Az ismerkedés kapcsán igyekszünk jó színben feltüntetni magunkat, s elnyerni a kiszemelt lény szimpátiáját. Ebben fontos szerepe van a benyomáskeltésnek, azoknak a terveknek, gondolatoknak, motivációknak és jártasságoknak, amelyek mind befolyásolják a másoknak szánt közléseinket. Gyakorlatilag reklámozzuk, ajánljuk önmagunkat. Ha sikeres a stratégiánk, akkor pozitív hatást gyakorlunk a környezetünkben lévőkre, ez visszahat az énképünkre, önbizalmunkra. Éppen ezért Kopiás Gábor lobbiszakértő szerint az udvarlás a legtipikusabb lobbi tevékenység.

Az udvarlás, csábítás tanítómestere Casanova, akiért bolondultak a nők, aki finom modoráról, ellenállhatatlan stílusáról, sármjáról volt híres. A szociálpszichológusok "megfejtették" a csábítás mesterének titkát. A Casanova-effektus azt jelenti, hogy a férfi a csábítás során alkalmazkodik a nő igényeihez. Figyel a hölgyre, s azt adja, amire a nőnek szüksége van. Nem mereven egy szerepet játszik, hanem rugalmasan igazodik. A meglévő stílus és az alkalmazkodás tehát a titka a sikeres kommunikációnak.

Shakespeare már több száz évvel ezelőtt megmondta, hogy színház az egész világ, de azt biztosan nem sejtette, hogy egy szociálpszichológiai elmélet alapjául szolgál e kijelentése. Azt nem tudom, hogy Erwing Goffman eszébe jutott-e a nagy drámaíró gondolata, mikor megalkotta a társas interakciókban használatos dramaturgiai modell elméletet, de egy biztos, a színjáték közös...

Azzal nem árulok el újat, ha azt mondom, hogy mindannyian szerepet játszunk. Sőt, többféle szerepet is. Egyik tanárom szerepmodellje jut eszembe, aki példaként elmondta, hogy ő bizony egyetemi tanár, tanszékvezető, szenvedélyes horgász, családapa, mindennapi autós. A tevékenységeink mind-mind egy sajátos szerepet kívánnak meg tőlünk. Épp ebből adódik annyi konfliktus a modern nők életében, hiszen egyszerre családanyák, háziasszonyok, vezető beosztásban lévő dolgozók és nők egyszerre.

Goffman azt mondja, hogy a hivatásos színészekhez hasonlóan minden ember meghatározott szerepeket játszik el. Megkíséreljük elérni, hogy a közönség, a többi ember úgy értékeljen, mint ahogy mi szeretnénk. A színfalak mögött készülünk (fürdőszobában, öltözőtükörnél), tudatosan megválasztjuk az öltözékünket, beszédmódunkat, mondanivalónkat, s igyekszünk meggyőzni a közönséget. Az egésznek az a lényege, hogy minél jobb benyomást keltsünk másokban. Vannak, akiknek ez egészen jól megy, a jó színészek és színésznők mindenkit levesznek a lábukról, nagy dumások és elérik, amit akarnak.

Tehát a mindennapi életünkben, a társas érintkezésekben igyekszünk minél jobb színben feltüntetni magunkat. Az alakított szerep azonban nincs mindig összhangban a valódi énünkkel. Ha ezt a közönség megérzi, akkor hiteltelenné válik a személyiségünk. Bármint is mondunk, a non verbális kommunikáció nehezen tud eltérni a valóságtól. Ennek az is az oka, hogy a kommunikációban 7% szerep jut a szavaknak, 38% a stílusnak, hangnak, hanglejtésnek és 55% a metakommunikációs eszközöknek.

Akkor leszünk jó színészek, ha alaposan felkészülünk a szereplésre, és önmagunkat alakítjuk. Ahhoz, hogy elfogadjanak, és szeressenek, nem kell a nagy dramaturgia, elég, ha őszinték, kedvesek, mosolygósak, és hitelesek vagyunk.