Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A kocadohányosok sem ússzák meg tüdőbaj nélkül!

Magyarországon a lakosság közel 30 %-a dohányzik – a statisztika magába foglalja a láncdohányosokat és a csak alkalomszerűen rágyújtókat is. Számos súlyos betegség – légúti megbetegedések, szív- és érrendszeri megbetegedések – nagy része is a dohányzás számlájára írható. De vajon a kocadohányost is fenyegetik a dohányosokra jellemző kockázatok?

A dohányos, aki szerint ő nem is dohányzik

Sokféle dohányos típus létezik, de közöttük van egy, amely nagy valószínűséggel nem vallja magát dohányosnak: a kocadohányos. Hiszen csak ritkán gyújt rá, főleg társaságban, programok során. Sokszor csak azért gyújt rá, hogy beilleszkedjen a dohányzók társaságába, miközben igazából nem is esik neki jól a cigaretta. Általában keveset szív, mindössze néhány szálat, esetleg néha kicsit többet. Gyakran nem is szívja le a füstöt a tüdejébe, hanem hamar kifújja. Azzal nyugtatja magát, hogy ritkán dohányzik, és akkor is keveset szív, tehát bármikor le tudna szokni.

 Ezzel szemben az igazság

Az alkohollal ellentétben a dohányzásnál nincs olyan minimálisan a szervezetbe bevitt mennyiség, amelynek még egyáltalán ne lenne egészségkárosító hatása.

kép: pixabay

Sajnos, már az alkalmi dohányzás időszakában is beszélhetünk komoly kockázatokról. Elég csak arra gondolni, hogy az asztmás megbetegedések nagy hányada allergiához köthető, és már kis mennyiségű allergén anyag is kockázatot jelenthet. A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) kialakulásának és rosszabbodásának esélye is összefüggésben van a légutakat érintő káros hatásokkal.

Ma Magyarországon mintegy félmillió ember szenved ebben a betegségben, 90%-uk pedig dohányzik. Ha a kocadohányos éveken át cigarettázik, akkor az évek során az elszívott cigaretta már komoly mennyiséget tehet ki, ez egészségkárosodáshoz, akár tüdőrákhoz is vezethet, amely ma országunkban az összes rákos megbetegedés negyedét teszi ki, évente közel tízezer új beteggel. Akárcsak a COPD esetében, a tüdőrákos megbetegedéseknek is közel 90%-a a dohányzás számlájára írható.

Ezen kockázatok tudatában érdemes a kocadohányosnak is rendszeresen részt vennie tüdőszűrésen és légzésfunkciós vizsgálaton, hiszen minél korábban veszik észre a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra, vagy arra, hogy hosszabb ideig fenntartható legyen egy megfelelő életminőség.

 Az elején kell leállni – később nagyon nehéz lesz!

A cigarettában lévő nikotin kis mennyiségben is bejut a véráramba, majd az agyba, és bizonyos kémiai folyamatok hatására pozitív irányba befolyásolja a dohányos hangulatát – és ahogy kialakul a dohányzás jutalom-jellege, úgy fejlődik ki a függőség. A kocadohányost tekinthetjük egy olyan személynek, aki a függőség kialakulásának kapujában áll, és jó eséllyel válhat belőle erős dohányos. Ha a komoly függőség kialakult, akkor már nagyon nehéz abbahagyni a dohányzást. Mark Twain szerint persze könnyű leszokni, az ismert idézete szerint neki ez már legalább százszor sikerült.

Cigit, kilókat eldobni, de azonnal!
A rheumatoid arthritis (RA) autoimmun betegség, amely sokszor nem gyógyítható, de a tünetei kezelhetők, az állapotromlás lelassítható. A gyógyszerek mellett a kezelésben fontos szerepe van az életmódnak is, egy friss kutatás szerint a normál testsúly elérése, és a dohányzás elhagyása is segíthet.

Egy kocadohányosnak azonban ezt a lépést még lényegesen könnyebb megtennie. Az emberi szervezet pedig azonnal regenerálódni kezd, amely akár érezhető is lehet a napi tevékenységek, a sport vagy a hétvégi kirándulás során. De ha nem is észlelhetők az ilyen alacsony dohányzási szintről való leszokás élettani hatásai, akkor is ott van a tudat, hogy súlyos és felesleges kockázatoktól szabadultunk meg.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.