Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Corolla a legnépszerűbb autó a világon

Harmadik éve a Toyota Corolla a legkelendőbb kocsi az eladási statisztikák alapján, annak ellenére, hogy a válság miatt a tavalyi esztendő értelemszerűen gyengébb volt az új autók értékesítésének terén.

2020-ban az előző két évhez hasonlóan a Toyota Corolla volt globálisan a legnépszerűbb modell. Az első tízben még több Toyota-modellt is találunk, európai autó viszont csak kettő fért fel a listára, a japán kocsik domináltak - írta meg az autopro.hu 

A koronavírussal megtépázott tavalyi évben egyetlen olyan autó volt, amiből milliós nagyságrendben vásároltak, ez pedig a Toyota Corolla a maga 1,134 millió eladott példányával. 2018-ban és 2019-ben is ez a modell volt a Föld legnépszerűbb autója. 2020-ban egyébként 8,8 százalékkal kevesebb Corollát adtak el 2019-hez képest. Az autó felvásárlás egyik kedvenc járműve.

A legnépszerűbb modell Fotó: Toyota.hu

A Focus2move összesítése szerint a második helyen is egy Toyota áll, mégpedig a RAV4, míg a dobogóra egy másik japán gyártó terméke került még fel, a Honda CR-V. A RAV4 alig maradt el az egymilliótól, 971.516 darabot adtak el belőle, ez minimális javulás 2019-hez képest, míg a CR-V-ből 705.651 fogyott, jóval kevesebb, mint a járvány előtt.

Európában a legkelendőbb Fotó: volkswagen.hu

Csak két európai modell a listán

A világ negyedik legnépszerűbb autója a Honda Civic volt tavaly 697.945 példánnyal.

Az ötödik helyen a Volkswagen Tiguan képében találjuk az első európai modellt, a maga 607.121 eladott autójával. A másik autó az öreg kontinensről a listán a nyolcadik helyre bekerülő Volkswagen Golf: Európában ez az autó volt a legnépszerűbb, globálisan 492.262 fogyott belőle.

A listára még a Toyota Camry, a Nissan Sylphy, a Volkswagen kínai modellje, a Lavida és a Hyundai Tucson fért fel, utóbbit leszámítva ezek Európában alig ismert autók.

 

Az év autója 2020 Fotó: caroftheyear.org

Melyik trófea számít? 

A  legnépszerűbb autó rendszerint nem fedi le az Év autóját. 

Tavaly ezt a címet a Peugeot 208-as kapta, míg a Toyota Corolla pusztán a hatodik lett ebben a rangsorban, és máskor se szerepelt sokkal jobban.

Noha az első Toyota Corolla 55 évvel ezelőtt, 1966-ban jelent meg a piacon, még sosem nyert Év autója díjat.

A márka ezt kétszer tudhatta magáénak: 2000-ben a Yarisért, és 2005-ben a Priusért örülhetett neki a Toyota.

Ez persze mit sem von le a tényből, hogy harmadik éve a Corollából adják el a legtöbbet a világon...


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.