Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 hónap, 16 kg mínusz - gyorséttermi kajákon

A Super size me című film óta már bizonyosan tudjuk: ha terebélyesre akarjuk növeszteni hájunkat, és megdupláznánk koleszterin szintünket, valamint feltétlenül cukorbetegek szeretnénk lenni, akkor tömjük magunkat gyorséttermi kajákkal minél gyakrabban.

A film rendezője és egyúttal kísérleti alanya, Morgan Spurlock egy hónapon át csak a McDonald's által kínált ételeket ette, s három egyszerű szabályt tartott szem előtt: csak azt ehette, ami ki volt rakva a pultra; semmi extra adag, és legalább egyszer meg kellett ennie minden, a menüben szereplő fogást.

Az önhízlalás hátterében az a nemes cél állt, hogy bizonyítsa -minő meglepő-, hogy a gyorsétterem láncok nagymértékben felelősek az emberek rohamos elhízásáért.

Spurlock napi 5000 kalóriabevitel mellett mintegy 12 kg fölösleget szedett magára, teljesen leromlott a fizikai állapota, és a potenciájával is adódtak gondok

A gyorséttermek elkötelezett hívei rögvest ellentámadásba kezdtek. Az első, média által is felkapott esetet Merab Morgan szolgáltatta.

A kétgyerekes asszony, aki második terhessége óta küszködött komolyabb súlyfelesleggel, a film hatására döntött úgy, hogy belevág egy gyorséttermi fogyókúrába. Felháborítónak tartotta ugyanis, hogy az egyik leghíresebb gyorsétterem lánc áldozataiként mutatták be az elhízott embereket.

 A hölgy meggyőződése, hogy csakis az ember a felelős azért, hogy milyen ételeket választ a kínálatból, és épp ezért nem kellene a különféle alternatívákat nyújtó éttermek nyakába varrni az emberek elhízását.

 Első lépésben az étteremlánc weboldaláról töltött le táplálkozási tanácsokat, és ezek alapján állította össze étkezéseit. Szigorú diétája 1200-1400 kalóriát engedélyezett számára.

Naponta háromszor fogyasztott gyorséttermi ételt (kétszer sült burgonyát valamint salátát és hamburgert).

 A 90 napig tartó diéta során 16.5 kg-ot veszített a testsúlyából.

Bevallása szerint az a közkeletű felfogás motiválta, hogy manapság a szépség hatalom, és ha túlsúlyos az ember, akkor senki nem veszi komolyan. Már próbálkozott más fogyókúrás módszerekkel is, de mindig visszajöttek a lecsúszott kilók.

Keresztes hadjáratával nincs egyedül. Az ún. McDieters-ek állítják, igenis le lehet fogyni ilyen táplálkozás mellett is, ha ésszerűen döntünk és választunk az éttermi pultoknál. Azóta már több hasonló fogyókúrás esetről is számot adott a média.

Persze az amerikai dietetikusok rosszallva csóválják fejüket, mondván: valóban le lehet adni szigorú kalóriaszámítással jó pár kilót, de ehhez nem a gyorséttermi szemetek a legmegfelelőbb táplálékforrások.

Forrás: http://www.msnbc.msn.com/id/8916080/

K.V.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.