• Mennyi ideig voltatok függők?

Petra: A függőség egy olyan betegség ami életem végéig el fog kísérni, de remélhetőleg nem a drogokban fog ez megmutatkozni. 14 évesen kezdtem napi szinten drogokat használni, és 19 éves koromban éltem meg azokat a mélypontokat, amik elvezettek a Rehabra. Mostani függőségeim az édesség, a vásárlás, a szerencsejáték és a társfüggőség. Mindig valamelyik felerősödik. Nikotinfüggő is voltam. 11 éves korom óta dohányoztam, de csak most sikerült leraknom először magam miatt. Nem a terhesség vagy szoptatás miatt .

Krisztián: A függőség egy betegség, életünk végéig függők maradunk. Viszont mindig CSAK A MAI NAP-ban szoktam gondolkodni, és így nem megterhelő, nem kelt félelmet, bizonytalanságot.

Kép: pixabay.com

• Hogy volt a kezdet?

P: Sok dologból rakódik össze a függőség, nálam részben öröklött, részben pedig kint éltem Moszkvában, nem voltak barátaim, és a drogok által hamar befogadtak, "népszerűnek és menőnek " éreztem magam.

K: Azt gondolom, már a gyerekkoromban észre lehetett venni a függőségre utaló viselkedési mintákat, úgy mint manipuláció, önsajnálat, mértéktelenség. Ez egy nagyon összetett dolog, genetika, nevelés, szeretet hiánya, családtagok elvesztése (traumák). Ezek nem jó feldolgozása, illetve a megoldások nem nyújtása a családom részéről. Érzelmi kötelék kialakulása sem volt meg a családomban senkivel.

• Milyen szert fogyasztottatok?

P: Szipuzással kezdtem, aztán jött a fű, majd alkohol nagyon sokáig. Utána jöttek az amfetaminok (extasy, speed) és hallucinogének (gomba, LSD), meg a gyógyszerek ( Rivotril-Frontin). Egyre több kellett, nem bírtam már egy órát se ki józanul, a végén már csak dizájnerekre volt pénzem, azokat intravénásan használtam 2 évig, az utolsó nagy mélypontomig.

K: Először alkohol, aztán abból is egyre többet, egyre sűrűbben, egyre nagyobb mennyiséget kezdtem fogyasztani. Amikor már ez sem tudott a valóságtól teljes mértékben elszakítani, akkor jött a füves cigi ugyanezzel a habitussal. De itt már mind a két szert használtam napi szinten. Aztán jöttek a kemény drogok, amfetamin származékú szerek. Nyugtató, alkohol, fű, amfetamin. Minden, ami bódít, minden, ami el tud távolítani a valóságtól, az jöhetett. Akkoriban az élet a fájdalomra, a szenvedésre és a lelki ürességre emlékeztetett. Ezt akartam állandóan a droggal felülírni.

Kép: pixabay.com

• Miért és hogyan döntöttétek el, hogy le akartok állni?

P: Iszonyú sok mélypontot éltem meg a drogokkal és alkohollal. Talán az első az volt, amikor Moszkvában egyedül, 14 évesen megittam egy üveg vodkát éhgyomorra, és a kórházban tértem magamhoz, pelenkában voltam, meztelenül, rám volt nyitva az ablak, le voltam kötözve, nem tudtam még oroszul, nem tudtam mi történt, anyum sem volt sehol. Nagyon megijedtem, sírtam, erre jöttek az ápolók és úgy felpofoztak, hogy bepisiltem. Az utolsó mélypontom az volt, hogy az egyetlen barátom, aki maradt a nagy magányban, túladagolta magát azzal a heroinnal, amit én vettem neki. Írt nekem egy üzenetet még messengeren: Kész, végem, benyomtam mindent. Nem vettem komolyan. Másnap kiderült, hogy túladagolta magát és kómába került, mert sokáig fuldokolt a hányásában. Bementem hozzá a kórházba, ott feküdt, bámult maga elé, ezer cső lógott ki belőle, az anyukája sírva kérdezte tőlem, hogy ez öngyilkosság volt-e. Ott éreztem először, hogy én is lehetnék, aki ott fekszik. Megijedtem, nem ezt akartam. A barátom, Dávid, végül 16 évesen elhunyt.

K: Elegem lett a folytonos hazudozásból, a mélypontokból, az elviselhetetlen bűntudatból, fájdalomból és szégyenből. Elvesztettem mindent! Családot, barátokat. Az énközpontú gondolkodásom teljesen elhatalmasodott az elmémben, üldözési paranoiám lett, hangokat hallottam. Nem mertem kimozdulni a szobámból, és ott is rettegtem!

• Hogy kerültetek a rehabra?

