Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 zöld találmány, ami megmentheti az emberiséget

Egyre inkább középpontba kerül a környezetünk megóvását és a zöld életmódot szolgáló termékek, eljárások fejlesztése. A nagyvállalatok többsége is a zöld megoldások felé fordul. Az innovációs törekvések fő mozgatórugója a fenntarthatóság, így sorra születnek az ezt elősegítő forradalmi újdonságok a gazdaság szinte minden területén. A környezetbarát találmányok egy részét majdnem mindenki ismeri, vannak azonban olyanok, amelyekről alig hallhatunk. Íme 5 érdekes – többek között magyar – ötlet a zöld innovációk csokrából.

Elektromos autó – Napjaink legismertebb zöld innovációja

Kevesen tudják, hogy ez a technológia nem teljesen új keletű. A legelső elektromos motort Jedlik Ányos, neves tudósunk készítette el 1828-ban, az első igazi elektromos négykerekű autót pedig Andreas Flocken, mutatta be 1888-ban. 1897-re már a New York-i a taxisok is elektromos kocsikkal közlekedtek, a robbanómotoros Ford T-Modell megjelenésével azonban egy időre leáldozott a zöld autók ideje. Bár a 80-as, 90-es években voltak próbálkozások, az elektromos autók csak 2008-ban tértek vissza, mikor sorozatgyártásba került a Tesla Roadster.

Kép: pixabay

Azóta pedig számos más autógyártó is előrukkolt elektromos modellekkel – többek között a Nissan, a BMW és a Volkswagen –, így feltételezhetjük, hogy ez az autók jövője. Az elektromos autók legnagyobb előnye, hogy sokkal környezetkímélőbbek hagyományos társaiknál, Budapesten és több hazai nagyvárosban a legtöbb helyen ingyen lehet velük parkolni, fenntartásuk pedig alacsony.

PLATIO – Lépésből áramot

A PLATIO nevet viselő energiatermelő térburkoló elem egy magyar mérnökcsoport – Cseh József, Ilyés Miklós és Sziszák Imre – találmánya. A zöldenergia-ipart megreformáló burkolat három különböző forrásból tud elektromos áramot előállítani: a napsütésből, a talajhő és a levegő hőmérsékletének különbségéből, valamint a lépéseinkből. A 30x15 cm-es, újrahasznosított műanyagból készült PLATIO – amely elnyerte a Design Terminál Smart City Lab Budapest pályázatát is – strapabíró, alacsony fenntartású, könnyen lerakható, és nem igényel speciális fugaanyagot. Egy új együttműködésnek köszönhetően a Prologis Park Budapest-Harborban már PLATIO térkövet építettek be a járdába, ami az elektromos autó töltőállomásnak szolgáltatja az energiát.

Hullámkarton – A csomagolóipar hőse

A 100%-ban újrahasznosított papírból készülő hullámkarton ma már a leggyakrabban alkalmazott csomagolóanyag, amelynek elsődleges oka a fenntarthatóság. A csomagolóipar „zöldülésével” a csomagolás egyik legfontosabb követelménye az újrahasználhatóság és az anyagában történő újrahasznosíthatóság annak érdekében, hogy a környezetet hulladékkal ne terhelje.

Kép: pixabay

- A már felhasznált hullámkarton visszagyűjtése, és újrahasznosítása fontos feladat: a hullámpapír feldolgozásakor keletkező papírhulladék alapanyagként visszajut közvetlenül a papírgyárakba – magyarázza a Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője. - Amellett, hogy a hullámkarton nem terheli a környezetet, és ár-érték arányban a leggazdaságosabb csomagolóanyag, bármilyen csomagolóeszköz elkészíthető belőle, megkönnyíti az áruk biztonságos szállítását és tárolhatóságát, valamint könnyen nyomatható és ügyfélre szabható, így kiválóan funkcionál reklámeszközként is – teszi hozzá a szakember.

A hullámkarton tehát aranykorát éli, a fenntarthatósági követelmények növekedésével pedig egyre nagyobb szeletet tudhat majd magáénak a csomagolóanyagok piacán.

Porzó drónok – A természet elektromos segédei

Kevesen vannak tisztában a porzás fontosságával és a méhek ökológiai szerepével, pedig nélkülözhetetlenek a bioszféra kialakításában: a termések többsége megporzás segítségével marad fenn. Ez azt jelenti, hogy az általunk fogyasztott ételek és italok jelentős része nem létezne az olyan porzó rovarok tevékenykedése nélkül, mint a méhek vagy a pillangók, és hiányuk akár az emberiség kipusztulásához is vezethetne. A legújabb kutatások szerint ezek a rovarok a jövőben veszélyeztetett fajjá válhatnak, így Japánban olyan apró drónok fejlesztésén dolgoznak, amelyek a méhekhez hasonlóan elvégzik a beporzást.

Eldőlt: a méheknek is lesz világnapjuk
Május 20-a a méhek nemzetközi napja lesz. Az ENSZ Közgyűlés így hívja fel a figyelmet a beporzók áldásos munkájára – sok más téma mellett. A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, üdvözli az ENSZ Közgyűlés határozatát a családi gazdálkodás nemzetközi évtizedének meghirdetéséről, az illegális halászat elleni figyelemfelhívó napról, és a tevefélék, illetve a hagyományos halászat és az akvakultúra nemzetközi évéről.

Természetesen a porzó drónok még kísérleti állapotban vannak, és hosszú út áll előttük, mielőtt képesek lesznek a méhek munkájának tökéletes elvégzésére.

Építőanyag nádból – Az építőipar zöld üdvöskéje

Orosz Zoltán környezetbarát építőanyaga jelentősen hozzájárulhat az építőipar „zöldítéséhez”. A feltaláló több mint száz országban védette le a nádból készül anyagot, amely beton alapzatra építve egyszerűsíti és költséghatékonnyá teszi az építkezést. Amellett, hogy olcsó, az építőanyag fenntartható, rendkívül jó a hő- és a hangszigetelő képessége és nem utolsó sorban földrengésbiztos. Az ötlet alapját a nádból készült szigetelési struktúra adta, amely tovább fejlesztve falazóelemként is funkcionálhat. Az építőanyag előállítása teljesen környezetbarát, hiszen a termék karbonlenyomata negatív, előállítása pedig élőmunkát igényel, tehát a gyártás indítása új munkahelyeket teremthet majd nálunk is.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.