Életforma.hu

STÍLUS

Erkélyen is a magány a tuti

Kertkapcsolat, erkély, vagy tetőterasz: mindnek egy a célja, a hasznosítható lakótér növelése, a szabad levegő, amely kifejezetten vonzó a nyári hónapokban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy egy lakáshirdetésben mi szerepel; az egyik jócskán növeli a keresletet és az árat, a másik viszont inkább csökkentheti. Lássuk, hogy árazás szempontjából mit érdemes tudni a kertkapcsolatról és a tetőkertekről, illetve mire érdemes figyelni vásárláskor.

Úgy tűnik, hogy 2019 az új építésű lakások éve. Csak Budapesten a piaci várakozások szerint majd 14 ezer társasházi lakást fejeznek be. A nagyobb tömbökben nemcsak a lakások mérete, a szobák száma és a kilátás határozza meg az árat, hanem az is, hogy az ingatlan hányadik emeleten helyezkedik el. Az ismert pénzintézet ingatlanpontjának  tapasztalatai szerint, a beruházók gyakran nem tudják az árban érvényesíteni a földszinti lakásokhoz tartozó néhány tíz négyzetméteres kertet, sőt, az első emeleti lakások rendszerint néhány százalékkal drágábbak.

− A belvárosi területeken, vagy a nagyobb, akár több száz lakásos tömbökben a földszinti lakásokra általában jóval szűkebb a kereslet, mint az emeletiekre – mondja Homolya Gergely, az intézet szakmenedzsere.− A beruházók és értékesítők sok esetben utolsóként a földszinti ingatlanokra találnak vevőt, gyakran nyomott áron. Éppen ezért, nem ritka ma már, hogy nagyobb beruházásoknál az épületet kissé megemelve, nagyjából félemelet magasságban kezdődnek a lakások, vagy forgalmasabb területeken a fölszint kizárólag üzlethelyiségekből és kiszolgáló terekből, illetve garázsból áll – tette hozzá.

Sok vásárló meglátja az ingatlanhirdetésben a „földszinti” szót, és azonnal továbblép. Ennek az alapvető ellenszenvnek több oka is lehet. Talán sokakban élnek még a sűrűn beépített belvárosi, gangos házak sötét alsóbb szintjeinek kellemetlen képei vagy emlékei, az örökké félhomályos, felkövezett udvarokkal. Az újépítésű társasházaknál viszont kiemelt figyelmet fordítanak a tervezők arra, hogy mégis vonzóbbá tegyék a legalsóbb szintet.A kertkapcsolattal rendelkező társasházi lakásokban egy csepp családi házas élményt kaphatnak a tulajdonosok, hiszen jól elkülöníthető, akár füves, bokros terület is kizárólagos használatba kerülhet. Igaz, hogy az összes többi emeletről ráláthatnak a kertre, de ez egy első emeleti erkélynél is így van. Bár az árazásra nincsenek kőbe vésett szabályok, általánosságban elmondható, hogy egy erkély négyzetmétere nagyjából 20 m²-es méretig a lakásénak 50 százalékát éri, nagyobb terasznál a beszámított arány viszont csökken. Egy átlagos társasházi „kert-négyzetméter” viszont inkább csak 10 százalékot jelenthet az árak kalkulálásakor.

Kép: pixabay

Fénykorát éli az ingatlanpiac, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.

− Semmiképp sem érdemes azonban elzárkózni a kertkapcsolatos lakásoktól – javasolja Valkó Dávid, a cég vezető elemzője.

− Nagyon jó vételeket lehet találni, mert alapból sokakat elriaszt a földszint. Pedig, amennyiben kellően világos és intimen szeparált, a saját kertrész nagyon nagy élményt jelenthet a gyerekeknek vagy a kutyának. Az ilyen jó adottságokkal rendelkező ingatlanok esetében természetesen az árelőny is eltűnhet. Arra mindenképp érdemes odafigyelni választásnál, hogy a kertrész saját tulajdonúként szerepeljen a társasházi alapító okiratban, világos legyen, lehetőleg a mélygarázs lejáratától távolabb – teszi hozzá a szakértő.

Egyre nagyobb divat a beruházók körében a terasz és kert ötvözése, a tetőkert kialakítása. Az épületet építőkocka szerűen, különböző magasságú részekből, vagy lépcsőzetesen megtervezve több zöldtetőnek vagy tetőkertnek maradhat hely. Az ilyen, extrém esetben akár 100 négyzetméteres zöldterületekkel rendelkező magas emeleti lakások egy-egy beruházáson belül minden bizonnyal a legdrágább ingatlanok lesznek. Aki viszont megengedheti magának, az egyszerre élvezheti a szép kilátást és a jelentős méretű kertet.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.