Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

Hugh Hefner korszakalkotó tevékenysége nagy hatást gyakorolt az egész világra. Rengeteget tett hozzá, hogy megdőljenek a szexualitást övező tabuk, kiállt a sajtószabadságért és a rasszizmus ellen is. Az itthon megjelenő Playboy, hogy tisztelegjen az ikon emléke előtt olyan lépést tett, mint eddig még soha. A kendőzetlen női szépség helyett ebben a hónapban az alapító fiatalkori portréja került a címlapra. A megszokott tartalmon kívül a magazinban most 15 oldalt szenteltek annak, hogy Hugh Hefner életének emlékezetes pillanatait tárják az olvasók elé. Íme 5 érdekesség, amit biztos nem tudtál a világhírű playboyról.

A szexuális forradalom egyik vezéregyéniségéről nem sokan gondolták volna, hogy kisfiúként kimondottan szégyellős gyerek volt. Hugh közép-nyugati, konzervatív protestáns családba születe­tt.

Hugh Hef a címlapon, Kép: Playboy

Szorongásain képregények rajzolásával próbált enyhíteni. A középiskolában Iskolai zűr címmel adott­ ki képregényt, és az iskolaújság szerkesztését is magára vállalta. Szülei legszívesebben misszionáriusként látták volna fiukat felnőttként, de végül Hugh nem ezt az utat választotta.

Hefner pszichológusként végzett, az Illinois-i Egyetemen tanult, emellett kreatív írásból is diplomát szerzett. Munkája során sokat merített a szexualitás természetét vizsgáló lélektani tanulmányokból. Szakirányú műveltsége és komplex látásmódja segítségével sikeresen felismerte a háború utáni kábult korhangulatban férfitársai vágyait, fogyasztói attitűdjeit. Az elfojtások, a szigorú társadalmi struktúrák közepette több kalandra, szabadságra, sőt szabadosságra – és persze meztelenségre – vágytak. A társadalmi gátakat természetesen hosszú folyamat volt áttörni. Hefner eleinte maga sem hitte, hogy ez sikerülhet, egyszer így nyilatkozott: „Lehetetlen álmokat álmodtam, de ezek az álmok kitörve meghaladtak mindent, amit csak elképzeltem.”

Hugh Hefner fiatalon, Kép: Playboy

Az igényes magazin a kezdet kezdetén azonban még korántsem a csillogásról szólt. A legelső Playboy meglepően fapados módszerrel készült. Hugh a szülei konyhájában készítette el az újságot saját kezűleg, olló és cellux segítségével. De persze nála volt a legnagyobb ütőkártya: Marilyn Monroe meztelen képei. Így indult útjára a korszakalkotó nyuszis magazin 1953-ban.

A playboy munka közben, Kép: Playboy

Hefner az újság elindításával betört a médiapiacra, ezután a Playboy rövid úton betette a lábát a televíziózásba is. 1959-ben Hef elérkezettnek látta az időt, hogy egy kísérleti varietéműsorral jelentkezzen.

Fémes csillogás és logózott körmök
Ideje búcsút intenünk az indiánnyárnak. A gardróbfrissítés mellett érdemes néhány új szépségtippet is bevetnünk, ezért Sárkány Márti, a MOM Park Douglas senior make-up artistja beavatott minket a szezon sminkújdonságaiba. Készülj, ez tetszeni fog!

A Playboy’s Penthouse, melyben dzsessz és R&B-sztárokat látott vendégül 44 adást ért meg. Az egyik adás különösen nagy port kavart. A Grateful Dead lépett fel, és az egész stáb meglehetősen furcsán viselkedett, de csak később derült ki, hogy mi okozta a felfordulást. Az egyik hangmérnök LSD-t csempészett az egész társaság kávéjába, de Hugh és csapata így is megállták a helyüket és a komoly hallucinációk közepette is végigcsinálták az egész adást.

Hefner a világ egyik legtartósabb és legismertebb brandjét hozta létre, egyes felmérések szerint a Playboy márkaismertsége világszinten 97 százalékos. A nyuszis lap a valaha volt legbefolyásosabb férfimagazin. Átfogalmazta a szexualitás narratíváját az amerikai társadalomban, az általa generált társadalmi és kulturális viták pedig felrúgták az addigi status quót.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.