Függőség cikkek

A járvány csak fokozza a droghasználatot
A szenvedélybetegekkel foglalkozó pszichiáterek úgy látják, hogy a járvány második hulláma alatt fokozódni fog a mentális problémával, függőséggel, szerhasználattal orvoshoz fordulók száma; a magyarázat viszonylag kézenfekvő: az őszi, téli időszak egyébként is kedvez a depresszió kialakulásának.

"A függőség egy betegség, életünk végéig velünk marad" - páros interjú
Petra és Krisztián két huszonéves fiatal. Függők. De 7 éve tiszták, dolgoznak, nevelik a 4 éves kislányukat. Mesélnek a miértekről, a mélypontokról, és arról, nekik hogyan sikerült kimászniuk a legmélyebb gödörből. A beszélgetésből kiderül: van kiút, de ehhez elszántság és rengeteg kitartás kell. Petra és Krisztián története reményt adhat mindazoknak, akik épp küzdenek a démonaikkal.

Sokat iszom, elhagyott a férjem, de a kasszám tabu
A legkényesebb magánéleti problémáinkról – így a környezetünkben előforduló súlyos betegségekről, függőségekről és kapcsolati válságokról – is inkább beszélgetünk, mint arról, hogy teszünk-e félre nyugdíjas éveinkre. A nálunk is jól ismert hollandiai biztosító reprezentatív kutatásának eredményei szerint szinte tabutémaként kezeljük a megtakarításokat, ami azonban komoly gátat jelenthet pénzügyi céljaink megvalósításában, és gyermekeink tudatosságának erősítésében is.

Jesszusom! Függő a gyerekem?
Közösségimédia-függő a magyar fiatalok 30 százaléka, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37 évesek körében - adta közre az MTI.

5 jel, hogy már élni sem tudsz nélküle...
Időnk egyre nagyobb százalékát töltjük okostelefonjainkkal, mivel megkönnyíti a magánéleti és munkahelyi kapcsolattartásunkat is. Ám sokszor akaratlanul és szinte teljesen feleslegesen is a készülékünk után nyúlunk. Íme a jelek, hogy már te is függő vagy!

Szerencsejátékok: rossz szokás vagy beteges függőség?
A magyarok fele még mindig csak rossz szokásként tekint a szerencsejáték-függőségre, miközben ez az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség. A függők számára most újabb lehetőség adódik a szabadulásra...

Szerelemfüggők vagyunk?
Szerelmünk jelenléte, érintése egészen elemi, fizikai örömöt vált ki, ő válik a pozitív érzések legfőbb forrásává. Viszont ha külön vagyunk, nincs megerősítés, indul a testi és lelki szenvedés, amely függőséget is jelezhet.

Hogyan ne haljunk bele az önkúrálásba?
A tél utolsó heteire többnyire kiürülnek szervezetünk vitaminraktárai, immunrendszerünk kimerült és ráadásul még javában tart az influenza szezon is. Ebben az időszakban sokan ágynak dőlnek, torokfájás, orrdugulás, fülfájás a leggyakoribb panasz. Az első tünetekkel rendszerint még nem rohanunk orvoshoz, recept nélküli készítményekkel igyekszünk helyre jönni, ám fontos tudni, hogy ezeket sem szedhetjük tetszőleges dózisban. A betegtájékoztatóban leírtaktól eltérően használva, ezek a készítmények is kellemetlen mellékhatásokat okozhatnak.

A kocadohányosok sem ússzák meg tüdőbaj nélkül!
Magyarországon a lakosság közel 30 %-a dohányzik – a statisztika magába foglalja a láncdohányosokat és a csak alkalomszerűen rágyújtókat is. Számos súlyos betegség – légúti megbetegedések, szív- és érrendszeri megbetegedések – nagy része is a dohányzás számlájára írható. De vajon a kocadohányost is fenyegetik a dohányosokra jellemző kockázatok?

