Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zöld hírességek Magyarországon

Persze kis ország, kisebb lépték, az ismert magyarok közül kevesen tehetik meg, hogy nagyobb összegekkel támogassanak alapítványokat vagy projekteket, ahogyan azt világhírű kollégáiktól látják. A környezetvédelem területén azonban sokuk követendő példaként állítható a nyilvánosság elé.

A legtöbben az ismertségük révén szerzett befolyásukat használják fel arra, hogy minél több fórumon hirdessék a zöld életmód fontosságát, és saját életükkel példázzák, hogy nem is olyan nehéz megtenni ezeket a lépéseket.

Az önmagát kultúrmunkásként meghatározó zenész-tévés Novák Péter a környezetvédelem egyik leggyakrabban reflektorfénybe kerülő szószólója Magyarországon. Részt vesz szinte minden a témához kapcsolódó megmozdulásban, de nem csak a kamerák előtt fontos neki a környezetre való odafigyelés. Általában biciklivel jár, ha mégsem, akkor pedig csak hibridautó jöhet szóba. Mivel ez valamivel drágább, inkább néhány extráról mondott le, hogy beleférjen a családi kasszába. Igyekszik minél zöldebbé tenni otthonát is, az energiatakarékos villanykörtéktől a napkollektoron át az esővízgyűjtésig sok apróbb-nagyobb lépést tesz meg azért, hogy kisebb terhelést okozzon a környezetnek, és erre neveli gyermekét is. Tudatossága nemcsak a természet, hanem a társadalom fenntarthatóságára is kiterjed, ezért például büszkén tudatos vásárlónak vallja magát, emellett munkájában és magánéletében egyaránt kiemelt figyelmet szentel az esélyegyenlőség témájának. A bicikli egyébként nagy kedvenc a zölden gondolkodó hazai sztárok körében, rendszeresen két kerékre pattan Hajós András, Till Attila és Péterffy Bori énekes-színésznő is.

2009-ben a környezetvédelmi nagyköveti címet is elfogadta Görög Zita modell, műsorvezető is. A szelektív hulladékgyűjtést többször is népszerűsítette a szépséges kétgyermekes anyuka, egy cég felkérésére állt már modellt újrahasznosított ruhában, nagykövetként pedig többek között szakemberek által kidolgozott környezetvédelmi órákat tartott általános iskolás gyermekeknek. A projektben Fenyő Iván színművész, a fiatal énekesnő, Lola és Németh Lajos meteorológus és is szerepet vállalt. Utóbbi szakmájának és hobbijának köszönhetően is különösen figyel a környezetre. A nagy túrázó és futó hírében álló háromszoros nagypapa a sport népszerűsítésében is élen jár, véleménye szerint azok, akik valamiben igényesek, a környezetükre is jobban odafigyelnek.

Pataki Ági, a fotómodellből lett filmproducer állítása szerint azóta figyel különösen a környezetére, amióta erdő mellé költözött. Családi házukban tervezik a napkollektoros fűtésre való áttérést, de addig is spórol az energiával és a vízzel. A szelektív hulladékgyűjtés alapvetőnek számít, emellett arra is figyel, hogy a lehető legkevesebb vegyszert használja. Amilyen tisztítószerre mégis szüksége van, azokból bio típust vásárol. Cége működtetésében is figyelmet fordít a fenntarthatóságra, az irodában például évek óta újrahasznosított papírt használnak.
Számos környezetvédelemhez kapcsolódó kezdeményezéshez adja nevét és arcát Szabó Győző színművész is, aki többek között tavaly a Föld Órája kezdeményezés során Kulka Jánossal együtt, ünnepélyes eseményen kapcsolta le Budapest díszkivilágítását. Helyüket idén márciusban Varga Líviusz, a Quimby frontembere és Gaál Noémi időjós vette át a WWF által kezdeményezett programon.

Illusztráció: Öko-Pannon Kht.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.