Autó cikkek

Ezt a 6 dolgot soha ne tegyük a biztonsági övvel
A KRESZ kötelezővé teszi a biztonsági öv gépjárművekbe történő beszerelését, valamint úgy rendelkezik, hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek az öv becsatolásával kell magát rögzíteni. Érdemes ugyanakkor azt is tudatosítani, hogy melyek azok a rossz gyakorlatok, amelyek csökkentik a biztonsági öv működésének hatékonyságát. Ezek elkerülésére ad tanácsokat a flottakezelésben piacvezető LeasePlan.

Csúszós út, köd, vizes falevelek – Így lehetsz profi sofőr ősszel is!
6 tipp a Mio™-tól a biztonságos őszi vezetéshez.

Jelentősen visszaesett az új autók forgalomba helyezése az első három negyedévben
9,3 százalékot esett vissza a belföldi autópiac az elmúlt időszakban.

Telekocsi: még sosem érte meg ennyire használni ezt a közlekedési formát
Az árak emelkedésével sokan új közlekedési formákat választanak, a városok közötti utazásra az autómegosztás, azaz a telekocsi lehet a leggazdaságosabb.

Autók nélkül a világ - gondolatkísérlet a járvány árnyékában
Közlekednünk kell. Ez annyira magától értetődő és közhelyes, hogy el is tekinthetünk a mellette szóló érvek felsorolásától. Amiért még sem tesszük ezt, az azért van, mert így talán magunk számára is magyarázattal szolgálunk, miért nem lehet még sokáig megúsznunk azt, hogy fosszilis energiával meghajtott, azaz töméntelen mennyiségű széndioxidot kibocsátó járműveket, közöttük az autókat használjunk. Jegyzetünket az Autómentes Világnap idejére időzítettük.

Ritkán eszünk, gyakrabban káromkodunk az autóban
Minél idősebbek leszünk, annál szívesebben választunk világos színű autót, ám bármilyen életkorban a megbízhatóság az elsődleges szempont, ha új kocsi vásárlása előtt állunk. Többek között ez derült ki az FCA Central and Eastern Europe hazai autóvásárlási és -használati szokásokról szóló felméréséből. Arra is kíváncsiak voltak, ki, mit gondol a női sofőröket illető negatív kommentekről, vagy a fenntarthatóságról.

Játék: mennyire ismered az autó felségjeleket?
Ugyan utazni még mindig nem tudunk a járvány miatt, legújabb kvízünk segítségével kalandozhatsz a világban - sőt, még tanulhatsz is valami újat. Vigyázat, nem könnyű!

A Corolla a legnépszerűbb autó a világon
Harmadik éve a Toyota Corolla a legkelendőbb kocsi az eladási statisztikák alapján, annak ellenére, hogy a válság miatt a tavalyi esztendő értelemszerűen gyengébb volt az új autók értékesítésének terén.

Az autónk színe árulkodik rólunk
Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy saját autónk van, sőt, esetleg még színének megválasztásában is részt vehettünk, akkor bizony árulkodhat a személyiségünkről.