Na ne! Függőséget okozhat az orrcsepp?
Egyre többen vásárolunk orrcseppet, vagy spray-t orrdugulás kezelésére a náthaszezon beköszöntével. Mivel ezek a készítmények recept nélkül is beszerezhetők, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy korlátlan mennyiségben és ideig használhatjuk őket. Megkérdeztük dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológust, a Fül-orr-gége Központ orvosát, hogy vajon jól gondoljuk-e?
Hülyülünk az okostól!
Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, emailjeink gyors megválaszolásában, és sürgős feladataink elvégzésében, valójában csökkentik hatékonyságunkat egy új pszichológiai kísérlet szerint, melyet a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetemeken végezte
A szelfi függőség 10 biztos jele
Van, aki már az ébredését is kiposztolja, aztán a kávéját, az ebédjét, a családját, a szerelmét és napjának szinte minden mozzanatát, miközben azt lesi, hányan kommentelik és lájkolják. Mikortól beszélhetünk beteges függőségről, személyiségzavarról? Azért csak figyeld magad...
Halló fiúk, halló lányok! A Detox nem buli!
A Detox nem buli! elnevezéssel kampány indult a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért. A kampány célja, felhívni a fiatalok figyelmét az alkohol veszélyeire, a sok esetben kialakuló későbbi függőségre és a szervezetre káros következményeire.
A folyékony spermagyilkos
Azt már szinte mindenki tudja, hogy az alkohol, a drog, a cigaretta, a helytelen táplálkozás és a stressz károsítja a méhmagzatot, de vajon azt is tudják a párok, hogy mindezek kihatással vannak a fogamzás sikerére, pontosabban sikertelenségére is?
Jó eséllyel te is függő vagy, ha nem is látod be
Ha függőségről beszélünk, általában a drogok, a cigaretta vagy az alkohol az, ami először eszünkbe jut, pedig napjainkra teljesen természetesnek vesszük, hogy gépek nélkül szinte már létezni sem tudunk. E-mailt írunk telefonunkról, miközben kedvenc műsorunk megy a tévében és még az is lehet, hogy közben a számítógépünk kijelzőjén bámuljuk valamelyik ismerősünk legfrissebb Facebook bejegyzését.
Miért nem tudunk gyorsan válni? Beteges oka van!
A párkapcsolat utáni bírósági perek elhúzása sokszor nem más, mint egy lehetőség a betegessé vált kapcsolat fenntartására. Szakember szerint ilyenkor inkább az újrakezdésben kellene gondolkodni.
Se veled se nélküled, inkább egy jó marhapörkölt
Érdekes párhuzamot találtunk a párkapcsolat-függés és a diétázók segítségére kitalált rizspufi között.No meg 14 jelet, ami kapcsolati függőségre utal.
Aki szerelemfüggő, az magányos is
Sokszor ragadunk értelmetlen vagy megalázó kapcsolatokban, meggondolatlanul menekülünk be, aztán ki futó kalandokból, és mindezt csak azért, hogy ne legyünk magányosak. A félelem, hogy párkapcsolat nélkül maradunk, szinte lebénít bennünket. Talán nem is fogjuk fel, hogy éppen emiatt nem találjuk meg az igaz szerelmet!
Szeretek dohányozni... Megkínáljam a gyereket is?
Egyik leggyakoribb függőségünk, a dohányzás igazi okát és a leszokás igazi útját mutatja meg Andreas Jopp német újságíró Szeretek dohányozni… és most abbahagyom című új könyvében.
Egyre többen válnak szexfüggővé
A szexfüggőség a megszállottság olyan formája, amit világunkban a legkevésbé ismernek be az emberek. Mint minden más függőség, ez is az önkontroll elvesztésével jár együtt.
Mindennapi édes mérgünk és kábítószerünk
Az egy főre jutó cukorfogyasztás világszerte az ötven évvel ezelőtti mennyiség háromszorosára nőtt. „Evolúciós értelemben új jelenség, hogy a nap huszonnégy órájában hozzájuthatunk a cukorhoz. Szervezetünk nincs erre berendezkedve" - mondta egy élelmezési szakértő a Food Inc. című Oscar-jelölt dokumentumfilmben.
Kamarás Iván bevallotta...
Több mint két éve, hogy Kamarás Iván hátrahagyva hazai sikereit, repülőre ült. A cél Amerika volt, hogy még többet tanuljon és tudjon a színészmesterségről és természetesen a filmkészítésről. Ma már kétlaki életet él, ingázik Budapest és Los Angeles között, mindkét városban elérhető. De nem ez az egyetlen változás a színész életében....
Ha valakivel összetartozol, függetlenségre vágysz...
Nincs olyan törvényszerűség, ami pontosan leírná a baráti és párkapcsolatokat, de azt leszögezték, hogy minden kapcsolatban a jelen lévő erők egymástól kölcsönösen függnek, és egyben taszítják egymást.
Tegnaptól elkezdtem nem dohányozni!
Ön is leszokna, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá? Olvassa el tippjeinket, és máris sokkal nagyobb lelkesedéssel fog belekezdeni az új, egészséges életbe! Tudjuk, hogy nem könnyű!
