Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A férfiak harmada ezt nem tartja megcsalásnak

Szigorúbban veszik a megcsalást a nők, 86 százalékuk már a csókot is idesorolja, míg a férfiaknak mindössze 66 százaléka. A hölgyek a partnerüket is jobban megválogatják, a férfiakhoz képest kisebb arányban fordul elő velük, hogy olyannal csókolóznának, akinek a nevét sem tudják. Ugyanakkor mind a nők, mind a férfiak majd fele már az első randin csókcsatába keveredik - ez derült ki egy Nagy Csóktesztből.

Kép: pixabay

Minden harmadik férfi elnézi párjának, ha elcsattan egy csók valaki mással, míg a nők közül csupán minden negyedik szerint nincs jelentősége egy ártatlan csóknak. Átlagban a megkérdezettek 80 százaléka tekinti megcsalásnak a csókot, de a kor előrehaladtával egyre kevésbé vagyunk szigorúak egymással. 50 felett már 40 százalék mondja azt, hogy beleférhet egy kósza csók, míg 65 felett a megkérdezettek fele gondolja így.

Mindez nem meglepő, ha összevetjük azzal, hogy ahogy idősödünk, egyre jobban előtérbe kerül a szenvedély. Az 50 felettiek körében jelentősen nő a szenvedélyes csókra vágyók aránya, a 20 év alattiak viszont meglepően ritkán keverednek heves csókcsatákba, ötből négy tizenéves inkább a romantikus, forró csókokban hisz.

Jobb az első randin túlesni rajta

A Nagy Csókteszt tanúsága szerint minden második esetben már az első randin összeforrnak az ajkak, nincs ez másképp a fiatal párok és a 45 felett randizók esetében sem. Nem is csoda, hisz az Oxfordi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a csók kapcsolatban áll a leendő társ potenciális képességeinek feltérképezésével.

Kép: pixabay

A 19-25 évesek körében viszont az is gyakran megesik, hogy már a nulladik randin, még azelőtt elcsattan az első csók, hogy megkérdeznék egymás nevét. A Nagy Csóktesztben a huszonévesek negyede mondta azt, hogy keveredett már csókváltásba ismeretlennel.

A megkérdezettek többsége egyébként 14-15 éves korában vesztette el „csókszüzességét”, a mostani 18 év alattiak viszont még ennél is korábban, 13 éves korukban élik át az első romantikus csókélményüket.

Heves szerető tombolnak Hevesben

A Nagy Csókteszt alapján felrajzolt hazai csóktérképből az is látszik, hogy a legszenvedélyesebb szeretők Heves megyében vannak, őket követik a Somogy megyeiek és a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők.

Boldogtalan vagy? Itt a megoldás!
Világszerte március 20-án ünnepeljük a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012. júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává ezt dátumot. A testület határozata hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.

A romantika hazai fellegvára pedig Vas megye, itt tízből kilencen a romantikus csókra esküsznek. Aki forró szeretőre vágyik, annak viszont nem érdemes Bács-Kiskun megye felé venni az irányt, ugyanis ott a legmagasabb a racionális csókot kedvelők aránya.

Aki inkább foglalkozás alapján döntene, az jó, ha tudja, hogy az ügyfélszolgálatosok, pénzügyesek és HR-esek között találjuk a legtöbb romantikus szeretőt. Aki viszont szenvedélyes partnert keres, annak az építő- vagy a szépségiparban érdemes körülnéznie, a legtöbb racionális csókot kedvelőt pedig a média világában dolgozók között találjuk.

A Nagy Csóktesztben 12 ezer embert kérdeztek meg,a részletes elemzést itt találod!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.