Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A betegséget és halált is te választod magadnak!

Sorsunkat, életünk alakulását választásaink határozzák meg, hiszen párt, munkát, barátokat, sőt betegséget és halált is mi választunk saját magunknak. Ezek a választások azonban valamelyest determináltak, hiszen ösztöneink határozzák meg őket- állította Szondi Lipót, pszichiáter, a sorsanalízis atyja. Melyek is ezek az ösztönök?

 Szondi négy ösztönkört állapított meg, amelyek mindegyike ellentétes párból áll:

1. Nemi ösztön (gyöngédség-agresszió,szadizmus)

2. Érzelmi és indulati élet(durva indulatok, gyűlölet-szeretet)

3. Az én kialakításának ösztöne( saját énünk beszűkítésének vagy kitágításának vágya)

4. Kapaszkodás ösztöne (a különféle javakhoz való ragaszkodás-illetve ezek elutasítása)

S hogy honnan jönnek ezek az ösztönök? Az ősök örökségeként, genetikusan belénk kódoltak, velünk születnek, vagyis magunkban hordozzuk őket. Mi magunk pedig úgy választunk, ahogy őseink is választottak maguknak egy sorsot: " Az egyén sorsát a családban visszatérő gének határozzák meg "- foglalja össze a lényeget Szondi a Sorsanalízis és önvallomás című írásában.

Fontos, hogy kibéküljünk a bennünk lévő ősökkel, de nem mindegy,hogy ezeket a belső ösztönkésztetéseket miként éljük ki. Sorsunkat mi magunk úgy tudjuk befolyásolni, hogy ezeket az ösztönöket másképp használjuk fel,mint elődeink. Másként építünk rájuk:

" Az ősök ellenfele az utód állásfoglaló énje. Az énnek hatalmában áll, hogy az ősök igényei ellenében válasszon"

Az emberi élet nagy terhe, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a családunktól függő sorslehetőségek közül válasszunk.

Szondi például elmeséli, hogy fiatal medikus hallgatóként beleszeretett egy fiatal,szőke, szász nyelvtanárnőbe. Ezzel pedig majdnem kísértetiesen megismételte fivére harminc évvel korábbi sorsát, aki szintén beleszeretett egy szőke,fiatal és szász nyelvtanárnőbe,majd egy boldogtalan házasságba kényszerült e hölggyel.

A pszichiáter ekkor értette meg, hogy milyen nagy hasonlóság van e két sors között. "A saját, személyes sorsomat akartam, és nem egy már meglévő, családi kényszersorsot megismételni. Nem akartam bátyám reprodukciójává válni."-született meg benne a felismerés.

Elképzelésének, s az átéltek hatására kidolgozta az ún. sorsanalízis módszerét, amely segít feltérképezni saját sorsunkat, s több részből tevődik össze:  írásbeli önéletrajzból, családfa elkészítéséből, és egy speciális teszt (az ún. Szondi teszt) elkészítéséből.

Bár a tesztet számos módszertani kritika érte, továbbra is népszerű, és hatékonyan használható a személyiség feltérképezésére.

KV

Forrás: Szondi Lipót: Sorsanalízis és önvallomás

            www.c3.hu/scripta/thalassa/96/2/sors.htm

            Takács Ilona: Húsz éve hunyt el Szondi Lipót

            www.remeny.org


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.