Az adóemelés megoldja a szerencsejáték-függőséget?
A kormány keddi szerencsejáték-adó emelésre vonatkozó bejelentésére reagálva az Alapítvány a Felszabadult, Tiszta Játékért civil szervezet felhívja a társadalom és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a szerencsejáték-függőség nem szüntethető meg a pénznyerő automaták számának csökkentésével, amely a beharangozott adóemelés egyik várható következménye.
A szexfüggőséget tagadni illik, pedig nagy baj
A szexfüggőség a megszállottság olyan formája, amit világunkban a legkevésbé ismernek be az emberek. Mint minden más függőség, ez is az önkontroll elvesztésével jár együtt. A szexfüggők számára a szexuális gondolatok és a fantáziák ahhoz szükségesek, hogy a mindennapi problémákat át tudják vészelni. A hangulatváltások mindennaposak náluk, ami miatt nehezen kommunikálnak a környezetükkel.
Ma ne gyújtsanak rá!
Világszerte ezen a napon tartják a Nemdohányzók Világnapját (NON-Smoking Day), melyet a WHO 1987-ben hívott életre azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a dohányzás ártalmaira és a nemdohányzó életmód előnyeire.
Nem bírtam ki 30 napig szex nélkül! Akkor függő vagyok?
Az egész Ian Kerner Sex Detox című könyvével kezdődött. Az író azt javasolja, egy hónapig kerüljük a szexet, így rájöhetünk, függővé váltunk-e a kapcsolatunkban az intim együttlétektől.
Hol a határ?...Tudod?
Amikor valaki elindul azon az úton, nem biztos, hogy meg tud állni. Ha már elindult, az azt jelzi, nem elég erős, hogy egyedül oldja meg problémáit. Nem elég lefogni a kezét, amikor a következő cigaretta, vagy pohár ital után nyúl, meg is kell fogni a kezét, és segíteni. Ha undorodva elfordulunk tőle, csak tovább taszítjuk a lejtőn. A környezet - család, barátok - felelőssége is, hogy valaki átlépi-e a határt, vagy megmarad az élvezetek szintjén.
A gyors leszokás ugyanolyan veszélyes, mint az alkohol?
"Ha az alkoholfüggőség már kialakult, a leszokással járó előnyök még mindig ellensúlyozzák az esetleges negatív következményeket. Mivel a leszokás során komoly problémák akadhatnak, fontos, hogy az illető megfelelő kezelést kapjon."
Fájdalomcsillapítókat szednek, hogy csúcson legyenek!
Sok fiatal, aki azért használja a fájdalomcsillapítókat, hogy „csúcson" legyen, biztonságosabbnak tartja ezeket a szereket az utcai drogoknál, és nem tekinti őket függőséget okozónak. De valóban ez a helyzet? A válasz: nem.
Éjjel-nappal szex
Számukra a leghatásosabb gyógyír minden bajra a szex. Ezt "használják" testi, lelki fájdalmakra, stresszre, feszültségre. Egész életük a szexualitás körül mozog, úgy szervezik napjaikat, hogy a testi érintkezés semmiképpen se maradjon ki a programból. Szenvedélybetegség ez, vagy csak túl nagy szexuális étvágy?
Be kell tiltani a rászokást elősegítő adalékanyagokat!
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ), az Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesülete (AGYME), a COPD-s Tüdőbetegek és az Oxigénnel Kezeltek Közhasznú Egyesülete (OKKE), valamint a Légúti Betegek Országos Egyesülete (LEBE) támogatja, hogy tiltsák meg minden olyan adalékanyag alkalmazását, amely a dohánytermékek fogyaszthatóságát, illetve a hozzászokást, a függőség kialakulását erősítheti.
Ahol lógva is nagyot szexelhetünk...
Ki mondta, hogy csak a férfiak élvezik a szexet a neten? Egyre több nő van, akit partnere már nem tud kielégíteni az ágyban. Ezért máshova tapad... Egy 2003-ban készült felmérés szerint pl. a nők 70%-a titokban létesít internetes kapcsolatokat, kétszer gyakrabban lép be valamilyen chat-szobába, mint a férfiak, és 17%-uk érintett valamilyen módon a pornográf-függőségben.
Őket az izgatja fel, ha a tűzzel játszanak..!
Ejtőernyőzés, sziklamászás, mélybe ugrás (bungee jumping), vadvízi evezés- mind-mind olyan extrém sportolási lehetőség, ahol az ún. kockázat függők és veszélyhajszolók emelhetik adrenalin szintjüket, és kielégíthetik kalandvágyukat.
Sok kávét ittam! Csak erős idegzetűeknek!"
Te még nyilván nem kávézol - és jobb is, ha nem teszed -, de a környezetedben valószínűleg sok olyan ember él, aki megiszik egy-két csészével naponta, vagy egyenesen kávéfüggő. A kávéfogyasztást sem célszerű túlzásba vinni. De miért nem? Lássuk, mik a túlzott kávézás tünetei!
Az én szenvedélyem és perverzióm
Ugye Ön is szeret játszani? És nyerni? Hát persze, hogy igen! A játékkal nincs is semmi baj egészen addig, amíg csak szórakozást jelent, de ha túllépjük a határt, akkor bizony veszélyeket rejt.