Életforma.hu

ÉLET-MÓD

50 év után végleg elhagyták a színpadot

Egy korszak véget ért a magyar könnyűzene történetében. Soha többé nem láthatjuk az Illést! Több, mint 50 év után úgy döntöttek, vége a dalnak - adta hírül a Blikk. Az 5 tagú együttesből már csak hárman élnek. 

A most 71 éves Szörényi Szabolcs a már eleve búcsúnak szánt Beatünnep utolsó, mosonmagyaróvári koncertje előtt határozta el, hogy nem áll többé színpadra.

Kép: Wikipedia

– Eddig sem én tartottam össze a maradék Illést, de ha nélkülem nem akarnak már fellépni a fiúk, hát jó – mondta Szörényi Szabolcs. – Elfáradtam, a hallásom is romlik, nincs már bennem lendület, hogy beüljek a turnébuszba, koncertre menjek.

Az együttes számokban
Az Illés a 60-as, 70-es évek legnépszerűbb magyar beatzenekara volt, a végleges felállás 1965-től alakult ki, az alapító Illés Lajos, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János és Pásztory Zoltán alkották a legendás együttest. Ebben a formában 1973-ig játszottak együtt, de később két afféle „búcsúkoncertet”, és több közös fellépést is tartottak. Hat stúdiólemezük, hat koncertlemez, nyolc válogatáslemezük és tucatnyi kislemezük jelent meg.

Az Illés-zenekar első feloszlása után még többször összeállt újra, ezeket a stadionokat betöltő koncerteket már búcsúnak nevezték, még akkor is, ha maguk a tagok ezt akkoriban még nem mondták ki.

Pásztory Zoltán dobos 2005-ben, majd Illés Lajos 2007-ben bekövetkezett halála után hárman maradtak, és Levente fiával, Örssel a dobok mögött többször is felhangzottak a zenekar legendás dalai, többek közt Levente

2010-es Hattyúdal című koncertjén vagy a tavalyi Beatünnepen.

– Már idáig is csak féllábbal voltunk itt – mondta tréfásan a most 70 éves Szörényi Levente, aki megérti bátyja döntését. – Ha Szabolcs kiszáll, ez szíve joga, én megértem őt. Néhány éve már megromlott a hallása, pedig neki volt a legjobb közülünk. Amikor az utolsó koncertre mentünk Mosonmagyaróvár felé, a kocsiban közölte, hogy ez lesz az utolsó fellépése, és hogy a végén feltekert potméternél odavágja a gitárját a színpadhoz. Persze végül nem tette meg, nem akart show-t csinálni, nehogy visszatapsolják! Talán, ha élnének még a többiek, akkor még kivánszorognánk a színpadra, mint a Rol­ling Stones. De ketten mit csináljunk, nem vagyunk mi Simon és Garfunkel!

A 69 esztendő Bródy Jánosnak jutott a hálátlan feladat, hogy a vasárnapi búcsún bejelentse a szomorú hírt.

– Szabolcs nélkül már mi sem folytatjuk – értett egyet Bródy János. – Egy korszak ért véget ezzel. Szép idők voltak, és hálásak vagyunk mindenkinek, akik velünk jöttek ezen az úton.


A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?