Életforma.hu

ÉLET-MÓD

1001 éjszakán át buliztak a hazai hírességek

Vízipipák, repülőszőnyegek, turbánok és szultánok - minden eddiginél színesebb és látványosabb tematikus partival zárta a hétvégét a KIOSK, amely ezúttal igazi palotává változott át. A feledhetetlen szülinappal egybekötött rendezvényről olyan hírességek sem hiányozhattak, mint Debreczeni Zita és Gianni, Nagy Adri, Szekeres Nóra, Tolvai Reni, Baronits Gábor vagy éppen Árpa Attila.

Adri és Nóri, Kép: KIOSK

Mesés keleti hangulat szállta meg a népszerű fővárosi találkozóhelyet, ahol az egész hétvégén át tartó varázslatot szombaton egy őrületes parti koronázta meg. A nem mindennapi eseménynek Nagy Adri sem tudott ellenállni, hiszen nagy rajongója ennek a kultúrának.

„Amikor Egyiptomban jártam, teljesen magával ragadott a kultúra és a jellegzetes helyi viselet. De több szempontból is közel áll hozzám ez a világ, mivel a keleties ízeket is nagyon szeretem, gyerekkoromban pedig rajongtam az Aladdin című meséért. Régi vágyam eljutni Indiába, és a KIOSK kicsit megelőlegezte most nekem ezt az utazást” – mondta a Jóban Rosszban színésznője, aki hamarosan új dallal is debütál.

Kép: KIOSK

Szekeres Nóri szívesen szakad ki a hétköznapokból, ez a világ pedig már ismerős volt számára.

„Törökországban és Jordániában járva kaphattam egy kis ízelítőt ebből a hangulatból, de ez a parti igazán mesésen sikerült. Nagyon tetszik, hogy Hubert és a barátai ilyen tematikus esteket álmodnak meg, ebben a legjobb, hogy meg is valósítják mindezt, amelynek így mi is a részeseivé válhatunk. Itthon többnyire csak farsangkor öltözünk be, de ezek a bulik egy plusz alkalmat teremtenek arra, hogy kicsit elrugaszkodjunk a valóságtól, játszunk egy jót, és kicsit másak legyünk.” – vélekedett Nóri.

Az este extra különlegessége volt, hogy a tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert itt ünnepelte születésnapját.

„Jelenleg öt legfontosabb nő van az életemben, akik mindenben mellettem állnak. Velük szoktunk viccelődni, hogy ők a HSH Harem. Ezért is választottam ezt az irányvonalat az idei szülinapom alkalmából” – kezdte Hubert. „A tematikus bulik pedig már hagyománynak számítanak nálunk. Néhány éve szerveztem az első ilyen eseményt, mivel fontosnak tartom, hogy olyan élményeket adjak mindenkinek, amelyek kiszakítanak minket a hétköznapokból” – tette hozzá.

A szultánok és háremhölgyek között néhány további híresség felbukkant a tömegben, közöttük Debreczeni Zita és Gianni, Tolvai Reni, Szegedi Kata, Wossala Rozina, Árpa Attila, Lakatos Márk, Baronits Gábor és Kentaur is.

Ja, és láttad már Iszak Eszti öcssét? Itt megteheted!

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.