P: Felhívtam a rehabot, mondták, menjek be egy beszélgetésre. Kérdeztek tőlem dolgokat: miért akarom letenni, milyen mélypontokat éltem meg, ilyesmi. Mivel épp telt ház volt, ezért várólistás lettem. Egy hónapig voltam várólistás, minden héten hívnom kellet őket, hogy lássák rajtam a szándékot. Összeszedtem még egy túladagolást, és anyum úgy döntött, addig befogad, amíg nem kerülök a rehabra, nehogy meghaljak. Egy hónap után mondták, hogy feladta az egyik lány a rehabot és mehetek helyette. 19 évesen mentem be. Összesen 9 hónapig voltam ott. Iszonyatosan nehéz volt kitartani ott, nem elmenni, betartani a sok szabályt.

K: Egy újabb 6 napos ébrenlét után, amikor a paranoiám közepette voltam, éreztem, hogy ezt nem bírom tovább, azt éreztem elhagyja a testemet, lelkemet az erő. Azt éreztem, képtelen vagyok így tovább létezni! Nem akarok így élni, de meghalni gyáva voltam.

• 

  Képünk illusztráció. Fotó Pixabay

  Meséljetek arról, hogyan szerettetek egymásba!

P: Egy NA (Narcotics Anonymous) gyűlésen egymás mellé ültünk véletlenül. Elkezdtünk beszélgetni, és nagyon szimpatikusnak találtam Krisztiánt. Elhívott magához activity társas estére, én meg örültem, hogy új józan barátokra tehetek szert. Utána sokszor találkoztunk kettesben, együtt főztünk, filmeket néztünk és rengeteget beszélgettünk, végül két hónap randizás után összejöttünk.

K: Egy NA gyűlésen ismerkedtünk meg, pont egymás mellé ültünk, és elkezdtünk beszélgetni. És onnantól kezdve egyre többet beszéltünk, elkezdtünk randizni.

• Mennyire nehéz tisztának maradni?

P: Nagyon nehéz ilyen fiatalon absztinensnek maradni. A legfőbb mottónk: csak a mai nap. Tehát csak a mai nap nem iszom, nem drogozom, nem cigizem. Így kicsit jobb felfogni, mint hogy életem végéig nem szívhatok el egy spanglit. Szerencsére a barátaim és ismerőseim megszokták, hogy nem iszom, nem erőltetik. Néha olyan jó lenne egy kis alkohol, hogy feloldódjak egy buliban, vagy este egyedül kint a teraszon egy spangli, de ilyenkor szem előtt tartom a mélypontjaimat és a céljaimat.

K: Már nem nehéz tisztának maradni, inkább az érzések megélése, téves gondolkodásmód, hozzáállás megváltoztatása az, ami napi lecke. Engem nem tanítottak meg, hogyan kell élni, milyen megoldásokkal. És azt a papírt, amit már a szüleim megírtak rólam, azt már nehéz felülírni. Ez a nehéz!

• Hogyan tudtatok visszailleszkedni a társadalomba? Könnyen vagy inkább nehezen ment?

P: Számomra nagyon nehéz volt a visszailleszkedés, ugyanis nem ismertem a józan énemet. Megcsináltam a felsőfokú német nyelvvizsgámat. Elmentem állásinterjúra, ahova beajánlottak, fel is vettek azonnal. Azóta váltottam egy sokkal jobb céghez. Informatikai segítséget nyújtok másoknak telefonon keresztül németül. Mindig sokkal jobban sikerülnek a dolgok, mint ahogy elképzelem.

K: Nekem ez nem volt könnyű! Féltem az emberektől, bizalmatlan voltam velük kapcsolatban. Valamiért féltem, hogy bántani fognak, csalódást és fájdalmat okoznak. De szép lassan beilleszkedtem. Nagyon szép utat járok most. Kezdetben három műszakban dolgoztam 100.000 Ft-ért egy CNC esztergán. Aztán kerestem a lehetőségeket, voltam pizzafutár, kaptam újabb forgácsolásban jó állást és így tovább … Van egy célom, és ha azt elérem, mindig  újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé és azokat teljesítem! Most jelen pillanatban egy nemzetközi nagyvállalatnál dolgozom üzletkötőként. Még sokszor hihetetlen most is, hogy egy céges autót rám mernek bízni! Régen a saját édesanyám nem engedett be a házába, félve attól, hogy most mit fogok ellopni. Elértem a bizalmat! Mindenhol! A partnereim szemében is! Most már szeretem az embereket és emberekkel foglalkozom.

A kép illusztráció Forrás: pixabay.com

• Níla, a kislányotok hamarosan 4 éves lesz. Mit jelent nektek, hogy van gyereketek?

P: Szerencsére Níla első alkalommal összejött, pedig nagyon féltem, hogy a sok tudatmódosítószer nem teszi ezt lehetővé. Szülés közben majdnem meghalt. Emiatt azt érzem, még erősebb a kötődésem hozzá. Nagyon nehéz összeegyeztetni a józanságot és a gyereket. Sokszor nincs időm gyűlésre menni, vagy más felépülő függővel találkozni, mint régebben. Illetve nagyon gyakran van bűntudatom, hogy valamit éppen elrontok a gyereknevelésben, amire sokszor jut eszembe, hogy drogoznom kéne.

