Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bőr fehér foltjai eltüntethetők!

A világon több millió embert érint a vitiligo nevű bőrbetegség, amelynek feltűnő jelei lehetnek az arcon, kézfejen megjelenő fehér foltok. Bár megjelenése mögött genetikai okok is állnak, dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász, kozmetológusa szerint halványításuk lehetséges.

Mi állhat mögötte?

A vitiligo kialakulásában egyaránt szerepet játszik a genetika, az immunrendszer és a környezeti hatások. Néhányan egy komolyabb napégés vagy sérülés után számolnak be erről a jelenségről, míg mások egy őket ért, súlyos testi vagy lelki trauma után fedezik fel a foltokat. .

A vitiligo gyakran kezdődik egy gyorsan kialakuló kezdetben halványabb, majd éles szélű, fehér folttal (bár lassú kifejlődés is előfordul), amelyet gyakran hosszú stagnálás követ. Sokszor egy erősebb stressz után következik be egy újabb romlás. Így váltakoznak a romló és a stabil időszakok, melyek közt nagyon ritkán spontán repigmentáció is történhet.

A bőrön bárhol felbukkanhatnak a fehér foltok, jellemzően mégis az arcon, főleg a száj körüli területen, szem körül, a lábakon, a kézfejeken, nyakon, a hónaljakban figyelhetőek meg. Ritkábban a haj területén jelentkeznek fehér foltok, egyes esetekben pedig az egész testet beborítják. A szembetűnő jelenség nem csak az általa okozott pszichés problémák miatt zavaró, de azért is, mert a melanin fontos szerepet játszik az UV-sugarak elleni védekezésben is, tehát hiányában védtelenek vagyunk erősebben védekezni a káros sugárzással szemben. Így már egy enyhe sugárzás hatására is komoly napégés alakulhat ki – akár télen is.

A foltok eltüntetésének lehetőségei

A tudomány mai állása szerint a vitiligo nem gyógyítható, de csökkenthető a különbség a pigmentált bőrfelület és a fehér foltok közt. Első sorban pontos diagnózisra van szüksége, hiszen a vitiligo nem keverendő össze a hasonló megjelenésű napgombával vagy szteroid kenőcsök után kialakult fehér foltokkal. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász, kozmetológusa tanácsai az érintetteknek:

- A legfontosabb dolog a vitiligos betegek számára a fényvédelem magas faktorszámú (50+ SPF) fényvédő krémekkel és ruházattal. Ez különösen fontos télen azoknak, akik sokat vannak szabadban, téli sportokat űznek. A védelemmel egyrészt csökkenteni lehet a normál bőr és a pigmenthiányos terület közötti színkülönbséget, de ami sokkal fontosabb, hogy a bőrdaganatok kialakulását is megelőzhetjük.

- Egy látványos „eltüntetési” megoldás az ún. camuflage, vagyis egy speciális smink, aminek a használatát erre specializálódott kozmetikusoktól megtanulhatjuk. Elérhetők kifejezetten vitiligosoknak kifejlesztett, gyógyszertárban kapható camuflage-ok, melyeket az ép bőr színének megfelelően választhatunk ki.

- Nagyon hatékony kezelés az UVB illetve PUVA fényterápia, melyet kis kiterjedés esetén lehet az érintett területen alkalmazni, de nagy területek esetén is elérhető fénykabin formájában.

- Jó eredmények érhetők el helyi szteroid tartalmú és ún. kalcineurin gátló krémek alkalmazásával, főleg ha ezeket UV fénnyel kombináljuk.

- Kissé sötétülhetnek a fehér foltok, ha béta karotint szedünk, bár ez leginkább csak sárgásabb színt eredményez.

- A nagyon nagy kiterjedésű fehér foltok esetén egy hazánkban nem elérhető kezelési módszer az ún. „depigmentáció”, amikor a normál bőr színét fehérítik ki hidroquinone származékokkal, illetve lézerrel. Ez azonban egy visszafordíthatatlan folyamat, melynek számos mellékhatása lehet.

- Komoly probléma esetén végső soron szóba jöhet a sebészi megoldás is, amikor a normál bőrt vagy bőrrészleteket ültetnek a vitiligos területre.

forrás: www.oxygenmedical.hu

 

 

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.