Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bőrrák három nagy rizikófaktora

Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász, kozmetológusa a bőrrák rizikófaktorokról és a rendszeres kontroll jelentőségéről beszélt.

Kutatók nemrégiben azt közölték a nyilvánossággal, hogy a bazálsejtes karcinóma (basalioma) kialakulása a fiatalkori nagy mennyiségű UV sugárzással áll leginkább összefüggésben.

Akinél kialakult, rendszeres ellenőrzésre szorul

A basaliomát krónikus betegségeknek kell tekintenünk, mivel akinél már egyszer előfordult, a továbbiakban is nagy eséllyel számíthat rá. Éppen ezért elengedhetetlen a rendszeres orvosi ellenőrzés, hiszen így megvan az esély, hogy minimalizáljuk a daganat okozta károkat. – hangzott el a Warren Alpert Medical School of Brown University bőrgyógyász professzorától.  Egy nemrégiben megjelent tanulmány különösen az idősebbek veszélyeztetettségét emelte ki. A vizsgálat keretében 1.131, átlagosan 72 éves embert kérdeztek ki ebben a témában, akiknek 97 százaléka férfi volt. A résztvevők valamennyien átélték már a basaliomát vagy a laphám-rákot a vizsgálatot megelőző évtizedekben.

A három legjelentősebb rizikófaktor

A kutatás szerint a karcinóma kiújulásának legnagyobb kockázati tényezőjét maga a betegség jelenti. Azoknak a vizsgált személyeknek, akiknek öt év alatt több, mint 5 karcinómájuk volt, négyszer nagyobb esélyük volt az újabb daganatra, mint azoknak, akik egy sem. Ugyanezen a személyek kétszer nagyobb kockázatnak voltak kitéve, mint azok, akiknél „csak” három karcinómát diagnosztizáltak.

A másik kiújulást növelő tényező az ekcéma. Azoknál, akiknek a családjában előfordult ez a bőrbetegség, 1,54-szer nagyobb volt az esélyük a karcinóma kiújulására, mint azoknál, akiknél nem volt jelen az ekcéma.  Maguk a kutatók is beismerték, hogy nem értik pontosan a kapcsolat mibenlétét, ezt a területet tehát tovább kell vizsgálniuk.

A harmadik rizikófaktor a 30 éves kor előtt bekövetkezett napsugárzás általi terhelés. Ez azért is különösen figyelemfelkeltő, mert a vizsgált személyek legalább 30 évvel elmúltak már 30 évesek, tehát ismét bebizonyosodott, hogy a bőr „emlékezik”. Vagyis – bár a fényvédelem minden életkorban elengedhetetlen – a gyerekeknek és a fiataloknak különösen kell ügyelniük a megfelelő védekezésre.

Legjobb támadás a védekezés

A basaliomát a rosszindulatú bőrdaganatok közé soroljuk ugyan, de az eseteknek csak nagyon kis hányadában okoz áttétet más szervekbe. Azonban helyileg, főleg az arcon nagyon súlyos állapotokat okozhat, hiszen „elrághatja” a porcot, sőt a csontokat is. A felszínes formákban fagyasztás, imiquimod krémmel történő kezelés is elég, azonban a többi típusban csak sebészi eltávolítással érhető el gyógyulás.

Bőrgyógyászati ellenőrzés évente mindenkinek javasolt, de akinél előfordult már basalioma, annak kezdetben 3 havonta, később ritkábban kell járnia gondozásra. Akinek sok, vagy szabálytalan anyajegye van, családjában előfordult bőrrák, annak szintén gyakrabban ajánlatos részt vennie szakorvosi vizsgálaton. – figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa.

A bőrgyógyász egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá válhatnak. Szerencsére ma már léteznek olyan számítógépes anyajegyszűrő programok, melyekkel nemcsak alaposabban lehet vizsgálni az anyajegyeket, de rögzíteni is lehet őket, ezért később össze lehet hasonlítani az így készült fotókat. Így pontosan meg lehet mondani, hogy változott-e és esetleg szükséges-e eltávolítani. Ha egy gyanús anyajegyet időben, sebészi úton eltávolítunk, akkor megakadályozhatjuk, hogy ebből később daganat alakuljon ki.

Mindenképp orvoshoz kell fordulni, ha olyan halványvörös, hámló, vagy gyöngyházszínű, tágult ereket tartalmazó elváltozást észlelünk, amely esetleg viszket is vagy ha sérülést követően nem gyógyuló, esetleg vérző seb, fekély alakul ki.

forrás: www.oxygenmedical.hu

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.