Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hülyülünk az okostól!

Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, emailjeink gyors megválaszolásában, és sürgős feladataink elvégzésében, valójában csökkentik hatékonyságunkat egy új pszichológiai kísérlet szerint, melyet a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetemeken végezte

A kísérlet összefüggést fedezett fel a résztvevők és az okostelefonjuk közötti távolság valamint a hatékonyság között. Amikor a résztvevők okostelefonjait elvették, teljesítményük 26%-kal javult. A kísérletben 95 személy vett részt, akik 19 és 56 év közöttiek voltak. A kutatók a résztvevők viselkedését tesztelték a Würzburg-i és Nottingham-Trent-i Egyetemek laboratóriumaiban. Gondot fordítottak az azonos kísérleti körülmények kialakítására és a nemek kiegyensúlyozott eloszlására mindkét helyszínen.

 

 

A résztvevőknek egy koncentrációs tesztet kellett elvégezni négy különböző körülmény között: az okostelefonjukkal a zsebükben, az asztalukon, a fiókjukba zárva és úgy, hogy a telefon a szobán kívül van. Az eredmények jelentősek - a teszteredmények akkor voltak a legalacsonyabbak, amikor az okostelefon az asztalon volt, de minden további távolsági szinttel a résztvevők és okostelefonjaik között a teljesítmény növekedett. Összességében az eredmények 26%-kal voltak magasabbak, amikor a telefonok nem voltak a szobában.

Kép: pixabay

Az elvárásokkal ellentétben az okostelefon hiánya nem tette a résztvevőket idegessé. A szorongási szintek következetesen alakultak az összes kísérletben. Habár általában véve a nők többet szorongtak, mint a férfiak, ami arra engedte következtetni a kutatókat, hogy a munkahelyi szorongásra nincsenek hatással az okostelefonok (vagy azok hiánya), viszont hatással lehet rá az alkalmazottak neme.

- Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az okostelefon hiánya negatív érzelmi hatásokkal bír, viszont más tanulmányok azt is bizonyították, hogy az okostelefon elterelheti tulajdonosa figyelmét. Más szóval az okostelefon jelenléte és hiánya is akadályozhatja a koncentrációt - mondja Jens Binder a Nottingham-Trent-i Egyetem kutatója. - Összegezve tanulmányunk eredményei szerint az okostelefon hiánya az, ami javítja a koncentrációt - fűzi hozzá Astrid Carolus a Würzburgi Egyetemtől.

A kísérlet alátámasztja egy korábbi kutatás eredményeit, mely a Digital Amnesia at Work címet viseli. Ebben a kutatásban a Kaspersky Lab azt találta, hogy a digitális készülékek rossz hatással lehetnek a koncentrációra. Például munkahelyi meetingeken a digitális készülékeken való jegyzetelés csökkenti a meetingen történtek megértését.

Bár a digitális készülékek munkahelyi betiltása lehetetlen, a legújabb eredmények a Digital Amnesia at Work eredményeivel együtt belátást adnak a cégek arra, hogy hogyan javítsanak alkalmazottaik hatékonyságán.

Kép: pixabay

- Jelenleg az alkalmazottak elvárják az állandó hozzáférést okostelefonjaikhoz, viszont hatékonyságuk növelhető a célzottan "okostelefon-mentes" munkaórák bevezetésével. Ennek egyik módja a "meeting szabályok" betartása, mint például a telefonok és a számítógépek használatának betiltása üzleti megbeszéléseken – mondta Dragan Martinovic, a Kaspersky Lab kelet-európai régiójának ügyvezető igazgatója. - A vállalatoknak azt is tudniuk kell, hogy a mai online üzleti világban az alacsony koncentrációs szintek kiberbiztonsági problémákhoz vezethetnek. A célzott támadásokat például csak akkor lehet felismerni, ha az alkalmazottak éberek, és figyelnek a váratlan és szokatlan emailekre. Ezért létfontosságú, hogy a cégek biztonsági intézkedéseket tegyenek, ideértve a különböző továbbképzéseket, melyek az alkalmazottak éberségét növelik függetlenül attól, hogy használnak-e okostelefont a munkahelyen vagy sem.

Az elmúlt két évben a Kaspersky Lab a digitalizáció társas hatásait is kutatta, és azt, hogy a digitalizáció által hogyan válnak kiszolgáltatottabbá az emberek a kiberbűnözéssel szemben. Az eredmények áttekintése elérhető az amnesia.kaspersky.com oldalon.

Van webkamerád? Dr Yang online meggyógyít!
Vége a hosszú várakozásnak, a betegek és az orvosok az interneten, webkamera segítségével kerülhetnek kapcsolatba. Az első online klinika azonban nem nálunk, hanem a 67 milliós Hunan tartomány székvárosában, Csangsában fogadja a gyógyulásra várókat. Tudd meg a részleteket is!

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.