Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A fény szerepe Ridovics képein (kiállítás)

2003. január 20 – március 20-ig láthatók a Kempinski Galériában Ridovics Péter képei, melyek általánosságban három típusba sorolhatók: tájképek, csendéletek és portrék. Mindegyik más, de minden festmény tele van élettel, az élet szenvedélyes szeretetével és látszik a művész intenzív érzelmi kötődése az iránt, amit fest.



A művész és műve közötti kapcsolatot sokféleképpen foghatjuk fel. Oscar Wilde a Dorian Gray portréjához írt előszavában a következőket írja: “A művész az, aki szép dolgokat teremt. Az alkotásban megmutatni a művészetet és elrejteni a művészt, ez a művészet célja.” A XIX. sz. végének nagy spanyol regényírója, Benito Pérez Galdos másként vélekedett. Szerinte többé-kevésbé elrejtőzhet a művész a művében, de sohasem tűnik el igazán.

Nem célom - mondta a kiállítás megnyitóján Perpina-Robert, Spanyolország egykori nagykövete -, hogy eldöntsem a fenti urak közül kinek van igaza, Oscar Wildenak vagy Pérez Galdos-nak, de úgy hiszem, hogy legalább olyan nehéz elrejteni a művet, hogy a művészt emeljük ki, mint amilyen nehéz elhomályosítani a művészt, hogy csupán a műalkotásra helyezzük a hangsúlyt.

Amint azt látni fogják, általánosságban az itt kiállított Ridovics képek három típusba sorolhatók: tájképek, csendéletek és portrék. Három egymástól igen különböző válfaja a festészetnek, mégis a művész keze nyomán homogénné válnak. Azért van ez így, mert mindegyikben van valami közös, valami, amit egy művészettörténész az ő szenvedélyes életszeretettel teli belső szabadságának nevezett. Ridovics Péter minden festménye valóban tele van élettel, az élet szenvedélyes szeretetével és látszik az intenzív érzelmi kötődés az iránt, amit fest.

A fény különleges szerepet játszik Ridovics Péter festészetében. Ezért írták róla, hogy ihlete végtelen, amíg a változó fények világában él. Láthatják majd, hogy a tájképei szinte mind magyar tájat ábrázolnak. Bámulatra méltó az az eltökélt szándék, amellyel az évszakok és napszakok változását ábrázolja.

A fény szoros kapcsolatban áll a színekkel. És be kell vallanom, hogy éppen a színek azok, melyek Ridovics Péter festészetében a legjobban vonzanak. Mindannyian erősen szubjektívek vagyunk, amikor egy műalkotásra tekintünk. Magam is az vagyok, amikor azt mondom, hogy Péter festményein a kedvenc színeim a kékek és a zöldek. Általában egy tájképen a zöld az élet hírnöke, de a kék is fontos szerepet játszik az élet színpadán. A zöld a közeli, az élő, a lágy, a sebezhető. A kék inkább tágabb, idegenebb, távolibb. A zöld minden, ami születik és meghal. A kék a kezdet és a végnélküliség birodalmába tartozik. Ridovics Péter festményein sokszor találkozik a zöld és a kék egy furcsa, szenvedélyes egybeolvadásban, olyannyira, hogy nehéz megmondani hol végződik az egyik és kezdődik a másik. Ennek oka valószínűleg az, hogy Péter életszeretete olyan erős, hogy képein minden – a víz, a fű, az ég, a fák - minden élettel telített, melyet a színek és a fény segítségével ő ad nekik.”


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.