Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Facebookon keresnek nyári munkát a diákok

A nyári szünidő kezdetével diákok tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra. Munkavállalásukat nem csupán rengeteg diákmunka-lehetőség segíti, de sok gyakornoki program is rendelkezésre áll. Bármelyik lehetőséget válasszák is, foglalkoztató és diák egyaránt jól jár.

A motivációkról, munkakedvről és szempontokról a Mind-Diák Szövetkezet több mint 8 ezer tanulót kérdezett meg.

A hallgatók valamivel több, mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres
Kép: Pixabay

Csakúgy, mint a felnőtt álláskeresők, a diákok is saját szempontrendszer szerint válogatnak a leendő munkahely kiválasztásánál, még akkor is, ha csak rövidtávú állásban gondolkodnak. A Mind-Diák Szövetkezet friss kutatása szerint a legfőbb kritériumok közé tartozik a jó fizetés, a szakmai kihívás, valamint a rugalmas munkaidő. A hallgatók csaknem 80 százaléka emelte ki a pénzkereseti lehetőség fontosságát, amikor a diákmunka hasznáról kérdezték. Egy diákmunkás azonos bruttó bér mellett jobban kereshet, mint főállású kollégája, mert bérét csak 16 százalékos szja-levonás terheli. Ezzel pedig a munkaadók is jól járnak, hiszen a munkáltatói ráfordítás akár 30-40 százalékkal is kevesebb lehet, ami ösztönzőleg hathat a tanulók foglalkoztatására.

A megkérdezett hallgatók valamivel több, mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, ami – annak figyelembe vételével, hogy 70 százalékuk felsőfokú szakképzésben, BA/BSc vagy MA/MSc képzésben vesz részt – egyben azt is jelenti, hogy a diákmunkát vállalók jelentős részének a magas bér mellett a megszerezhető szaktudás is kiemelkedően fontos. A felmérés eredménye rámutat, hogy ennek oka a diákok előrelátása; az így szerzett munkatapasztalat referenciaként szolgálhat karrierjük kezdetén. Ezt támasztja alá, hogy nagyjából minden hatodik fiatal lehetőséget kap, hogy annál a cégnél folytathassa a munkát, ahol korábban diákként dolgozott.

A diákok álláskeresési szokásai jelentősen átalakultak az elmúlt években: a felmérésben részt vevő fiatalok több mint 70 százaléka a Facebookot használja erre a célra. Ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint a különböző állásbörzék és karriernapok.

A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a Szövetkezet kínálatában a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák találhatók, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek. Utóbbi azt is jelenti, hogy a legnépszerűbb munkákért meg kell küzdeniük a jelentkezőknek, a munkáltatók pedig sok esetben több jelölt közül választhatnak.

Fesztiválokon szívesen dolgoznának a diákok
A diákok legszívesebben strandokon, nyári fesztiválokon dolgoznak, vagy irodai és hostessmunkát vállalnak. Mezőgazdasági munkára viszont nehezebben találnak jelentkezőket a munkáltatók.

Hogyan viszonyul mindehhez a másik oldal?

A Mind-Diák Szövetkezet több mint két évtizedes tapasztalata alapján a vállalatok igen eltérően használják ki a diákmunkában rejlő lehetőségeket. A cégek jellemzően projekt- vagy kisegítő munkák során foglalkoztatják iskolaszövetkezeteken keresztül a tanulókat, hogy a felmerülő, rövidtávú kapacitáshiányokat pótolják. A diákok hosszabb távú foglalkoztatását azonban nem tervezik. Mindezek ellenére folyamatosan bővül a foglalkoztatók köre, a 2015-ös első negyedéves adatok alapján 2014 azonos időszakához képest csaknem 25 százalékkal nőtt a vállalatok diákmunka iránti igénye.

Iskolaszövetkezet bevonásával két nagy előnyt élvezhet a cég – emeli ki Bor Katalin, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. – Egyrészt mentesül a toborzási, bejelentési és bérszámfejtési kötelezettségek alól – ezáltal jelentősen csökken a foglalkoztatói ráfordítás –, másrészt viszont a vállalatnál marad az igen érzékeny szakmai irányítás, míg a szervezési és adminisztratív feladatokat a szövetkezet látja el helyette.”

A szaktudást igénylő munkák, valamint a szakmai gyakorlatok esetében azonban más a helyzet. Ezeknél a cégek sokszor kifejezetten azzal a céllal keresnek gyakornokokat, hogy kinevelhessék jövőbeni munkatársaikat.

A szülők is elégedettek

A szülők többsége szerint a diákmunka jelentősége egyrészt a munkatapasztalatok megszerzésében, másrészt a kapcsolatrendszer kiépítésében rejlik, amelyeket különösen fontosnak tartanak gyermekeik jövője szempontjából. Ezen felül kiemelik még a felelősségvállalást, a megkeresett pénz értékének felismerését, az egyéni és csoportos problémamegoldást, valamint a határidők betartása képességének fejlődését is, amelyek véleményük szerint egyértelműen hozzájárulnak a karrier elindításához. A szülők szerint azok a fiatalok, akik végeznek diákmunkát, tapasztalatot szerezhetnek adózási és érdekvédelmi kérdésekben, ráadásul a későbbiekben kevésbé kerülnek a szürke vagy fekete foglalkoztatás területére.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.