Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kamarás Iván bevallotta...

Több mint két éve, hogy Kamarás Iván hátrahagyva hazai sikereit, repülőre ült. A cél Amerika volt, hogy még többet tanuljon és tudjon a színészmesterségről és természetesen a filmkészítésről. Ma már kétlaki életet él, ingázik Budapest és Los Angeles között, mindkét városban elérhető. De nem ez az egyetlen változás a színész életében....

"Valóban ingázom a két ország között. De ez számomra semmilyen gondot nem okoz. Sőt! Mindig meglep, ha azt hallom, hogy azért nem hívnak egy munkára, mert azt hitték, hogy Amerikában élek. Most egyébként Budapesten vagyok már hosszabb ideje, de ha éppen Amerikában érnek utol –a húszas mobilom kint is él- hívnak és jövök. Ilyen egyszerű”- mesélte a színész, aki mostanra mindkét országban otthonosan érzi magát.

„Itthon és otthon. Így különböztetem meg a két helyet. Mostmár kint is vannak barátaim, ami nyilván sokat segített a beilleszkedésben. Mivel lassan három éve ismerkedem az amerikai léttel és élem a valódi hétköznapokat, mostmár nem csak turista szemmel látom az országot. Sok mindenben hasonlít és nyilván rengeteg dologban különbözik a két ország. Van, amiben előttünk járnak, van amiben pedig jóval mögöttünk.

Én is sokat változtam a kinti élmények hatására. 16 éves korom óta dohányzom és a változást, e tekintetben is, Amerika hozta meg számomra. Ma már Green Smoke-ot szívok, ami elég feltűnő darab, mert –nevéhez méltóan- zölden világít. De így legalább egyértelmű, hogy elektromos cigiről van szó, biztosan nem tévesztik össze a hagyományossal.”

Kamarás Iván Los Angelesben, Santa Monicában, él, ahol évek óta tilos a nyilvános helyen történő dohányzás.

„Santa Monica fő utcáján, -Abbot Kinney Street- megtalálod a legkülönbözőbb szórakozóhelyeket, persze dohányozni tilos mindenütt, még az utcán is. Én ezt akkor még nem tudtam… Barátaimmal bulizni mentünk egyik éjjel. Nem igazán volt kedvünk beülni sehova, csak sétálgattunk. Meleg, nyári este volt, utcazenészek és sétáló, jókedvű emberek mindenütt.

A társaságban volt egy magyar srác, aki csak néhány napja volt Amerikában. Természetes mozdulattal elővette zsebéből a cigisdobozt és rágyújtott. Én csak azt vettem észre, hogy a többiek döbbenten nézik és mindenki hátrál a közeléből. Mi történt, kérdeztem, de a kérdést sem értették. Hogy-hogy mi, válaszolta valaki, hát rágyújtott! Próbáltam ésszerű magyarázatot találni a helyzetre, hogy miért kezelik szinte leprásként a srácot. Szerencsétlen, ő sem értett semmit. Ekkor megjelent egy rendőr, aki azonnal intézkedett. 450 dollár (kb. százezer forint!) büntetést szabott ki. Döbbenten álltam én is és a srác is. Később elmagyarázták, hogy igen, még az utcán is tilos a dohányzás és 3-500 dolláros büntetés jár érte, így igazán átgondolandó...De nem is próbálkozik senki.

 

Kicsit olyan ez, mint a régi magyar villamosokon a tábla, hogy: köpködni tilos! Ma senkinek sem jutna eszébe a villamoson köpködni, de néhány évtizeddel ezelőtt ezt még szabályozni kellett. Valószínűleg a dohányozni tilos táblák is eltűnnek majd néhány évtized múlva, mert senkinek sem jut majd eszébe hagyományos cigivel rágyújtani, csak elektromossal”- mesélte a színész, akit egyszer azért tetten értek dohányzásért.

„A tengerparton rágyújtottam, mellettem megszólalt egy hajléktalan, számonkérő hangon: dohányzol! Igazad van, feleltem és annyira zavarba jöttem, hogy miután elnyomtam a cigarettát, zsebre is vágtam. Akkor elhatároztam, veszek egy elektromos cigit. Nem olyan egyszerű persze, annyi különböző fajta van piacon. Azt tudtam, hogy valami olyan kell, ami Pesten is, és Amerikában is árul filtereket. Egy barátom a kezembe nyomott egyet. Green Smoke. Hát ez? Honnan van? Pestről. Hát, ez az, de Amerikában hogy veszek hozzá filtert, kérdeztem. Amerikai, felelte. Úgyhogy én zöldre váltottam, és bevallom, jó érzés, hogy nem büdös a ruhám, a hajam egy-egy átbulizott éjszaka vagy csak egy sima hétköznap után. A mi szakmánkban ugyanis mindenki dohányzik, aktívan és passzívan egyaránt ” – vallotta be a színész.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.