Bronnie Ware, egy ausztrál végstádiumú betegeket ápoló nővér összegyűjtötte, hogy haldokló betegei miket bántak meg utolsó útjukat megelőző heteikben. Az egybegyűjtött adatok alapján felállított listát először saját blogján, később pedig a korábbi feljegyzéseit könyv formájában kibővítve tette közzé, The Top Five Regrets of the Dying (A haldoklók öt leggyakoribb megbánása) címmel. Az öt leggyakrabban ismétlődő megbánás a következő volt:
Kép: Pixabay
5. "Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek!"
Sajnos hajlamosak vagyunk beleveszni a mindennapokba, elhanyagolva a boldogság érzése iránt érzett vágyunkat, pedig a boldogság és boldogtalanság érzéséért mi magunk, a döntéseink és a hozzáállásunk a felelősek. Mi magunknak kellene eldöntenünk azt, hogy hagyjuk -e életünket belecsúszni a középszerűség monoton szürkeségébe, vagy kiállunk azért amire igazán vágyunk: a saját egyéni boldogságunkért, melyről szabadon dönthetünk.
4. "Bárcsak szorosabban ápoltam volna a baráti kapcsolataimat!"
Halálos ágyunkon már teljesen felesleges bármiféle materiális dologhoz is kötődni, hiszen ezeket magunk mögött kell hagynunk. Ebből adódóan pedig ebben az időszakban sokkal nagyobb szerepet kap gondolatainkban a szeretet, a barátság és úgy egyébként az életünk során ápolt kapcsolataink sokasága, legyen az szorosabb vagy lazább, érzelmi vagy érdek. Eszünkbe jutnak rég elfeledett személyek, akik vagy nincsenek már köztünk, vagy már nincs mód arra, hogy felkutassuk őket. Utolsó heteinkben, napjainkban döbbenünk rá arra, hogy vélhetően hagytuk kicsúszni a kezünkből megannyi értékes barátságot.
3. "Bárcsak lett volna elég bátorságom ahhoz, hogy kimutathassam az érzéseimet!"
Legyen szó negatívról vagy pozitívról, sajnos nem mindenki képes kimutatni az érzéseit, hiszen gyengeségnek érzik, mely talán sebezhetővé teheti valójukat. Pedig az elfojtott érzelmek, (kiváltképpen a negatívak) folyamatos belső feszültségben, konfliktusban tartják az embert, még akkor is, ha pillanatnyilag nem is érzékeli. Ez pedig előfordulhat, hogy az emberi, szociális vagy társadalmi kapcsolataiba, súlyos esetben pedig egészségi állapotának tartós leromlásába kerülhet. - Mely lehet éppen ahhoz az ágyhoz köti, amin ezek a gondolatok és érzések éppen megszületnek.
2. "Bárcsak kevesebb időt vesztegettem volna el munkára!"
Főként a férfi betegek érezik úgy, hogy a sok munkára pazarolt idő, a családjuk, a szeretteik, a barátaik és önmaguk kisebb-nagyobb elhanyagolásába került, mely ugyan a mindennapokban a megélhetés szempontjából sokszor megmagyarázható volt, ám az élet és halál küszöbén sajnos teljesen értelmetlenné válik.
1. "Bárcsak a saját életemet éltem volna ahelyett, hogy mások elvárásainak akartam volna megfelelni!"
Az utolsó pillanatokban az ember rádöbben, hogy sajnos bizony akár évekig is dédelgetett, ám ezért-azért halogatott álmainak még a felét sem sikerült valóra váltania, melyért csakis önmagukat okolhatják. És okolják is. A kutatások alapján a haldokló emberek döntő többsége elkeseredetten vette tudomásul, hogy önhibájukból adódóan nem tettek eleget álmaik beteljesülésének. (Forrás: pszichologuskereso.hu)
