Az Egészségügyi Világszervezet által kezdeményezett, és az EU által 2003-ban elfogadott, majd a Magyar Köztársaság Országgyűlése által is törvénybe iktatott Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény (FCTC), 9-10. cikkéhez készülő irányelv tervezete foglalkozik a dohánytermék kipróbálását követően is további fogyasztásra ösztönző, azaz a rászokást elősegítő adalékanyagokkal.
Az új tervezet más országokhoz hasonlóan nálunk is szigorítaná (korlátozná vagy tiltaná) mindazon anyagok alkalmazását, amelyek a dohányterméket élvezhetőbbé teszik (pl. méz, melasz, mentol), vagy olyan hatást keltenének, mintha egészségesebbek vagy legalábbis kevésbé károsak lennének (pl. vitamin, zöldség, gyümölcs), esetleg élénkítő vagy vitalitásfokozó hatásúak (pl. koffein, taurin, guarana, glukuronolakton, amelyek részben további egészségkockázatot is jelenthetnek).
A dohánygyártás résztvevői szeretnék megakadályozni, hogy ezek a szigorítások megszülessenek. A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) azzal érvel, hogy a jogszabály szigorításával munkahelyek szűnnének meg, elsősorban a Nyírségben, ahol a Burley dohány termesztése 10 ezer embernek biztosít néhány hétig-hónapig tartó idénymunkát.
A jogszabály-változtatás azonban nem a Burley dohányról és a Nyírségről szól, hanem mindazon adalékanyagoknak a betiltásáról, amelyek élvezhetőbbé teszik a dohányzást, és könnyítik a rászokást. A még nemdohányzók számára a dohányzástól visszatartó egyik legnagyobb akadályt a dohányfüst bűze és kellemetlen íze jelenti. Mivel a Burley dohány keserűbb, mint a Virginia típusú dohány, ezért annak elviselhetővé tételéhez adalékanyagokra van szükség. Ezek nélkül az adalékanyagok nélkül sokkal kevesebb fiatal tudná elviselni/elfogadni a dohányfüst beszívásával járó kellemetlenségeket. A már függő dohányosok jelentős része ugyanakkor szinte bármilyen dohányterméket kész elszívni annak érdekében, hogy megszabaduljon a nikotin(drog)függőség számára elviselhetetlen tüneteitől.
Az adalékanyagoknak (pl. melasz, gyümölcs, fahéj, szegfűszeg stb.) is jelentős szerepük van abban, hogy a vízipipázás rendkívüli mértékben elterjedt a fiatalok körében. Már alig van olyan diák, aki úgy fejezné be középiskolai tanulmányait, hogy nem próbálta volna ki a vízipipázást. A magyar piacon is megjelentek már a gyümölcsízesítésű cigaretták, amelyeket egyértelműen azért fejlesztettek ki, hogy a hagyományosan büdösnek tartott dohányfüsttől irtózó fiatalok számára is elfogadhatóvá tegyék a dohányzást.
Magyarországon évente mintegy 30.000 ember veszíti életét a dohányzás miatt kialakult betegségek következtében, többségük 40-65 éves kora között. A függő dohányosok fele valamilyen dohányzással kapcsolatos betegségben veszíti életét átlagosan 10-15 évvel korábban, mint nemdohányzó társai. A MADOSZ ragaszkodása a Burley dohány termesztéséhez hasonló ahhoz, mint az afganisztáni hadurak ragaszkodása a máktermeléshez és az ehhez kapcsolódó ópiumgyártáshoz. Meg kell találni annak a módját, mivel lehet kiváltani a dohánytermesztést az érintett területeken, és ebben kell segíteni, meggyőzni a termesztőket.
Az adalékanyagok betiltása előreláthatólag – sajnos – nem fogja jelentősen befolyásolni a jelenlegi cigarettafogyasztás mértékét, legfeljebb az egyes cigarettamárkák piaci részesedése fog megváltozni. A legnagyobb előrelépést attól várhatjuk, hogy így várhatóan kevesebb fiatal fog rászokni a dohányzásra, ezáltal gyermekeink egészségesebben és tovább élhetnek.
Nemes Mária, elnök, OKKE
Pós Péter, elnök, ABOSZ
Váci Sándor, elnök, LEBE
Zempléni János, elnök, AGYME
dr. Mucsi János, a LEBE ügyvivője
belgyógyász és tüdőgyógyász szakorvos
a European Network for Smoking and Tobacco Prevention magyar tagja (www.ensp.org)
ÉLET-MÓD
Be kell tiltani a rászokást elősegítő adalékanyagokat!
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ), az Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesülete (AGYME), a COPD-s Tüdőbetegek és az Oxigénnel Kezeltek Közhasznú Egyesülete (OKKE), valamint a Légúti Betegek Országos Egyesülete (LEBE) támogatja, hogy tiltsák meg minden olyan adalékanyag alkalmazását, amely a dohánytermékek fogyaszthatóságát, illetve a hozzászokást, a függőség kialakulását erősítheti.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.