Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bús képű Cervantes

Vannak történetek, amelyek minden kor számára képesek újat adni, vagy inkább aktuálisat. A Bús Képű Lovag története közel ötszáz évvel ezelőtt íródott le Cervantes keze nyomán – s már a szerző életében tucatnyi kiadást élt meg. A Don Quijote színházi változatáról nincsenek statisztikáim, de bizonyosra vehető, hogy a Magyar Színház La Mancha Lovagja című produkciója a sokadik e honban.

Ráadásul ez egy zenés feldolgozás – már-már musical -, talán ez is magyarázza, hogy majdnem telt házzal megy. A Don Quijote ugyan önmagában is okkal-joggal vonzza a nézőt, vagy azért mert lelkében megőrizte a gyermeket, vagy/és mert gyermek tulajdonosa, és úgy érzi, ez a mű bele tartozik a műveltségi minimum kategóriájába. Ha így gondolja, jól gondolja. A Don Quijote ugyanis az eszmékért való küzdeni tudás, a hősiesség, a lovagiasság és nem utolsó sorban az idealizmus megtestesítője. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem ember, aki ezek híján éli le életét, vagy ezek kerülésére neveli gyermekét, csupán azt, hogy legalább kóstoljunk bele – olvasni, színházba járni nem olyan nagy kockázat -, aztán ki-ki eldöntheti, mit kezd ezekkel az eszményekkel.

Ami a konkrét színházi előadást illeti, kedvcsinálónak nem rossz. A dallamok némelyike kifejezetten slágergyanús, az egy felvonásba sűrített cselekmény szinte végig leköti a figyelmet, és Szakácsi Sándor, Gregor Bernadett játéka kifejezetten élvezetes. Igaz, a darab némileg eltér az eredetitől és szinte a szánkba rágja, hogy a Bús Képű eszméi pozitív visszhangra találnak környezetébe, és Dulcínea az áhított hölgy is imába foglalja nevét, de hát istenem. Azért mert megpihenünk egy oázisban, még nem gondoljuk egy pillanatra sem, hogy a sivatag megszűnt volna létezni.


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.