Így menj kutyával síelni
Tettél már nagyobb utazást négylábú barátoddal, vagy ez lesz az első alkalom, amikor a blökit magaddal viszed, és egyelőre fogalmad sincs, mire számíts? Nem is beszélve arról, hogy tél van és hideg! Hogyan kell ilyenkor megtervezni egy autóutat? Mit kell figyelembe venni, ha netán repülni készültök? Semmi pánik: elmondjuk, hogyan teheted kutyás téli vakációdat zökkenőmentessé.
Együtt szívunk, egyre többet araszolunk
Egy átlagos budapesti közlekedő évente 6,7 napot, vagyis majdnem egy teljes hetet araszolt a dugóban, ez 11%-os növekedés egy év alatt. A 200 városból álló listán ezzel a 30. legrosszabb eredményt értük el. A világ három legdugósabb városa: Moszkva, Isztambul és Bogota.
Kicsikkel már nem buli a kölcsönautó
Csaknem egy évtizedig hallhattuk, olvashattuk: a jövő a kölcsönzött vagy megosztottan használt autóké, a fiatalok nem vesznek már saját kocsit. Ezzel szemben az Egyesült Államokban sorra zárnak be kölcsönzők, autómegosztók, és az elmúlt 10 évben nőtt a magánautók száma – még a zsúfolt forgalmú nagyvárosokban is, ahová behatolt az Uber és társai.
6 tipp, hogy sötétben is biztonságos legyen a vezetés
Vasárnap a téli időszámítás kezdetével egy órával visszatekerjük a mutatót, a nappalok rövidülésével pedig egyre többet autózunk szürkületben és sötétben. Az autózási körülményeket ráadásul a hűvös, nyálkás időjárás is befolyásolja. Ezért ahogy az immunrendszerünket is érdemes felvérteznünk az évszak betegségeivel szemben, úgy a megváltozott időjárási viszonyok miatt is meg kell tennünk pár óvintézkedést, hogy elkerüljük a baleseteket. Íme, néhány tipp és némi odafigyelés, amivel az őszi-téli időszakban is biztonságosan vezethetünk.
Ide kevés az ugatás
Meglepően sokszor sodorják veszélybe a hazai kutyatartók magukat és négylábú barátaikat, amikor autóval igyekeznek valahova - derült ki egy friss felmérésből. Nem is gondolnak arra a gazdik, hogy a nem megfelelően rögzített állat, legyen akár ölben, akár szabadon az utastérben, komoly veszélyben van. Mi lehet tenni? Mutatom!
Takarékos fényűzés Frankfurtban
Kemény összecsapások várhatók a héten megnyíló Frankfurti Autókiállításon a környezetvédőkkel. A rendőrség is felkészült, miközben a válságba került gyártók párbeszédet szeretnének ellenfeleikkel.
10+1 tipp a pénztárca- és környezetbarát autózáshoz – nemcsak szőkéknek
Nemrég egy német nő rossz üzemanyagot töltött a férje kocsijába. Amikor rájött, megpróbálta kiszivattyúzni a benzinkút nagy teljesítményű porszívójával. Egy darabig ment, de a készülék annyira felmelegedett, hogy kigyulladt. Ez hagyján, de leégett a kocsi is... Ezen már nem lehet segíteni, de neked pár praktikus tanácsunk még olcsóbbá teheti a szabit, vagy a hétvégi kirándulást!
6 tipp a kutyás nyaraláshoz
A kutyák a legtöbb helyen családtagnak számítanak, akiktől nem szívesen válunk meg a nyaralások alkalmával sem, akár még külföldi célpont esetén sem. Az alábbiakban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban.
Ki a fotelból! Most!
Szerencsére nem szűkölködünk idén tavasszal a munkaszüneti napokban, használjuk ki ezeket az alkalmakat, és menjünk kirándulni, múzeumba vagy kalandparkba. Az egyik legismertebb hazai autókölcsönző összegyűjtött néhány programjavaslatot, amiért megéri akár autóba is ülni, és ami garantált szórakozás lesz kicsiknek és nagyoknak.
Radics Gigi és a Tóth lányok is kimennek a garázsba