K: Számomra ez is egy óriási dolog, életem legszebb pillanatait itt élem meg. Nagyon sok mindenre tanít még most is. Rengeteget tanultunk egymástól. Hálás vagyok, hogy egészséges, annak ellenére, amit végig műveltem magammal.

Egy függő, de évek óta tiszta fiatal anyukájának gondolatai szülőknek:

Szinte minden rehab mellett, de máshol is, működik a szülők önsegélyező csoportja. Ezekben a csoportokban nagyon sok helyen nem csak az adott rehabon lévő gyerekek szüleit fogadják be, hanem bárkit, akinek ilyen gondja van. Itt a függők szülei -, de tágabb értelemben egész családjuk - megismerkedhet azzal, hogy mások hogyan birkóztak vagy birkóznak ezzel a szomorú helyzettel. Minden családot elhívnak, de nagyon sokan nem mennek el. Talán szégyellik, ami velük történt, talán más okból, de nem vállalják ezt. Márpedig ezeken a segítők vezetésével folyó csoportfoglalkozásokon lehet megtanulni, mások tapasztalataiból okulva kibogozni, hogy valójában mi a teendő. Nincs tuti megoldás, és még azt sem árulhatom el, hogy én mit tettem: nekem sem mondták meg, magamnak kellett rájönnöm. Ez fontos, mert csak akkor képes az ember megtenni, amit kell, ha átérezte, megértette, és mélységesen a magáénak tekinti, amit tesz. Könnyű megoldás végképp nincsen, és nehéz a feladat, sok tekintetben egészen más, mint amit a szülői ösztönök diktálnak. Röviden: nem szabad magára hagyni a gyereket - unokát, testvért - a bajban, a szülőnek is ki kell vennie a részét a remélhető megoldásból. Ezek a csoportok mindemellett vigaszt és kapaszkodót is jelentenek a szülőknek, már önmagukban csak azzal is, hogy látják: nem csak velük történt meg a baj, teljesen nyíltan beszélhetnek róla, amit esetleg otthon, a munkában, vagy a baráti körben nem tesznek meg, és némi reményt is adnak. Akinek függő van a közvetlen családjában, feltétlenül éljen ezzel a lehetőséggel!

• Miért fontos számotokra, hogy legyen egy csoport, amit rendszeresen látogattok?

P: Számomra azért fontos az NA gyűlés, mert hallok másokat beszélni a gondjaikról, tudok azonosulni velük rengetegszer. Le tudom tenni a terheimet, titkaimat, elmondhatok bármit anélkül, hogy kapnék rá visszajelzést, vagy lenéznének. Csak a gyűlésen érzem száz százalékosan megértve magam. Ők a második családom. Sok barátom van onnan, akiket bármikor felhívhatok, ha baj van. És a legfontosabb, hogy végre azt érzem, tartozom valahova. Ezért alapítottunk mi is egy csoportot, amikor felköltöztünk Budapestre.

K: Nagyon sokat tanulunk itt is, akár idősebb felépülőket hallgatva, akár a fiatalok megtartásával. Itt tudunk őszintén beszélni érzésekről, beteges gondolatokról. Itt nem ítél el senki. Végre egy olyan hely, ahol lehetek saját magam, nem kell álarcok mögé bújni. Én is alapítottam már egy csoportot a barátaim összefogásával. A csoportoknak a 12 lépéses program az alapja Bill Wilsontól és Dr. Bob Smith- től, aztán Jimmy Kinnon alapította a NA-t 1953-ban.

• Van a csoportban képzett szakember, aki szakmai segítséget tud nyújtani?

P: A csoportban nincs képzett szakember. Egymásnak adjuk át a tapasztalatainkat, hogy kinek milyen problémára mi vált be.

K: Nincs, mi egymáson segítünk.

• Kik a csoporttagok?

Képünk illusztráció. Fotó: Depositphotos

P: A csoporttagok függők. Akik szeretnének józanok lenni, vagy megtartani a józanságot.

K: Nagyon sokan jönnek újak, akik szeretnének leállni, és itt maradnak velünk, és gyűjtik tiszta napjaik számát. Mindenki függő, aki a gyűlésekre jár. Vannak több éve tiszták és vannak újak is.

• Milyen rendszerességgel vannak a foglalkozások?

P: Gyűlés minden nap van, sőt van, amikor napi kettő. Van külön férfi és női csoport is, hogy olyan dolgokat is meg tudjunk osztani, amit nem akarunk, hogy a másik hallja.

K: Heti, napi több alkalommal van gyűlés! 10-15 gyűlés van heti szinten.

• Most a járvány alatt a foglalkozásokat hogyan tudjátok megoldani?

P: A járvány alatt online meetingek vannak zoomon és skype-on. Heti egyen szoktam részt venni. Ilyenkor elküldöm a lányomat meg a páromat valahova, hogy egy kicsit nyugalomban lehessek, és tudjak figyelni a gyűlésre.

K: Skype gyűléseket tartunk, ahol videó konferencia híváson keresztül tartjuk a kapcsolatot.