Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 év után ismét együtt énekel Vastag Csaba és Vastag Tamás

2011-ben az Őrizd az álmod című slágert énekelték el együtt, azóta nem dolgoztak együtt. Most egy gyerekdal kedvéért újra összeálltak a testvérek, és egy Mikulásról szóló nótát is felénekeltek.

Vastag Csaba és Vastag Tamás 2011-ben az ’Őrizd az álmod’ című slágerük óta most először énekelnek együtt, egy közös dalban. A Vastag-testvérek ezúttal a legkisebbekhez szólnak, akiket zenén keresztül kalauzolnak el az ünnepi mesevilágba.

Igazi ünnepi hangulatot teremt a ’Levél a Mikulásnak’ című dallal az Artisjus-díjas Major Eszter, aki a Vastag-testvéreket kérte fel legújabb gyerekdalához.

Eszterrel legalább 10 éve dolgozunk együtt, nagyon szeretem a szövegeit, fantasztikus művész, így nem is volt kérdés, örömmel igent mondtam. Most először dolgoztam úgy, hogy sem a zene, sem a szöveg megalkotásában nem vettem részt. Történelmi pillanat volt ez, de nemcsak ezért, hanem azért is mert az ’Őrizd az álmod’ című dal óta – amelynek szintén Eszter írta a szövegét – most először énekeltünk újra egy dalban a testvéremmel, Tomival

– mondta Vastag Csaba, aki nemcsak ünnepi hangulatba került a dal feléneklése során, de a régmúltra is visszaemlékezett.

Vastag Csaba és Vastag Tamás Foto: Spotlightmedia

„Tíz év van közöttünk Tomival. Amikor felvettük a dalt, valahogy felidéződött a gyerekkorunk. Amikor a szüleink elmondták, hogy lesz egy kistestvérünk, amikor hazahozták Tomit a kórházból... Kezdetben – mint minden kisbaba – szinte csak aludt és sírt, így nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Azonban ahogy elkezdett cseperedni nagyon jóban lettünk, sokat játszottunk együtt. Csupa jó emlékem van vele”

– mondta az énekes, akinek testvére, Vastag Tamás bízik benne, hogy két gyermeke is örömmel hallgatja majd a ’Levél a Mikulásnak’ című dalt.

Rég nem dolgoztunk együtt Csabival, de ez nem érződött a stúdióban. Nagyon élveztük a közös munkát, rengeteget nevettünk. Örülök, hogy Major Eszter minket kért fel a dalhoz. Igaz, egy ilyen dalt teljesen máshogy kell énekelni, mint egy rock- vagy musical slágert. Igyekeztünk a legszívélyesebb, legoldottabb hangnemben énekelni, hiszen ezúttal a legkisebbekhez szólunk. Bízom benne, hogy ez sikerült és a dal elnyeri a gyerekek tetszését, köztük az én két fiamét is

– tette hozzá Vastag Tamás.

A Vastag Csaba és Vastag Tamás közös gyerekdala - amelynek szerzője Major Eszter, itt hallgatható meg

https://youtu.be/4TQMFZL8Rj0

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.