Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 tipp, hogy gyerekjáték legyen az angoltanulás

Sokan megpróbálták már felderíteni, hogyan is lehetne megúszni a magolást az angol nyelvtanulásból.  Jöjjön hát most 10 hasznos tanács minden angolul tanulónak.

Annak ellenére, hogy sajnos a tapasztalatok azt igazolják, hogy a tanulási folyamat elkerülhetetlen, bizonyított tény az is, hogy az intenzív környezetnél nincs hasznosabb hozzávaló. Gönczy Edit, a Bar-Angol alapítója, most megosztja, hogyan is lehet megteremtenünk otthonunkban vagy Budapest belvárosában Amerikát vagy éppen Angliát.

. Tudatosan is tanulj angolul napi 10-15 percet Kép: Pixabay

A szakember szerint kommunikáció nélkül nem válik senki sem hatékony nyelvhasználóvá, tehát mindenképpen olyan nyelvelsajátítási környezetre van szükség, ahol az emberek motivációt éreznek az angol nyelven való érintkezésre, és ahol feloldódnak a már említett gátlásaik.

Íme 10 hasznos tanács minden angolul tanulónak:

1. Filmnézés szigorúan angol nyelven, angol felirattal! (Kezdőknek magyar felirattal is engedélyezett, de akkor is koncentrálj a hangra, ne olvass, inkább figyelj!)

2.  Hallgass rádiót angolul! Nem kell keresni a kifogást, hiszen az interneten milliónyi angol és amerikai rádióállomásra bukkanhatsz, amik közül kedvedre válogathatsz zenei irányzat vagy éppen téma alapján!

3. Magyar nyelvre van állítva a telefonod? Ne legyen! Állítsd minden kütyüdet angol nyelvre! Hidd el, így is fogod tudni használni, mégis nagyon sok új kifejezésre bukkanhatsz!

4. A hivatalos nyelvhasználat gyakorlásához sem kell feltétlenül a reptérig eljutnod. Írj egy levelet egy külföldi szolgáltatónak (szállodának, webshopnak, stb.)! Akár egy technikai eszköz tulajdonságairól érdeklődsz, akár a nyaralást tervezed, nincs is jobb helyzet a gyakorlásra.

5. Tetszik egy szám, vagy videó, amit a neten találtál? Oszd meg a világgal angolul! Szólj hozzá külföldi blogokhoz vagy videó megosztó oldalakhoz és csevegj, amennyit csak tudsz!

6. Gyakorolj a barátaiddal! Ha bármelyik ismerősöd jól beszél angolul, beszélgess vele angolul! Pl. határozzátok el, hogy ha telefonon beszéltek, azt mindig angolul teszitek. Ismétlés és gyakorlás a tudás anyja!

7. Olvass angolul! Ne csak könyvet, de minden egyebet is! Regisztrálj fel angol nyelvű hírlevelekre és építsd be az angol nyelvű olvasást a hétköznapjaidba!

8. Minimum hetente egyszer járj el angol szórakoztató programra! Nem szabad, hogy görcsölj a nyelvhelyességen, és nem szabad félned attól, hogy nem a legmegfelelőbb szót fogod használni! Csak beszélj, kommunikálj bátran, és érd el a céljaidat! Angol nyelvű szórakoztató programok közül többek között a BarAngol oldalán is nagyon érdekes eseményekre bukkanhatsz.

Fejlesztenéd a nyelvtudásod? Vitatkozz!
Johnny K. Palmer, énekes, dalszövegíró, 1984-ben született Budapesten, azóta pedig Amerika, Németország és Magyarország között ingázik. 2010-ben kezdett el aktívan a zenével foglalkozni, azóta pedig számos magyar énekesnek írt már slágert, illetve dalszöveget, magyarul és angolul. A Bar-Angol felkérésére megosztotta az érdeklődőkkel nyelvtanulási trükkjeit.

9. Keveredj külföldiekkel! Nincs hasznosabb mintha az elsajátított tudásodat éles helyzetekben is kipróbálhatod. Járj el olyan helyekre, amelyek külföldiek lelőhelye, és elegyedj beszélgetésbe, akár csak 1-1 mondat erejéig. Leggyakoribb helyszínek az angol nyelv gyakorlására: Citadella, romkocsmák, Hősök tere, turista információ, Deák Ferenc tér.

10. Tudatosan is tanulj angolul napi 10-15 percet (vagy amennyit tudsz), de igyekezz kizárni a magyar nyelvet olyankor! Tehát, ne fordítgass, inkább olvass, hallgass  valamit és válaszolj kérdésekre, olvass el nyelvtani szabályokat - mind-mind angolul! Ha szótáraznod kell, egynyelvű szótárt használj (ez már viszonylag kezdőként is megvalósítható, hiszen ma már választhatsz nyelvi tudásszintednek készült egynyelvű szótárakat). (Forrás.http://angolkommunikacio.hu/)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.