Ősbemutató színhelye lesz május 4-én a Hungexpo. Magyarország legnagyobb autóipari kiállításán, az Autotech Future Expo & Show rendezvényen mutatják be az új, látványos és nagyszabású hazai koncertshow-t, a Garázsrockot. A világsikereket, hazai dalokat újrahangszerelve felvonultató produkcióban felcsendül a Route 66, a Kétszázhúsz felett, a Meseautó, a Highway to hell és még sok más sláger olyan énekesek szóló, duett, illetve közös előadásában, mint Radics Gigi, Tóth Gabi és Tóth Vera, Biga, Charlie és Ganxsta Zolee. A Nagy Ádám ötletéből, Böhm György rendezésében létrejött Garázsrock Show kizárólag az Autotech Future Expo & Show-n lesz látható.
Biobenzin cellulózból, hogy az autó ne vegye ki a falatot a szánkból
Belga kutatók az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársainak közreműködésével olyan bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, mely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki. A módszer amellett, hogy újszerű, teljesen beépíthető a jelenleg működő olajfinomítói folyamatokba.
Vidd innen ezeket a büdös kocsikat!
Támogatja a megkérdezett európaiak nagy többsége – köztük a magyarok háromnegyede –, hogy a levegőtisztaság védelmében tiltsák ki településükről a legszennyezőbb gépkocsikat. Ez az eredménye annak a kilenc országban végzett közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos közvélemény-kutató cégtől rendelt meg az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség.
Na, ez megint nagyon drága lesz!
Hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-jére szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak! A díjak emelkedése miatt idén is mindenkinek érdemes ellenőriznie a számára ajánlott díjakat – áll a biztosítás.hu összehasonlító portál közleményében.
Így kell villámgyorsan eladni egy autót
Magyarországon átlagosan egy hónapon belül lehet eladni egy használt autót. A legtöbben az interneten hirdetnek, és keresnek, de közhiedelemmel ellentétben nemcsak az ár határozza meg azt, hogy milyen gyorsan történik meg az adásvétel.
Jöhet eső, jöhet hó...
Nem szeretnek gumicserével foglalkozni az autósok. Egy nálunk is ismert vállalat, 15.000 embert kérdezett meg. A cég ezért olyan négyévszakos abroncsot fejlesztett ki, amely egyedi alapanyagának és innovatív futófelület-kialakításának köszönhetően mind vizes, mind havas úton rövid féktávolságot, továbbá vizes úton is kiváló irányíthatóságot ad a gépkocsinak.
Nyár, szabadság, na meg az a 4-5 kerék!
Mutatom azt az 5 dolgot, amit feltétlenül ellenőrizz az abroncsodon a nyári utazás előtt! Az adatok azt mutatják, hogy 10-ből 7 autós még mindig úgy indul el, hogy eszébe sem jut a keréknyomás. A pótkereket meg még sokan azt sem tudják, hol van a saját kocsijukban! És ez nem vicc!
Megint cserélünk!
Húsvét után elindul a tavaszi abroncs csere időszaka. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén is később kezdik az autósok téli gumijaikat nyárira cseréltetni. Az előrejelzések szerint a csúcs április közepére várható, így érdemes előre időpontot foglalni!
5 tipp, hogyan készítsük fel autónkat a síútra
A következő hetekben magyar síelők ezrei kelnek útra a környező országokba, hogy pár - remélhetőleg felhőtlen - napot hódoljanak a téli szenvedélyüknek. Egy hosszú téli út alatt gyakran több ezer kilométert is autózunk néhol csúszós, havas, jeges körülmények között. Ahhoz, hogy az oda- és hazavezető út is izgalmaktól mentes legyen, érdemes megfogadni pár tanácsot, amelyet az Abroncs Kereskedőház szakembereinek segítségével állítottunk össze.
6 dolog, amit nem tudtunk a kötelezőről
Tudta, hogy jelenleg hazánkban a legolcsóbb a kötelező biztosítások díja? Szomszédjaink közül Ausztriában a legdrágább a biztosítás, ott a az ötszöröse, de a többi szomszédos országban is átlagosan a kétszerese a magyar díjnak az autósok által fizetendő díj. De van itt még más is, amiről még nem hallottunk...
Amikor csak pár milliméteren múlik a biztonságunk...
