Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A fiatalabb orvosokkal jobban kekeckednek a betegek

Az orvosok 13 százaléka szerint kifejezetten gyakori, hogy a mindennapi tevékenység során a betegek jogi szempontból támadóan, fenyegetőzően lépnek fel a szakemberekkel szemben.

Kép: sxc

A jogi szempontból fenyegetőző fellépés valamivel gyakoribb a szakorvosok (17%) körében, mint a háziorvosok esetében (10%), és az életkor emelkedésével is jelentősen csökken azon orvosok aránya, akik ilyen jellegű tapasztalatokról számolnak be. Míg az 1976 előtt végzett orvosok 26%-át soha nem érte atrocitás ebből a szempontból, addig a legfiatalabb, 1995 után végzett korosztály mindössze 7%-a mondhatja el magáról ugyanezt.

Az orvosok 12%-a említette, hogy bántalmazta már őt fizikailag is betege, és összességében további közel 30%-uk hallott ilyen esetről saját környezetében. Elsősorban a férfiak, szakterület alapján pedig a szakorvosok körében jóval gyakoribb a tettlegesség előfordulása, míg az életkor emelkedésével jelentősen csökken az inzultusról beszámoló doktorok aránya – derül ki a Szinapszis Kft. kutatásából, amelyet a WEBBeteg egészségportál kezdeményezett az orvos–beteg jog témakörének vizsgálata céljából. A vizsgált attitűdállításokból kiderül, hogy több ponton is jelentős véleménykülönbség mérhető a lakosság és az orvosok között. A doktorok 86%-a érzi úgy, hogy jogi értelemben az orvosok helyzete teljesen kiszolgáltatott, míg ezzel a laikusok mindössze 35%-a ért egyet. Hasonlóan másképpen látják a helyzetet abban is, hogy a jogi következményektől való félelem mennyire árnyékolja be egy orvos szakmai munkáját: a praktizálók 69%-a szerint ugyanis ez így van, míg a lakosság csupán 38%-a osztja ezt a véleményt.

Döntően a szakma érzi magáénak azt az állítást, miszerint a bíróságok elfogultak az orvosokkal szemben, a betegek irányában, másik oldalról pedig főként a lakosság állítja: az orvosi hiba tabunak számít a szakma körében. Jellemzően a doktorok, de magas arányban a laikusok is egyetértenek azzal, hogy az egészségügyben a jogi kérdések szerepe biztosan fel fog értékelődni a jövőben, illetve az orvosi hibák kezelésének, kommunikációjának nincs kultúrája Magyarországon.

Kiakasztanak mások? Hidd el, te is őket!
Ismerős a helyzet, amikor valakinek már a csak a nézésétől is ki vagy akadva teljesen? Vagy amikor előjön a szokásos dumájával, az idegesítő stílusában, jaaaaj, a hajad is ki tudna hullani akkor, ugye?! Bizony-bizony, vannak ilyen emberek az életünkben, akitől ilyen szinten kinyílik a bicska a zsebünkben. A legrosszabb ráadásul az, amikor az illetőben nincs is rossz szándék, pusztán csak valamiért ki vagyunk akadva tőle!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.