Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 vezető csillagjegy, aki arra született, hogy másokat irányítson

Vannak idők, amikor szükségünk van valakire, aki vezet minket. Aki tudja, hogy jól cselekszik, aki tud döntéseket hozni és nem fél nyilvánosan elmondani a véleményét. Ő az igazi vészhelyzetben sem futamodik meg, amikor senki sem tudja, hogy mit tegyen, ő előáll a megoldással. A következő 5 csillagjegy szülöttei igazi vezetők, akikre érdemes hallgatni, ha tanácstalan vagy.

Ismerd meg azt az öt vezető csillagjegyet, akikből a legjobb főnökök kerülnek ki, legyen szó csapatjátékról, szervezetről vagy éppen egy munkahelyről. Sokszor az ilyen embereket rámenősséggel, vagy agresszív viselkedéssel vádolják, pedig csak azt teszik, amit szerintük meg kell tenniük ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön.

1. Bak (december 22. - január 19.)

A Bak csillagjegy szülöttei mindig véghez viszik, amit elterveztek, hiszen ez a vérükben van. Ha látják, hogy bonyolódik egy helyzet, rögtön átveszik az irányítást. Különösképp akkor, amikor senki más sem akarja ezt a döntést magára vállalni. A Bak nem az a fajta ember, aki csak hátradől és hagyja, hogy mások tegyék meg helyette a szükséges lépéseket. Óvatosak, nem cselekszenek impulzív módon. Fegyelmezettek, és nem sietnek el semmit, szeretnék, ha minden jól sikerülne.

2. Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)

Az Oroszlánok született vezetők, és az emberek el is várják tőlük, hogy átvegyék az irányítást. A csillagjegy szülöttei jól ki tudják osztani a feladatokat, remekül delegálnak és képesek mindenkit bevonni a munkába. Ha nem vészhelyzetről van szó, akkor az Oroszlánok tudják, hogy kinek szóljanak, és kitől kérjenek segítséget. Ez a csillagjegy olyan csapatra vágyik, amely tökéletesen végzi a munkáját. Az Oroszlánok nagyszerű kommunikációjukról is híresek, és inspirálják a körülöttük lévő embereket, hogy mindent megtegyenek miattuk / értük.

A zodiákus vezető csillagjegyei (Fotó: Depositphotos)

3. Vízöntő (január 20. - február 18.)

A Vízöntők szinte semmitől nem félnek, ezért nagyon magabiztosan, és gyorsan reagálnak a különböző helyzetekre. A csillagjegy szülöttei mindig tudják, hogy milyen válságos szituációban, mit kell tenni és azt meg is teszik. Nem tartanak semmitől és ha kell saját magukat nevezik ki vezetőnek, hogy továbbvigyenek egy feladatot. Ha valami nem úgy működik, ahogy azt a Vízöntő akarja, akkor képes elfogadni a kudarcot és továbblépni rajta. De ez nem akadályozza meg abban, hogy a jövőben újra megpróbálkozzon egy-egy helyzet megoldásával.

4. Bika (április 20. - május 20.)

A Bika kitartó és erős. Bízhatsz benne, ha ő veszi át az irányítást egy nehéz helyzetben. A csillagjegy szülöttei nem adják fel, ha a dolgok bonyolulttá válnak. Ha már elköteleződtek valami iránt, akkor lehetetlen rávenni őket, hogy azt abbahagyják. A sikertelenség nem rettenti el őket, addig próbálkoznak, amíg a tervük meg nem valósul. Olyan makacssággal rendelkeznek, amit mindenki irigyel. A Bika tudja mit akar, és ismeri az oda vezető utat is.

5. Kos (március 21. - április 19.)

A Kosnak nincs sok türelme, így hamar átveszi az irányítást, és néha elég impulzív módon teszi mindezt. Nem várja meg, míg valaki jelentkezik egy feladatra, hanem bevállalja ő, sokszor a dolgok átgondolása nélkül. Úgy tartja, hogy minden cselekedet jobb, mint a semmi. Folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlessze magát, így ha valami probléma jelentkezik, akkor ő tud és mer is lépni. A Kos képes nagy nyomás hatására is gyors és határozott döntéseket hozni.

Ezeket a horoszkópokat is olvasd el:


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.