Egyre hidegebbek lesznek az őszi reggelek, elérkezett az ideje, hogy a biztonságos közlekedés érdekében autóinkat téli abronccsal szereltessük fel. Szakértők szerint nyári gumikon, vagy 4 milliméter alatti profilmélységű téli abroncsokon közlekedni a következő hónapokban nagy felelőtlenség.
Ébresztő! Már tart a forradalom!
Vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában jövőre. Így döntöttek az illetékes helyi hatóságok. Az új szabályozás nem köti a gépjármű vezetőülésén jelenlévő személy kötelező fizikai jelenlétéhez a forgalmi engedély kiadását, csupán annyit ír elő, hogy - úgymond - felügyelni kell az önálló technológia működését - írta az MTI.
Így vásárolunk mi - használt autókat!
Egyre tudatosabban választanak használt autót a magyarok egy friss felmérés szerint. Fontos a megbízhatóság és a praktikum a hazai használtautó-vásárlóknak. Többek között az autó szervizelőéletére és jelenlegi állapotára is fókuszál vásárláskor. De van itt még más érdekesség is...
Ahogy Weisz Fanni fog, úgy nem vizsgázott még senki...
Weisz Fanni sikeres KRESZ-vizsgát tett, örömét Instagram oldalán a követőivel is megosztotta. Elméleti vizsgáján jeltolmács fordított, a vezetés alapjait pedig egy elektromos oktatóautón fogja elsajátítani.
Minden, amit a műszaki vizsgáról tudnod kell
Mennyibe kerül, és hogyan történik a műszaki vizsga 2017-ben? Mi a teendő, ha lejárt a műszaki vizsga, és későn vettük azt észre? Néhány fontos kérdést ideje tisztázni...
Vigyázat! Sötétedés után gyakrabban durrannak a gumik!
Tízből négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint 50%-a jellemzően délután és este, sötétedés után történt. A közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyes abroncssérülések 20%-a lakott területen kívül következett be, ráadásul úgy, hogy minden harmadik esetben a gépjárművezetők nem egyedül ültek az autóban – derül ki a Bridgestone Magyarország kutatásából. A felmérés rámutat arra is, hogy ezeket a helyzeteket az autósok több mint 60%-a helyszíni kerékcserével orvosolta, ami legalább 1 órát vett igénybe. Ez azért is veszélyes, mert korábbi kimutatások szerint az autópályák leállósávjában a „túlélési idő” átlagosan mindössze 20 percre tehető.
10 tuti tipp a téli autózáshoz
Az év végi túlköltekezések miatt okosabb januárban visszafogni kiadásokat. Mivel a háztartási költségek között 10,7%-kal a harmadik legnagyobb tétel a közlekedés, érdemes odafigyelni az autózással kapcsolatos kiadásokra, főleg hidegben, amikor jobban esik autóval járni, mint buszra várni, vagy biciklizni.
6 tuti tipp az extrém téli utakra
A szokottnál is óvatosabban kell közlekednünk az utakon a télen. Ha mégis kénytelen vagyunk útra kelni, íme pár hasznos tanács a balesetek elkerüléséhez.
Az autó téli felkészítése 8 lépésben
Egyre hidegebb az idő, hajnalban pedig már kemény fagyok is vannak. Nagyon fontos, hogy az autónkat felkészítsük ezekre az állapotokra, mert különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket. A nem megfelelő műszaki állapotban lévő gépjárművünkkel a latyakos, jeges utakon akár balesetveszélybe is kerülhetünk. A szakértő most abban segít nekünk, hogy mikre érdemes leginkább odafigyelnünk, hogy könnyen vegyük a téli akadályokat!
Hihetetlen, de ezért a 4 dologért éltek-haltak anyáink
Fa szappan, nejlonharisnya, Impulse desodor és más nehezen beszerezhető tárgyak a 70-es, 80-as évekből... Hitted volna, hogy amiért egykor anyáink, apáink az életüket adták volna, mára már megszokottá, sőt elavulttá váltak? Most csak négyet idézünk fel, retro hangulatban.
Erre az 5 dologra figyelj, amikor gumit cserélsz!
Eljött a téli gumicserék ideje! Akár otthon, saját magunk végezzük, akár szakemberre bízzuk a műveletet a téli szett felszerelése előtt érdemes meggyőződnünk pár dologról. Ehhez mindössze öt alapszabályt kell követnünk!
