Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Dunán kezd új életet Tóth János

Új sorozattal jelentkezik az MTVA. A Dunán vetítik majd a Tóth Jánost. Az 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozatot 2017. március 9-étől hetente csütörtök esténként fél filenckor vetítik majd. 

Tóth János, Kép: MTVA

Az új sorozatban, a korábban az M1, majd a Duna Televízió műsorán évek óta sikerrel futó Munkaügyekből jól ismert Tóth János (Mucsi Zoltán) élete válságba kerül. Miután Jánost munkahelyéről kirúgják, és anyja (Csoma Judit) összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével (Kőszegi Ákos), így hősünk kénytelen 55 évesen új életet kezdeni. Elhagyja a családi fészket, és összebútorozik vidéki unokaöccsével, Molnár Balázzsal (Csémy Balázs). Az agglegény János, akiről egész életében anyja gondoskodott, és a fiatal vidéki fiú, aki épp most kezdi gyógyszerész tanulmányait a fővárosban, együtt indul el a felnőtté válás rögös útján. Munkavállalás, pénz, siker és szerelem a cél, de helyzetükön nem könnyít a felbukkanó takarítónő, Valika (Bozó Andi) és lobbanékony lánya, Szilvi (Rujder Vivien) vagy a kétes erkölcsű pszichológus-vállalkozó, Dr. Angyal (Szabó Simon) sem.

 

 

A sorozat főszerepében Mucsi Zoltán, Csémy Balázs, Kőszegi Ákos, Bozó Andrea, Rujder Vivien, László G. Attila, Csoma Judit, és Szabó Simon látható.

Tóth János, Filmkocka: MTVA

A forgatókönyveket vezető íróként az első 26 epizódban Litkai Gergely jegyzi, a sorozat második 26 epizódjának írásában pedig Lengyel Balázs vezetésével négyen osztoznak: Kovács András Péter, Vinnai András, Kormos Anett és Szabó Bori.

Csak színház, más semmi

Folytatódik a Csak színház és más semmi című sorozat a Dunán. Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciójának újabb epizódjai február végétől heti rendszerességgel, péntek esténként 20.30-tól lesznek láthatók. 

Csak színház, más semmi
Korábban írtuk: folytatódik a Csak színház és más semmi című sorozat a Dunán. Az újabb epizódok február vége óta péntek esténként láthatók.

A sorozat vezető rendezői feladatait a Csak színház és más semmi első szériájából ismerős Nagypál Orsi látja el, mellette az eddig rövid- és dokumentumfilmekben jeleskedő, magát sorozatban elsőként kipróbáló Lakos Nóra dolgozik rendezőként. Vezető opertatőr: Márton Balázs. A producer: Kálomista Gábor.

 

 

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.