Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Budai-hegység múltja és jövője (kiállítás)

2003. február 27-én utolsó állomáshelyére ért a WWF Magyarország Eladó e táj? című fotókiállítása, amely a régi és a mai Budapest természeti értékeire és azok fogyatkozására szeretné felhívni a figyelmet.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában február végén tartott kiállításmegnyitón az Eladó e táj? címmel most megjelent könyvet is bemutatták.

“Európában egyedülálló, hogy egy főváros belsejében és közvetlen közelében olyan változatos növény- és állatvilágot találjunk, mint Budapesten. Ez a kijelentés még ma is igaz, bár a bükk- és tölgyerdők, dolomitsziklagyepek és mészkőszurdokok változatos világa napról napra szegényedik” – hívta fel a figyelmet Gadó György Pál, a WWF Magyarország programvezetője a kiállításmegnyitót megelőző sajtótájékoztatón. Amikor a természetvédelmi szervezet másfél évvel ezelőtt fényképalbum-kutató pályázatot írt ki, nem csupán arra törekedett, hogy minél több képi dokumentumot gyűjtsön össze, hanem arra is, hogy a városlakók figyelmét a főváros környéki természeti értékekre irányítsa.

Mi a fontosabb természetvédelmi feladat? Sietve megakadályozni a természeti értékek pusztulását vagy a nyugodt és átgondolt ismeretterjesztésre és környezeti nevelésre koncentrálni? A kérdés Budapest környékén rendkívül élesen vetődik fel, mégsem szabad választani a kétféle munka közül. Mindkettőre óriási szükség van. A WWF Magyarország 2001-ben azért indította el Budai-hegység programját, mert jól tudja, hogy csak akkor van remény az esztelen mértékű beépítések szabályozására, ha változnak a jogszabályok, és minden szereplő igyekszik betartani és betartatni azokat. Ám hiába minden külső és belső sürgetés, néha meg kell állnunk, vissza kell néznünk, és előre kell tekintenünk. Ezt szolgálja a kiállítássorozat és az Eladó-e táj? című kis könyv is, amelyet a WWF Magyarország és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Budai-hegység füzetek sorozatában a tervek szerint még az idén újabb kiadványok követnek.

A kiállítás anyagának kiindulópontjaként szolgáló fényképalbum-kutató pályázatra olyan felvételek érkeztek, amelyek sokat elárulnak arról, hogy a budapesti és budai-hegyvidéki erdők, parkok, sziklák és patakok milyen állapotban voltak az 1920-as, 30-as vagy akár 70-es években. “Fontos, hogy a Budai-hegység természeti öröksége mind a valóságban, mind fényképeken, dokumentumokban megmaradjon”, hangsúlyozta Sándor Tibor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének vezetője.

Éppen ezért a WWF Magyarország és a Budapest Gyűjtemény új pályázatot hirdet a Fővárosi Természetvédelmi Archívum gyarapítására. A két szervezet 2003. június 30-áig várja azokat az 1980 előtti budapesti és budai-hegységi fotókat, amelyek jól bemutatják a terület természeti értékeit. A fődíj egy Canon Digital IXUS V3-as fényképezőgép, a második és harmadik helyezett egy-egy tizenötezer forint értékű Canon-nyereménycsomagot vihet haza, a Canon felajánlásának köszönhetően. Az első 20 helyezett a képeit digitalizált formában, CD-n is megkapja, és a legjobb képek – készítőik/beküldőik egyetértésével – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (www.fszek.hu) és a WWF Magyarország honlapján (www.wwf.hu) lévő Galériában is láthatóak lesznek. A felvételeket a Budapest Gyűjtemény digitalizálás után a tulajdonosoknak visszaadja.

Az Eladó e táj? című kiállítás megtekinthető március 25-éig, hétköznap reggel 10 és este 8, szombaton reggel 10 és délután 4 óra között, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának 2. emeleti Kisgalériájában. A kiállítás és a könyv támogatója a Canon.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.