Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A budapestiek hűtlenebbek a vidékieknél

A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége "visszaeső", és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat - többek között ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott saját, partnere és szülei párkapcsolati hűségéről.

Kép:Pixabay

A viszony.hu által végzett kutatásban résztvevők közül tízből csak hárman voltak biztosak abban, hogy soha nem csalnák meg kedvesüket, azonban minden második hűtlennek vallotta magát, minden harmadik pedig több alkalommal is félrelépett már élete során. Ennek ellenére a megkérdezettek nagyobb többsége elítéli a hűtlenséget - olvasható a felmérés összegzésében.

A félrelépők 80 százaléka potenciális visszaesőnek számít, hiszen a hűtlenkedők közül csak minden ötödik állította magáról, hogy soha többé nem tenne ilyet.

A fővárosiak és a vidékiek között éles a kontraszt: a budapestieknek csupán alig negyede állítja magáról, hogy minden körülmény között hű maradna párjához, míg a kisebb településen élők körében kétszeres ez az arány.

Kiderül az eredményekből az is, hogy a férfiak csaknem kétharmada hisz az egész életen át tartó szerelemben és hűségben, míg a hölgyek közül csak minden második vélekedik így. Kitűnik, hogy azok, akik szüleik házasságát pozitívan értékelik sokkal inkább hajlamosak hinni a sírig tartó hűségben, mint azok, akik azt feltételezik, hogy már felmenőik is hűtlenek voltak egymáshoz.

Almási Kitti pszichológus szerint a személy önmagához való viszonya határozza meg, hogy képes-e tartósan monogámiában élni, a másikat és önmagát is szeretni, így aki alacsony önbecsüléssel rendelkezik, vagy szorongó, nagyobb eséllyel fordul újabb és újabb partnerek felé, akiktől megerősítést vár.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.