Zöld cikkek

Éltető színek 1.
Kinek a kék, kinek a sárga. Mindannyiunknak van kedvenc színe, akár több is. A többinél szívesebben látjuk ezt a színt a ruhadarabjaink, a lakberendezési tárgyaink között. De gondoltatok már arra, hogy ez a jelenség megfordítható? Azaz, ha bizonyos színeket részesítünk előnyben, akkor azzal hatással tudunk lenni a közérzetünkre. Pontosabban, megfelelő színek alkalmazásával elérhetjük, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Theresa Sundt képzőművész volt a segítségemre, hogy bepillanthassak a színterápia művészetébe. Gyertek velem!

Ha ma nemzeti színű ételre vágynátok
Adunk egy-két inspiráló tippet, ha esetleg ma, nemzeti ünnepünk napján trikolór ételt fogyasztanátok.

Erkélyen is a magány a tuti
Kertkapcsolat, erkély, vagy tetőterasz: mindnek egy a célja, a hasznosítható lakótér növelése, a szabad levegő, amely kifejezetten vonzó a nyári hónapokban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy egy lakáshirdetésben mi szerepel; az egyik jócskán növeli a keresletet és az árat, a másik viszont inkább csökkentheti. Lássuk, hogy árazás szempontjából mit érdemes tudni a kertkapcsolatról és a tetőkertekről, illetve mire érdemes figyelni vásárláskor.

Luxusvillák saját gáttal a Rómain
Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától! A különleges villapark a belvárosi pezsgés és a vidéki élet elemeit ötvözi és a The Village nevet kapta. A minimál stílust és a letisztult eleganciát kedvelő igényes közönség nemsokára a Rómaira költözik, ugyanis hamarosan átadják a rekord idő alatt értékesített luxusvillákat.

5 zöld találmány, ami megmentheti az emberiséget
Egyre inkább középpontba kerül a környezetünk megóvását és a zöld életmódot szolgáló termékek, eljárások fejlesztése. A nagyvállalatok többsége is a zöld megoldások felé fordul. Az innovációs törekvések fő mozgatórugója a fenntarthatóság, így sorra születnek az ezt elősegítő forradalmi újdonságok a gazdaság szinte minden területén. A környezetbarát találmányok egy részét majdnem mindenki ismeri, vannak azonban olyanok, amelyekről alig hallhatunk. Íme 5 érdekes – többek között magyar – ötlet a zöld innovációk csokrából.

Spenótos, zöldborsós tagliatelle
Harsogóan zöld, tele van ízekkel, ráadásul szűk fél óra alatt el is készül? Igen, van ilyen… Használd hozzá a kedvenc tésztádat. Ha az éppen nem a tagliatelle, hanem a fussili vagy a spagetti, akkor azt.

Legzöldebb barátaink
Nem szeretem a szót, hogy megosztó, mégis kénytelen vagyok ezúttal leírni, hiszen a spenót és a sóska vonatkozásában tényleg kétféle embertípus létezik: az utálkozók és a feltétel nélkül kedvelők. Az utálat valószínűleg a gyermekkorból marad vissza, hiszen a spenót és a sóska az első főzelékek, amit a 7-8 hónapos csecsemőnek adhatunk a hozzátáplálás folyamán. Mivel a spenót igazi barátait, a tejet, fokhagymát és borsot kisbabáknak nem ajánlott adni, elképzelhetjük, mennyire ízetlen az a főzelék, amely mindezeket nélkülözi. Érthető tehát a viszolygás, mégis azt javasolnám, próbáljunk tudatosan megbarátkozni ezekkel a zöldekkel, nagyon egészségesek ugyanis, és egyáltalán nem csak főzelékként szerepelhetnek az étrendünkben.

Alkalmi smink problémás bőrre
Ugyan az ünnepek már elmúltak, de a farsang csak most indul! Aknés, ekcémás, vagy rosaceás bőr esetén sok gyakorlást és tapasztalatot igényel, hogy a megfelelő kozmetikumot használjuk, amivel a bőrhibákat természetes hatást elérve fedjük el. A problémás bőr sminkeléséhez Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa ad tanácsokat.
Spenót tükörtojással - Popeye kedvence
A legtöbb ismerősöm utálja, már a neve hallatán kirázza a hideg. Nem is lehet ezzel vitatkozni, hiszen nem mai keletű a mondás: ízlésről márpedig nem vitatkozunk. A receptet azoknak mutatjuk, akik még sosem próbálták, de kísérleteznének vele, vagy akik szeretik, de keresik a legjobb elkészítési módot. Ha tehetjük, készítsük friss spenótból, bár valamivel több vele a macera, mint a fagyasztottal, a végeredmény is pont annyival lesz jobb. Kövessük tehát Popeye-t, a leghíresebb spenótkedvelőt a spenót evésben!

