Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A 3 leggyakoribb bőrrákról és felismeréséről

A nyár vége az egyik legjobb időszak arra, hogy ellenőriztessük bőrünk állapotát, hiszen az UV-sugárzás a pozitívumai mellett sajnos a bőrdaganatok kialakulását is befolyásolja. A három leggyakoribb bőrrák fajtáról és a korai felismerés jelentőségéről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa beszélt.  


Basalioma
Ez a leggyakoribb bőrdaganat fajta, ám szerencsére a legjobban gyógyítható is, amely leginkább a napfénynek kitett testfelszíneken alakul ki. Viszonylag lassan növekszik, azonban a mélyebb szövetekre terjedve akár a csontokat, porcokat is „elrághatja”, viszont áttétet más szervekbe nagyon ritkán ad. A felületes forma fagyasztással, speciális krémmel, fénykezeléssel (PDT), a nagyobb, súlyosabb forma műtéttel teljes mértékben gyógyítható, de később kiújulhat, ezért rendszeres utánkövetés szükséges. Nincs olyan állapot, amely felhívhatná a figyelmet a később kialakuló basaliomára, hiszen előzmények nélkül, ép bőrön jelenik meg. Elsősorban azokon alakul ki, akik életükben sokat tartózkodtak napfényen, többször leégtek, ill. rendszeresen szoláriumoznak. Akik ásott kút vizét itták korábban, szintén hajlamosabbak basaliomára, a vízben lévő arzéntartalom miatt. Mivel kialakulását leginkább az UV-sugárzás befolyásolja, így mindenképpen a megelőzésre, a megfelelő fényvédelemre kell helyezni a hangsúlyt.
- Mire kell felfigyelni? Figyeljünk, ha találunk olyan halványvörös, hámló, vagy gyöngyházszínű, tágult ereket tartalmazó elváltozást, amely esetleg viszkethet is. Ha sérülést követően nem gyógyuló, esetleg vérző seb, fekély alakul ki.
 

Spinalioma
A második leggyakoribb bőrrákfajta a bőr felszíni rétegeiből, az úgynevezett tüskéssejtekből indul ki, és áttétet is képezhet más szervekben (nyirokcsomók, tüdő, csont). Nem kizárólag a napfénynek kitett területeken alakul ki – bár az UV-sugárzás jelentős kockázati tényező -, előfordulhat például a száj nyálkahártyáján, nemi szerveken is. Megjelenésében az ionizáló sugarak, kémiai anyagok (mint pl. a kátrány, arzénszármazékok), Human papilloma vírus (HPV) is szerepet játszanak. Ha időben észlelik, műtéttel vagy sugárkezeléssel eredményesen gyógyítható.
- Mire kell felfigyelni? Mindenképpen gyanús a bőrön megjelenő új képlet, amely nem gyógyuló sebre emlékeztet. Figyelni kell a meglévő krónikus bőrgyulladások kifekélyesedésére is.
Melanoma malignum
A legsúlyosabb bőrdaganat fajta, a bőrrák okozta halálozások 75 százalékáért felelős, bár szerencsére ez a legritkább típus is egyben. Jellemzően a bőrben elhelyezkedő melanocytákból, bőrfestéket termelő sejtekből indul ki, áttétet adhat a tüdőbe, agyba, májba, csontokba és akár halálos is lehet. A háttérben állhat egy festékes anyajegy sérülése, többszöri leégés is. Éppen ezért az egyik legnagyobb kockázatot a rendszeres UVA sugárzás jelenti, de az UVB-nek is szerepe van – így nem csak a napfény, de a szolárium is növeli a rizikót. Nemcsak meglévő anyajegyből alakul ki, az esetek 2/3-ában újonnan keletkezik a bőrön.

Érdemes ellenőriztetni a nagyméretű, nagyszámú, valamint a veleszületett anyajegyeket is, hiszen a bár a betegség viszonylag gyorsan ad áttétet, ha időben észreveszik, a melanoma is gyógyítható.
- Mire kell felfigyelni? Amennyiben egy anyajegy szabálytalan alakúvá válik, sötétedik, esetleg szürkés részletet kezd el tartalmazni, hirtelen megnő, vérzik, viszket, illetve ha olyan új anyajegy jelenik meg rajtunk, ami színben, alakban eltér a többitől, feltétlenül bőrgyógyászhoz kell fordulni.
 

Az ellenőrzés életet menthet
Bőrgyógyászati ellenőrzés évente mindenkinek javasolt, de akinek sok, vagy szabálytalan anyajegye van, családjában előfordult melanoma, annak ennél gyakrabban ajánlatos részt vennie szakorvosi vizsgálaton. – figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa.
A bőrgyógyász egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá válhatnak. Szerencsére ma már léteznek olyan számítógépes anyajegyszűrő programok, melyekkel nemcsak alaposabban lehet vizsgálni az anyajegyeket, de rögzíteni is lehet őket, ezért később össze lehet hasonlítani az így készült fotókat. Így pontosan meg lehet mondani, hogy változott-e és esetleg szükséges-e eltávolítani. Ha egy gyanús anyajegyet időben, sebészi úton eltávolítunk, akkor megakadályozhatjuk, hogy ebből később melanoma alakuljon ki.
Az önvizsgálat, a rendszeres bőrgyógyászati kontroll és a megfelelő fényvédelem, akár az életünket is megmentheti!

forrás: www.oxygenmedical.hu


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.