Pár hónapja elkeseredetten fordult hozzánk egy 42 éves úr, nevezzük Péternek. Elmondta, hogy ezen a nyáron vette észre a bal combján lévő barna- az ő szavaival élve- szemölcsöt. Hetekig gondolkozott azon, hogy merjen-e bőrgyógyászhoz fordulni. Mert: "mi lesz, ha ki kell vágatni? Egy távoli ismerősnek is kivágták a barna szemölcsét, és egy évre rá meghalt. Biztosan elrákosodott."
Pétert a jelenleg legkorszerűbb eszközzel, a digitális dermatoszkóppal-vizsgáltuk meg, és az "anyajegy" kivágatása mellett döntöttünk, Mint az - ilyen esetekben mindig - elvégzett szövettan igazolta, sajnos rosszindulatú bőrdaganattal, melanómával álltunk szemben. Szerencsére azonban a bőrdaganat még kezdeti stádiumban volt, így a gyógyulási esélyek nagyon jók, a rendszeres kontrollvizsgálatokon kívül egyéb tennivalót nem igényel.
És miért halt meg a "szemölcs" kivágatását követően a távoli ismerős? Nem azért, mert a műtét megtörtént, hanem azért, mert későn történt meg. Az ő esetében nem egy korai stádiumban lévő, hanem egy előrehaladott bőrrákról volt szó, amely a belső szervekbe is áttétet adott, és gondos kezelés, az áttétes nyirokcsomók eltávolítása és citosztatikus kezelések sorozata sem tudta már az életét megmenteni.
De mi is az a digitális dermatoszkóp?
Ez egy bőrre helyezhető, felületi mikroszkóp, amely alkalmas arra, hogy a bőrt, ill. a rajta lévő elváltozásokat 30-szoros nagyítással, polarizált fénnyel vizsgálja, betekintést nyújtva ily módon a felhám rétegeibe, egészen az alapi rétegig. Itt találhatók azok a sejtek, amelyek a bőr festékanyagát termelik. A készülék segítségével a bőrgyógyász olyan struktúrát lát a hozzá kapcsolt számítógép monitorán, melyből következtetni lehet arra, hogy az adott anyajegy jóindulatú, soha nem lesz vele probléma, vagy szerkezete, széli része, színe és alakja alapján arra lehet gondolni, hogy idővel rosszindulatú elváltozás lehet belőle. Ezek azok az anyajegyek, melyeket vagy sebészileg el kell távolítani, vagy rögzíteni kell a számítógép memóriájában. Így módunk van arra, hogy akár hónapok, évek múlva is ellenőrizni tudjuk a barna foltokat, és változást tapasztalva időben eldönthessük a további kezelés módját.
Miért fontos, hogy ellenőriztessük anyajegyeinket?
A legrosszabb indulatú bőrdaganat, a melanóma az esetek egy részében már meglévő anyajegyekből indul ki, más esetekben, mint Péternél is, látszólag teljesen ép bőrön jelenik meg. Ha azt tapasztaljuk, hogy eddig is meglévő anyajegyünk viszketni kezd, színe megváltozott, sötétebb, lett, vagy benne esetleg világosabb foltok tűntek fel, hirtelen növekedésnek indult, elődomborodóvá vált, esetleg vérzik, azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz!
Mitől szaporodnak az anyajegyek?
A barna pigmentfoltok és anyajegyek kialakulásáért részben a veleszületett hajlam, a genetikai tényezők a felelősek, nagyobbrészt azonban az UV-fény okozta ártalom. Mint azt a újságokban és TV-ben, rádióban egyre gyakrabban olvashatjuk, hallhatjuk, az ózonréteg elvékonyodása miatt egyre több olyan sugárzás jut át a Földre, amely a rövidebb hullámhosszú UV tartományba esik. Elsősorban ez a sugárzás felelős a napégés és a bőrrák kialakulásáért. Bőrünk az elszenvedett sugárkárosodást "megjegyzi", az évek során minket ért UV-sugár mennyisége összeadódik. Amikor eléri azt a szintet, amelyet szervezetünk javító mechanizmusai már nem képesek korrigálni, kialakul a bőrrák.
Mindannyian tudjuk, hogy a szolárium is UV fényt sugároz. A szoláriumok UV-A csövekkel vannak felszerelve, és ez a fény a hosszabb hullámhosszú tartományba esik. Az utóbbi évek kutatásai azonban kimutatták, hogy az UV-A sugárzásnak is szerepe van a bőrrák kialakulásában, és az anyajegyek számának növelésében, csakúgy, mint a bőr korai öregedésének, ráncosodásának elősegítésében.
Mit tehetünk bőrünk szépségének, egészségének megőrzéséért?
Fontos, hogy minél kevesebbet tartózkodjunk napon. A 11 és 15 óra között Földünkre jutó napfény a legveszélyesebb, legjobb ilyenkor árnyékos helyen, szobában tartózkodni! Használjunk magas faktorszámú fényvédő készítményeket! Kerüljük a túlzott szoláriumozást! Rendszeresen ellenőrizzük bőrünket! Ha a fent leírt eltéréseket észleljük, forduljunk bőrgyógyászhoz! Akinek sok anyajegye van, ezek esetleg egyenetlenek, vagy sérülésnek kitett helyen vannak, panasz nélkül is rendszeresen vizsgáltassa meg bőrét! Szintén fokozottan veszélyeztetettek azok, akiknek családjában rosszindulatú bőrrák már előfordult. Az évenkénti rendszeres szűrővizsgálattal korai stádiumban diagnosztizálni tudjuk a rosszindulatú folyamatokat, és az időben felfedezett bőrrák gyógyulási esélyei jók!
Milyen módon lehet eltávolítani a már meglévő foltokat, anyajegyeket, "szemölcsöket"?
A pigmentált, barna anyajegyeket nem szabad égetéssel, fagyasztással eltávolítani, és a lézeres beavatkozások jó része szintén nem ajánlott. Legjobb a sebészi kimetszés, mely után szövettani vizsgálat is történik.
Az eltávolítás után heg marad a beavatkozás helyén, ezért elsősorban akkor ajánljuk, ha a növedék rosszindulatú elfajulása a bőrgyógyász szerint lehetséges, ha már rosszindulatú, ha sérülésnek kitett helyen van, vagy esztétikailag zavaró, és a műtét után jobb eredmény várható.
Dr.Vass Ilona
bőrgyógyász kozmetológus
Pre-Pharma
Bp. Üllői út.21.II.3.
T:06-30-388-6859
ÉLET-MÓD
A bőrrákról
Előfordult már, hogy elgondolkodva nézegette a testén kialakult barna foltokat, anyajegyeket? Gondolt már arra, hogy de jó lenne, ha ezek nem lennének itt? Vagy hogy miért nőttek ezek éppen rám? Nem okoznak-e valami bajt a későbbiek során?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?
A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?
A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.

Így lesz stresszmentes az ételrendelés
Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra
Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.