Életforma.hu

ÉLET-MÓD

17 ezren búcsúztatták a Vidámparkot

Hétfőn este hét órakor zárta be kapuit végleg a budapesti Vidám Park, amelytől a hétvégén összesen 17 ezer látogató vett búcsút.

Kép:MTI

A szóvivő közölte: nagyon jól sikerült az utolsó hétvége, ahogyan egész szeptemberben szinte rekordszámú látogatottsága volt a parknak, így méltó módon tudták elbúcsúztatni a 175 éves intézményt. Mint elmondta, inkább nosztalgikus, mint szomorú hangulat uralkodik jelenleg a dolgozók és a látogatók körében, hiszen a területet öröklő állatkert számos műemléki játékot megtart, és az ígéretek szerint üzemeltetni is fog majd, így valamennyire megmarad a terület vidámparki jellege.

A területet kedden, október elsején veszi át hivatalosan a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely családi szórakoztatóparkot alakít majd ki a mostani vidámpark helyén. Október elseje után elkezdődnek a munkálatok és bár az előzetes tervek szerint csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz. Ezek közé tartozik az állatsimogatót is magában foglaló gyermekrész, a honfoglaló magyarok állatait bemutató terület, valamint a tervezett mesepark, amely néhány hagyományos, de "szelíd" vidámparki elemet is magában foglal majd - közölte korábban, a fejlesztésekkel kapcsolatban Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója.

Eredeti helyén marad az Europa Nostra-díjas lovas körhinta, a hullámvasút, a barlangvasút, valamint a szintén védettséget élvező céllövölde hátsó falrésze és a dodzsem tetőszerkezete is. A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére.

A Magyar mesepark elsősorban a kisgyermekes családoknak kínál majd tartalmas szórakozási lehetőségeket modern játékokkal, a Vurstli hagyományainak felelevenítésével és a magyar állatos meséket feldolgozó mesevárral, amely az Elvarázsolt kastély utódja lesz. A kéthektáros területre tervezett, szubtrópusi állatokat és növényeket felvonultató Pannon parkban pedig kalandpálya, vízi szafari és állatkifutó várja majd a látogatókat - közölte Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a tervezett fejlesztésekről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint hozzátette, a Vidám Park műemléki játékait megtartják és lehetőség szerint üzemeltetni is fogják. Ide sorolható az 1906-ban épült körhinta, az 1912-ben kialakított barlangvasút, az 1922-es hullámvasút és a mesecsónak is.

Az igazgató hangsúlyozta: "a gépek parkja helyett az élővilág és gyerekek parkja lesz a terület szelídebb és gyermekbarátabb funkciókkal". A Vidám Park területén folyamatosan zajlanak majd a fejlesztések, és bár az előzetes tervek szerint csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz. Ezek közé tartozik az állatsimogatót is magában foglaló gyermekrész, a honfoglaló magyarok állatait bemutató terület, valamint a mesepark kialakítása, amely néhány hagyományos, de "szelíd" vidámparki elemet is magában foglal majd.

A kéthektáros területre tervezett Pannon park egyik területén a Pannon ősvilág kap majd helyet, benne a Pannon ősvadon elnevezésű csarnokkal, amely az elképzelések szerint Európa legnagyobb biodómja lesz. Ez egy fedett, helyenként 40 méter belmagasságot is elérő szubtrópusi csarnok lesz állatokkal, növényekkel és kalandparkkal, a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklovardával.

A területen kialakítanak egyebek mellett bemutatótereket, amelyek kiállítások és előadások megtartására lesznek alkalmasak, valamint az állandó parkolási gondok megoldására mélygarázst is létesítenek. A fejlesztési tervek elkészítésére ebben az évben 100 millió forintot kapott a kert, a beruházás megvalósítását az előzetes számítások alapján 15 milliárd forintra becsülik. Persányi Miklós kiemelte: "a beruházás fejében az ország egy európai vonzerejű, hatalmas attrakciót kap, amelynek látogatószáma is lényegesen meghaladja majd az állatkert mostani látogatottságát".


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.