Megéri zöldnek lenni!
Egyre több magyar háztartás mindennapjaiban jelenik meg a környezettudatosság. Az energia-, víz- és vegyszerhasználat csökkentése nemcsak a környezetnek tesz jót, hanem a családi kasszát is megóvja. A Tudatos Vásárlók Egyesületének ÖkoKör programjához már több mint 600 háztartás csatlakozott. A program idén ősszel újra indul.
Görög Zita zöld élete
Görög Zita egyensúlyban él a természettel. Zita nem csak jelenlétével, de értékes és praktikus szemlélettel is a zöld-életet képviseli majd a szeptember 15-i Ökonapon.
Kamarás Iván bevallotta...
Több mint két éve, hogy Kamarás Iván hátrahagyva hazai sikereit, repülőre ült. A cél Amerika volt, hogy még többet tanuljon és tudjon a színészmesterségről és természetesen a filmkészítésről. Ma már kétlaki életet él, ingázik Budapest és Los Angeles között, mindkét városban elérhető. De nem ez az egyetlen változás a színész életében....
Te se maradj le! A hónap legfontosabb zöld hírei
Manapság mindenki arra törekszik, hogy a leggazdaságosabb, környezetkímélő eszközöket szerezze be otthonába. Most ebben adunk Önöknek segítséget, mi a legtrendibb "zöld" termék ebben a hónapban.
Így is lehet valaki milliárdos lovag...
Az angol származású, mostanra lovagi címmel is rendelkező 62 éves Branson nem csupán sikeres üzletember, de igazi szupersztár is. Első üzletébe 16 évesen kezdett bele, miután otthagyta az iskolát, többek között azért, mert diszlexiája miatt nem könnyen felelt meg az intézmények elvárásainak.
Zöldhírek
Fenntartható építészet - A világ legnagyobb ideiglenes épülete, Zöld otthon - Energiatermelő ház, Háztartások versenye - Energiatakarékossági bajnokság, Innováció- Díjeső
Új, zöld- környezetbarát háztartási gépek
Anélkül frissíti fel tökéletesen a fürdőszobát a Geberit új megoldása, hogy vegyszereket pumpálnánk a levegőbe. A DuoFresh szagelszívás titka a fal mögött rejtőzik. A nyomólap tetején található gomb hozza működésbe a szagelszívó rendszert: a kellemetlen szagú levegőt az aktív szénszűrő megtisztítja, és csak ezután áramoltatja vissza a helyiség légterébe. Ezzel a megoldással, ellentétben a hagyományos módszerekkel, a szagok nem is kerülnek a levegőbe.
Zöldségeskertet az ablakba!
Már Boccaccio cserépben nevelt bazsalikomról ír Dekameronjának egyik elbeszélésében. Olaszországban mindmáig létező szokás, hogy a bazsalikomot, mint az egyik leggyakrabban használt zöldfűszert, cserépben tartják a konyha ablakában, hisz az aromás levelek akkor a legfinomabbak, ha frissen szedik le őket.
Most vegyen zöldborsót!
A kis, lapos hüvelyben megbúvó apró borsószemek valójában még éretlenek, ezért a kerti zöldborsónál kevesebb fehérjét tartalmaznak. Vásárláskor, ha tehetjük, bontsunk ki egy hüvelyt, hogy lássuk, friss zsenge vagy épp ráncos, netán kukacos szemek vannak-e benne.
Zöldülő színes jó levesek
Zsendül a természet, a konyhakertek kínálgatják a friss asztalra valót. Virít már a hosszú szárú újhagyma, a mosolygós piros hónapos retek, de a piacon kapni már a melegházi újdonságokat is. Persze, takarékos háziasszonyok jól tudják, a drága primőr...
Az ökotudatos celeb bort iszik, és vizet prédikál
A legismertebb ökotudatos celebek közül sokan bort isznak, és vizet prédikálnak. A környezet védelmét hirdetik, de vagy magánrepülővel furikáznak, mint Leonardo DiCaprio, vagy fosszilis energiákat is használ a házuk, mint Al Goré. A Szárnyas fejvadász, a Kill Bill, a Tőzsdecápák, a Roxanne sztárja – ifj. John Kennedy egykori élettársa –, Daryl Hannah hitelességre törekszik: tizenegy éves kora óta vegetáriánus, tizenhét éve komposztálja háztartása szemetét, autóját csakis bioetanollal működteti, otthonát környezetbarát anyagokból építtette, fűtését és áramfogyasztását napenergiából fedezi, és ha kell, szónokol a sajtónak a Koppenhágai Klímacsúcson, tanulmányozza a Chevron olajcég elleni pert Ecuadorban, vagy hajléktalanoknak oszt ebédet.