A nők úgy vásárolnak gumit, mintha cipőt vennének!
Egy felmérés szerint amíg a férfiak elsősorban az árra helyezik a hangsúlyt és határozott elképzeléssel vesznek új gumit autóikra, addig a hölgyek az abroncsvásárlást is élményként élik meg, így az eladó személye és hiteles, megbízható tanácsai sokkal fontosabb számunkra, mint az ár-érték arány, a lehetséges akciók, vagy az abroncsok várható élettartama.
Amit tudnod kell az autód abroncsairól
Hamarosan itt a nyári - téli kerékcsere időszaka, amikor a biztonságos közlekedés érdekében nagyon fontos, hogy autóinkat téli abronccsal szereltessük fel. Sajnálatos módon a magyar autósok több mint 30 százaléka nem foglalkozik ezzel a kérdéssel és télen is nyári gumikon közlekedik, ami hatalmas kockázatot jelent nemcsak önmaga, de a közlekedés összes szereplője számára.
Készítsd fel vagy bérelj! Őszi tippek autósoknak
Itt az ideje, hogy felkészítsük autónkat az őszre, hogy a megváltozott útviszonyok között is biztonságosan és zökkenőmentesen tudjunk autózni. Van 7 hasznos tippünk karbantartásra, kényeztetésre, szükségszerű ápolásra, esetleg cserére.
5 fontos teendő az autóddal, mielőtt nyaralni indulsz
Sokan indulnak el ezekben a napokban akár több ezer kilométeres nyaralásra autójukkal. Ahhoz azonban, hogy a járművet sokkal jobban terhelő oda- és visszavezető út is gondtalan legyen, érdemes megfogadni pár tanácsot, amelyet az Abroncs Kereskedőház szakembereitől kértünk.
Éjszaka leselkedik ránk a fránya veszély
Az autóval nyaralni indulóknak több, máskor nem jellemző kockázattal kell szembenézniük, melyek a nagy távolságokból, és a felkészülés hiányából erednek a Groupama Biztosító tapasztalata szerint. A társaság megvizsgálta, hogy melyek a legjellemzőbb kockázatok, amikor autóval utazunk külföldre, és hasznos tanácsokat is ad, hogy a nyaralás valóban felhőtlen kikapcsolódás lehessen.
A nő, aki legyőzte a félemet
Szörnyű emlékeket hordoz magában Vámos Erika a Több, mint TestŐr műsorvezetője. Huszonkilenc éves kora óta nem vezet autót, mint mondja: fél, hogy másban és saját magában is kárt tesz. A sajtóban már felreppent a hír, hogy Erika egy kislány örökbefogadásán dolgozik, s ezért úgy döntött, legyőzi régi félelmét és újra a volán mögé ül.
Így tedd nyárállóvá az autódat!
Itt a nyár! Te is a családod is előre gondoskodott a gondtalan pihenésről, de mi van a kocsival? Kevesen veszik komolyan, de a nyári felkészítés legalább annyira fontos, mint a tél előtti átvizsgálás! Hogy mire érdemes odafigyelnünk, arra Tüdős Tamás, a Ford Solymár szervizigazgatója hívja fel a figyelmet!
Készítse fel autóját is a pollenszezonra!
A vezetés közben hirtelen jött tüsszögési roham, vagy a viszkető, könnyező szemek könnyen elvonhatják a figyelmünket, ami a kényelmetlenségen túl akár balesetveszélyes is lehet. Allergiásként ezért törekedjünk rá, hogy az autóban is a lehető legkevesebb allergént lélegezzük be!
Kopott guminál nem fizet a biztosító!
A magyar autóvezetők döntően nem közlekedésbiztonsági, hanem költségcsökkentési okokból cserélik le téli abroncsaikat nyári gumikra, derült ki a Bridgestone majd 70 szervizműhely vezetője körében végzett felméréséből. Noha a tavaszi-nyári zivatarokkor akár 15-20%-kal is rövidebb lesz autónk fékútja a nyári abroncsokon, a megkérdezett szervizműhelyek vezetői szerint a magyar autósok inkább azért váltanak, mert így kevesebbet fogyaszt majd az autójuk, és nem koptatják a drága téli abroncs szettet. A magyar közlekedésbiztonsági kultúra fejlődését mutatja ugyanakkor, hogy a felmérés szerint az autóvezetők több mint 50%-a már a Bridgestone által is ajánlott 2-3 mm-es profilmélység elérésekor új nyári gumit vásárol.