Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 100 Tagú Cigányzenekar Somló Tamással ünnepel

A 100 Tagú Cigányzenekar már gőzerővel próbál a 25. születésnapi nagykoncertre, hiszen október 8-án a Budapest Sportarénában az elmúlt negyedszázad megkoronázására készül. A születésnapi koncerten ott lesz Boross Lajos, a prímáskirály, a zenekar egyik alapítója, Szentpéteri Csilla, a Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla és a Nádor Vonósnégyes. Zenetörténeti pillanatnak lesz szem- és fültanúja a közönség, amikor Somló Tamás először áll egy színpadon a 100 Tagú Cigányzenekarral, és felcsendül az Álomarcú lány, aztán jön a Boogie Woogie a zongorán.

A huszonötödik születésnapját ünneplő 100 Tagú Cigányzenekar október 8-án repertoárjának legszebb, legemlékezetesebb darabjaival és különleges vendégművészekkel, barátokkal együtt lép fel a Papp László Sportarénában. Először áll színpadra a zenekarral az LGT-ből ismert Somló Tamás, aki pályafutása során már sok mindent kipróbált, a 100 Tagú Cigányzenekarral azonban még soha nem játszott együtt - így most igazi kuriózumra számíthatnak, akik ellátogatnak a születésnapi koncertre. Annál is inkább, mert a művész szaxofonnal és szájharmonikával érkezik, hogy előadja többek közt az Álomarcú lányt és az Ő még csak most 14 című nagysikerű számokat, jeles alkalomhoz méltóan, különleges zenei átiratban.

De fellép a Liszt-díjjal és Kossuth-díjjal kitűntetett Szakcsi Lakatos Béla és Szentpéteri Csilla is, akiket már régi ismerősként köszönthetnek a 100 tagú Cigányzenekar rajongói. Szentpéteri Csilla és a 100 Tagú Cigányzenekar már olyannyira összeszokott csapatot alkot, hogy a zenekar és Csilla közös műsorral is büszkélkedhet. Többször fölléptek már együtt - így a születésnapi koncerten jóbarátokként köszöntik egymást a színpadon. Ezúttal Vivaldi, Brahms és Jávory műveit szólaltatja meg a művésznő.

A fellépőtársak között lesz Boross Lajos, Kossuth-díjas, örökös főprímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, aki már több mint 10 éve nem játszik aktívan együtt a zenekarral, a negyedszázados születésnap alkalmából azonban újra láthatja őt a közönség. A koncerten a nagy alapító mellett a zenekarra együtt zenél majd a virtuóz Nádor Vonósnégyes is, aki jubileum alkalmából most először játszik együtt a nagyzenekarral. A 2004. őszén alakult Nádor Vonósnégyes fiatal művészei (Gabora Gyula és Farkas Nándor hegedű, Csonka Emil brácsa, Vámos Marcell cselló) közül többek édesapja a 100 tagú Cigányzenekar tagja, a két zenekar azonban még soha nem állt egy színpadon, az október 8-i nagykoncert így igazi családi örömzenélés lesz.

A 100 Tagú Cigányzenekar Buffó Rigó Sándor művészeti vezető és Lendvai Csócsi József főprímás irányítása mellett ezúttal is alaposan kitesz magáért: repertoárjukban megtalálhatók lesznek a legnagyobb klasszikusok, így például Rossini, Brahms, Monti, Szentirmay, vagy éppen Sarasate, Bizet, Csajkovszkij, Erkel, Strauss, Liszt és Dinicu művei.

  A prímáskirály temetésén új legenda született

A 100 Tagú Cigányzenekar története egy temetéssel kezdődött. A 25 évvel ezelőtti kezdet apropóját Járóka Sándor prímáskirály temetése adta. Az ötlet néhány jó érzékű, éles eszű muzsikus fejéből pattant ki, akik abban a több száz zenész alkotta zenekarban játszottak, akik végső útjára kísérték a felejthetetlen prímást és nótaszerzőt. Hét hónap előkészület után, 1985 novemberében megalakult a Budapest Cigányzenekar, amely később a muzsikusok által „átkeresztelve" 100 Tagúként vált világhírűvé. Az alapítók között olyan ma már legendásnak számító zenészek szerepeltek, mint Berki László művészeti igazgató, Mészáros Tivadar, Boross Lajos, Banyák Nándor és id. Boros Mátyás prímások. A tiszteletbeli elnöki címet a világhírű zongoraművész, Cziffra György vállalta. A 100 Tagú Magyar Cigányzenekar, klasszikus szimfonikus zenekar, a világon egyedülálló zenei formáció. Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene mellett tradicionális magyar és balkán cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.