Életforma.hu

ÉLET-MÓD

60 éves lett Ken

60. évfordulóját ünnepli Ken, a Mattel népszerű babája. Ez alkalomból a játékgyártó különleges, klasszikus darabokat tartalmazó kollekcióval készült, de érkezik a kerekesszékes Ken baba is.

A Mattel újdonsága a kerekesszékes Ken. Fotó: Mattel

Március 11-én ünnepelte 60. évfordulóját Ken. Az alkalomból különleges kollekcióval készült a babák forgalmazója, a Mattel: három klasszikus darab kerül a polcokra. Az új, évfordulós sorozatban az eredeti, 1961-es Ken mellett megtalálható az 1975-ös Great Shape, és az 1985-ös Rocker Derek baba is. A játékok a korhoz illő frizurával és ikonikus ruházatban kaphatók március közepétől.

Akárcsak Barbie, Ken is nagy változáson ment keresztül az első babák megjelenése óta. A Mattel folyamatosan szélesíti portfolióját, így abban ma már minden bőrszín, hajszín, szemszín és többféle testalkat képviselteti magát. Márciustól pedig már kerekesszékes Ken is kapható.

A különleges babával a márka célja, hogy folytassa a párbeszédet a testi fogyatékossággal és annak elfogadásával kapcsolatban. A változatos külsővel és ruházattal elérhető babákkal a gyerekek játék közben, végtelen számú történeten keresztül ismerkedhetnek meg a valódi világgal. Ehhez hozzájárul a részletesen kidolgozott, befékezhető, forgó kerekekkel ellátott kerekesszék vagy a készlethez tartozó rámpa is, amivel egyszerűen akadálymentesíthető bármelyik játékos helyszín, például a Barbie Dreamhouse.

Az eredeti Ken. Fotó: Mattel

A babázás a gyerekek fejlődésére gyakorolt jótékony hatásait 2020-ban tanulmányban is vizsgálta a Barbie és a Cardiff University, amelyből többek között kiderült, hogy babázás közben aktivizálódik az agy társas készségekért, például az empátia kifejlődéséért felelős része. Ezek a készségek pedig meghatározóak lehetnek a gyerekek későbbi érzelmi, szociális élete, valamint iskolai sikerei szempontjából. A Barbie kapcsolódó magyarországi felmérése rámutatott arra is, hogy ezt az aspektust szinte minden szülő kulcsfontosságú, fejlesztendő területnek tartja.

Érdekességek Ken-ről:

  • Ken teljes neve Kenneth Sean Carson, nevét a Mattel alapítói, Ruth és Elliot Handler fia után kapta

  • Az első Kennek öntött haja volt szőke vagy barna színben, piros úszónadrágot, parafa szandált és sárga törölközőt viselt
  • Ken 12 inch, azaz kb. 30 cm magas, kb. 1 cm-el magasabb, mint Barbie

  • Az 1973-as Mod Hair Ken az első varrott hajú Ken. Szakáll, bajusz és pajesz matricák is tartoztak a babához, amelyekkel teljesen meg lehetett változtatni a külsejét

  • Barbie és Ken 2004-es szakításáról az egész világ hallott

  • Az igaz szerelem bizonyítékaként 2011-ben egy rövid időre Barbie és Ken ismét egy párt alkottak

  • A minden eddiginél változatosabb megjelenésű Ken babák között 3 féle testtípus, 9 féle bőrszín, 10 féle szemszín, 27 féle hajszín és 20 féle frizura képviselteti magát

     

     

     

     

     

     

     

     


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.