Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A dolgozó magyarok 7-8 százaléka munkamániás

A függőség mögött gyakran önértékelési probléma és szorongás rejlik

A munkamánia Magyarországon a dolgozók 7-8 százalékát érinti, függőségnek nevezzük, azonban más addikciókkal ellentétben erre a társadalom gyakran erényként tekint. A Mindennapi Pszichológia Magazin legújabb számában dr. Kun Bernadette pszichológus, habilitált egyetemi docens a munkamánia okait és káros hatásait elemezte.

Az elismerésért hajtanak

A dolgozó magyarok 7-8 százaléka munkamániás. Ők azok, akik éjjel-nappal pörögve, mániákusan, gyakran már-már kényszeresen dolgoznak. Kitartóak, lelkiismeretesek, önfeláldozóak, számukra nem létezik kikapcsolt telefon vagy vakáció. Mivel nehezükre esik nemet mondani egy-egy feladatra, kollégáik tisztelik és maximalistának gondolják őket. Főként a 25-54 éveseket érinti a munkamánia, és a nők körében ötször akkora az esély ezen szenvedély kialakulására, mint a férfiak esetében. Az iskolai végzettségnek ugyanakkor nincs önálló hatása a kockázatokra nézve.

A munkamánia a 25-27 éves korosztályt érinti főként (Foto: Pexels.com)

A munkamániás úgy érzi, mintha az adrenalin rabja lenne, holott a drogja valójában az elismerés. A rengeteg munkáért dicséretet, fizetésemelést, előléptetést és díjakat kap. Fokozatosan rászokik a sikerre, nem tud létezni nélküle. A baj csak az, hogy hosszú távon nem lehet bírni ezt a megterhelést, a kezdeti sikerek és jutalmak után így egyre hangsúlyosabbá válnak a munkamánia ártalmas következményei” - mondta dr. Kun Bernadette, aki a MiPszi legújabb számában írt tanulmányt a modern világban egyre többeket érintő jelenségről.

Gyakran boldogtalanok ők is és a hozzátartozók is

„Lehet, hogy a munkamániás kívülről boldognak és sikeresnek tűnik, de ez általában nincs így. Akkor már biztosan nem, amikor a munkafüggőség eluralkodik az életén. Mintha azért is hajszolná magát ennyire a teljesítménybe, hogy önmagának is bizonyítsa: értékes és szerethető ember” - tette hozzá a szakértő. Kiemelte: a munkamániások gyakran boldogtalanok, főleg a társas kapcsolatok terén, szenvedélyük ugyanis gyakran vezet családon belüli vitákhoz, konfliktusokhoz. „A hozzátartozók mellőzve érzik magukat, és egyre inkább azt élik meg, hogy nem számíthatnak a másikra.”

A munka élvezete valójában a munkamániások csak egy kisebb részére jellemző. Sokszor a szorongásaikat, bűntudatukat akarják leplezni a túlzott munkavállalással. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tipikus munkamániást belső kényszerek taszítják ebbe a mókuskerékbe. A kezdetben még ígéretes munkamániás dolgozó, aki keményen terhelhető, ugrásra készen áll, és minden feladatot elvállal, idővel egyre jobban elhasználódik” - mondta el a szakértő. Dr. Kun Bernadette szerint az érintetteknél a kialvatlanság, a fáradtság állandóvá válik, ennek pedig a testi egészségben és a teljesítményben is lenyomata van. Ez az út egyenesen vezethet a kiégésig, de a kilépésig is.

Egyénileg is sokat lehet tenni

„A munkafüggőség kezelésének első és legfontosabb lépése a probléma fel- és beismerése. Ha ez megtörténik, mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni, és egyéni vagy csoportos módszerek segítségével, a probléma gyökereinek feltárásával, kognitív viselkedésterápiás eszközökkel vagy akár meditációalapú terápiákkal az egészséges munkavégzés útjára lehet lépni” - mondta el a szakértő. Dr. Kun Bernadette szerint a túlzott munkavégzés előnyeinek és hátrányainak számbavételével vagy tudatos életmódbeli változásokkal (pl. több képernyőmentes idő, „rendes” ebédszünet) is nagyon sokat lehet fejlődni az egészségesebb munkavégzés irányába.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.