Életforma.hu

KUL-TOUR

Bombasztikus élmény lesz az idei tűzijáték

Augusztus 20-án még soha nem volt olyan látványos tűzijáték, mint idén. A látványosság hagyományosan 21 órakor kezdődik. 34 perc alatt 239 kilövési pontról 40 ezer pirotechnikai elemet röpítenek a magasba. A részletekről Iványi Árpád művészeti rendezővel beszélgettünk.   

A tűzijáték tervezésére idén a Budapest Playhouse kulturális és művészeti műhelyt kérte fel az Antenna Hungária. Alkotótársammal, Réti Barnabással ugrottunk bele ebbe a nagyszabású feladatba - meséli Iványi Árpád, az esemény művészeti rendezője, aki alább az alkotói folyamat részleteibe is beavatja az Életforma olvasóit.

Egyedi zenei aláfestés csak erre az alkalomra

A munka a zenei alap létrehozásával kezdődött. Elek Norbert zeneszerző kifejezetten erre az alkalomra komponált,  közismert magyar dallamok, népdalok, valamint Erkel Ferenc és Bartók Béla műveinek feldolgozásával egy grandiózus zenedarabot. Szimfonikus zenekar és kórus közreműködésével rögzítettük a 34 perces zeneművet. Csak ezután kezdődhetett a látvány tervezése.

239 kilövési pontról indítják a rakétákat (Fotó: depositphotos.com)

Egy történetet szeretnénk elmeséli a zene és a fényelemek segítségével. Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy megalkossuk a Szent István-i hagyománynak és örökségnek azt a fajta látomását, amit feltételezhetően minden magyar ember érez.  Azok a kiemelkedő történelmi események jelennek meg a tűzijáték során, amelyek elkísérték Szent Istvánt a koronázás pillanatáig.

Hét felvonásból áll a tűzijáték története

A bő fél órás produkciót hét nagyobb felvonásra bontottuk. Az őskáosztól, a csillagos univerzumból indultunk, amikor még semmi nem volt Magyarországon. Ezzel érzékeltetjük, hogy volt egy őshaza, ahova beléptek az őseink, ahol a magyar államalapítás története kezdődött. Az őseink által mesélt regék és mondák, sámánok segítségével lépünk tovább a honfoglalás idejébe a következő tételnél. Majd megláthatjuk a vér és harc időszakát, amikor a kereszténység és a pogány szellemiség csatázott egymással. Ezt követi egy megnyugvó tétel, ami azt szimbolizálja, mit jelent magyarnak lenni. Ez a látvány azt jelképezi, hogy meghonosodott Magyarországon az a fajta keresztény szellemiség, amit Szent István képviselt. Innen jutunk el a koronázási ünnepségig, majd az egész produkciót lezárja a finálé – meséli el a tűzijáték történetét Iványi Árpád.

Technikai kulisszatitok, hogy a hét tétel között, úgynevezett füstszünetet kell tartanunk. Ahhoz, hogy a következő felvonás maradéktalanul élvezhető legyen, meg kell várnunk, míg eloszlik a rakéták füstje.

A szünetekben hallhatja majd a közönség a következő történet narrációját, amit Réti Barnabás írt és  Anga-Kakszi István hangján szólal meg.

A mondanivaló és a zene összhangja után következett a pirotechnikai tervezés, amiben Tóth Ferenc szakértő volt a segítségünkre. Egy speciális számítógépen állították össze a 40 ezer pirotechnikai elem kilövési idejét, helyét és sorrendjét.

 

A legnagyobb rakéta 250 méteres átmérőjű bombává robban az éjszakai égbolton (Fotó: depositphotos.com)

A Duna négy fél kilométeres szakaszán 239 kilövési pontot állítottunk fel 65 ponton, és hét bárka úszik majd a Duna vizén, ezeken kívül a Szabadság-, és Erzsébet hidakról indítjuk a rakétákat. Századmásodpercnyi pontossággal terveztünk meg minden fényelemet. Egy számítógépes programmal modelleztük például azt is, hogy milyen ritmusban kell indítanunk egymás után azokat az üstökösöket, amik a Petőfi hídtól mintegy sorozatot képeznek a teljes négy és fél kilométeres szakaszon, gyorsabban a hangsebességnél. Lenyűgözően dinamikus látvány lesz.

Kiegészítő látványelemek

A grandiózus élményt erősíti még több száz intelligens lámpa, amelyeket a pesti és budai rakpartokon helyzetünk el. Ezek a lámpák kiegészítik, felerősítik a tűzijáték színeit. Minden felvonásnak lesz egyébként egy uralkodó színe. S ha ez még nem lenne elég inger, a Parlament és a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatán, Besnyő Dánielnek köszönhetően fényfestés formájában jelenik meg a történet.

A grandiózus programot hagyományosan görögtűz zárja (Fotó: depositphotos.com)

Mindezeket a látványelemeket tovább gazdagítja a drónok alkalmazása. Úgy lehet elképzelni, mintha felnéznénk a csillagos égre, és a csillagokból összeállnának különböző térformák, ősi magyar motívumokat alkotva.

A produkciót hagyományosan görögtűz zárja, ami a hidakról zúdul alá.

Innen lehet a legjobban látni

Aki élőben szeretné megnézni a esti tűzijátékot, annak érdemes a Margit hídra, a Gellért-hegy oldalába, vagy a Batthyány térre mennie. Ezekről a pontokról lesz a legtökéletesebb a látvány és a hang. De azok sem maradnak le semmiről, akik a televízióban követik nyomon a tűzijáték eseményeit. 18 kamera összehangolt munkája nyomán nekik is feledhetetlen élményben lesz részük.

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.