Életforma.hu

ÉLET-MÓD

60 felett sem lankad, avagy a szex korhatártalan

Egy friss felmérés a 60 feletti magyarok szerelemről, szexről, párkapcsolatokról formált véleményét vizsgálta. Kiderült, hogy idősebb korban is létezik még romantika: a hatvan feletti egyedülállók 97 százaléka hisz az igaz szerelemben, a hetven felettiek 83 százaléka szerint pedig létezik szerelem első látásra. 

A tapasztalat az igaz szerelem létezését igazolja

Annak ellenére vagy éppen amiatt, hogy az idősebb korosztály már megélt egyet-mást, nem kételkedik a romantikus egymásra találás lehetőségében, sőt a fiatalabb korcsoportnál érezhetően bizakodóbb. Szakítás, válás vagy más okból megszakadt párkapcsolatok után is a hatvan feletti válaszadók 97 százaléka vallotta azt, hogy hisz az igaz szerelemben.

Van úgy, hogy örökké tart Kép: Pixabay

A hetven felettiek 83 százaléka szerint létezik szerelem első látásra, míg a harminc alattiaknak csak 74 százaléka ennyire lelkes a romantikus elképzeléseket illetően. A nők valamivel szkeptikusabbak a témában: míg a férfiak 80 százaléka meg van róla győződve, hogy egy pillanat alatt szerelembe lehet esni, a nőknek csupán 70 százaléka vélekedik így - derült ki az ELITTÁRS felméréséből.

Idősebb korban sem lankad az érdeklődés a szex iránt

A megkérdezett férfiak közel fele (48 százalék) gondolja úgy, hogy szex nélkül nem létezik párkapcsolat, míg a válaszadó nőknek csak 38 százaléka vélekedik ugyanígy. A hatvan felettiek 89 százaléka fontosnak tartja a szexet egy párkapcsolatban és 98 százalékuk szerint idősebb korban is kellemes az intim együttlét, sőt, 23 százalékuk véleménye alapján nem csak jó, hanem a korral és tapasztalattal egyre élvezetesebb lesz.

A 60 felettiek körében népszerűbb az online társkeresés, mint a 30 alattiaknál

A felmérés eredményei alapján kijelenthető, hogy a hatvan feletti társkeresők tudatosan használják az internetet társuk megtalálására: 79 százalékuk saját elhatározásból regisztrált az ELITTÁRS oldalra, csak 21 százalékuknak kellett baráti vagy családi támogatás. Az idősebbek 95 százalékának nem okoz nehézséget az online technológiákhoz való alkalmazkodás sem, és 97 százalékuk szerint könnyebb ma az ismerkedés, mint az internet létezése előtt volt. A harminc alattiak alig 16 százaléka választja legszívesebben az online ismerkedés lehetőségét, a többség (41 százalék) ismerősökön keresztül keres társat, míg az idősebb generáció 55 százalékánál az online társkeresés számít a legnépszerűbbnek. Az idősebbek 68 százaléka szerint a legnehezebb a társkeresésben, hogy hozzájuk hasonló, vonzó egyedülállókat találjanak. A felmérést végző társkereső oldal tudományos módszere épp erre kínál megoldást, a fiatalabb és az 50 feletti társkeresőknek


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.