Zöld hírességek Magyarországon
Persze kis ország, kisebb lépték, az ismert magyarok közül kevesen tehetik meg, hogy nagyobb összegekkel támogassanak alapítványokat vagy projekteket, ahogyan azt világhírű kollégáiktól látják. A környezetvédelem területén azonban sokuk követendő példaként állítható a nyilvánosság elé.
Patyolatfehérre zölden- azaz milyen mosógépet érdemes venni?
Az, hogy felül- vagy elöltöltős legyen-e a megvásárolandó mosógép, elsősorban egyéni ízlés, hely és igény - kinek mi a praktikusabb - függvénye. Az azonban ma már nem lehet kérdés, hogy a kiválasztásánál az egyik legfontosabb követelmény az energiahatékonyság.
Piros vagy zöld – mi az egészségesebb?
A barna vagy a fehér tojás a jobb? Fehér kenyér vagy barna? Piros paprika vagy zöld? Az egész csak ízlés kérdése, vagy más is rejtőzik a színek mögött.
Október hónap szobanövénye a legyezőpálma
Többféle méretű és megjelenésű szobanövény van, amelyek más és más hatást keltenek a lakásban. Egyik közülük a nagyszerű látványt nyújtó legyezőpálma (Livistona), ami igazán feldobja lakása hangulatát. Tüskés levélnyelű, kisigényű, jól alkalmazható stíluselem. Nem meglepő tehát, hogy ez lett októberben a Hónap szobanövénye.
Ideális munkakörnyezet, új stílus zöldben-képekkel
Zöldben dolgozni nagyon jó. Egyrészt, mert így a cég dolgozói is úgy érezhetik, valamivel hozzájárulnak a fenntartható világ kialakításához. Másrészt, mert az ideális munkakörnyezet növeli a munka hatékonyságát. A Pannon most átadott törökbálinti irodaháza szinte összeolvad környezetével. Magyarország egyik legmodernebb interaktív vállalati központja nemcsak az egyik legzöldebb munkahely, hanem egy új munkastílus meghonosításának helyszíne is
Zöld Fesztivál címet kapott a Balaton Sound
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Egy mozdulat" címmel környezettudatos energiatakarékossági szemléletformáló programot indított múlt vasárnap, hogy felhívja a lakosság figyelmét: az áram-, hulladék és víztakarékos életmóddal nem csak a környezetet védik, de kiadásaik is jelentősen csökkenthetők. A program célja, hogy gyakorlati tippekkel segítse az embereket, mindennapi takarékossági ötleteket adva kezükbe az energia, víz vagy a hulladék terén. A road show második állomása a Zamárdiban rendezett Balaton Sound fesztivál, ahol Szabó Imre környezetvédelmi miniszter ismert személyiségekkel közösen vett részt a zöld társasjátékban.
Izgalmas fürdőszoba, a kád kilátással
Világos, szellős, kényelmes, jól használható. Csupa olyan dolog, amitől valóban jó lehet egy fürdőszoba. A debreceni házban mindehhez még az igazán különleges burkolat is társul, amitől egyedivé válik a fürdő.
„Zöldülő” hűtőgépek a villanyszámláért
Az adatok szerint nálunk is egyre többen választanak környezettudatosan, hűtőgépvásárláskor viszont még mindig a készülék ára a legfőbb szempont, ami a mostani válságos időkben még érthető is. Ám a legkorszerűbb A+ és A++ készülékek működése jóval kevesebb energiát igényel, így a minőségért és a kisebb havi villanyszámláért érdemes valamivel többet áldozni, mert számítások szerint az energiatakarékosságért kifizetett pluszpénz akár két év alatt megtérülhet.
Magyar Nemzeti Parkok Hete -sok programmal
Szombaton Tihanyban - a Levendula Fesztiválhoz kapcsolódóan - a tíz hazai nemzeti park igazgatóság munkatársai játékos vetélkedőkkel, gyermek programokkal, kreatív kézműves kiállítással és vásárlási lehetőséggel várják az érdeklődőket.
Vörös vagy zöld - melyik egészségesebb?
A zöldséges standokon a bőség zavarában nehéz a választás, pláne ha egyes termékekből többfajta is létezik, s mindkettő ízletes, de melyiket kultiválja inkább a testünk? A zöldet vagy a pirosat?