Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A gyomorégés valódi rizikófaktor, vegyük komolyan!

Új kutatások szerint gyakori gyomorégés 80 százalékkal is növelheti a torok- és a hangszáldaganatok kialakulásának esélyét. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus főorvos szerint a kellemetlen érzés és a reflux kezelhető.

Kép: Freedigitalphotos.net, Fotó: Ohmega1982

A gyomorégés a reflux tünete lehet

Az Amerikai Rákkutatás Szervezetének lapjában megjelent cikk szerint a megnövekvő rizikó elsősorban a nem dohányzókat és nem alkoholizálókat fenyegeti. A kutatásból az is kiderült, hogy a savlekötőknek ebből a szempontból jelentős védőhatást képesek kifejteni.

A gyomorégés maga nem más, mint egy kellemetlen, égő érzés a mellkasban, a szegycsont mögött, amely jellemzően hullámokban érkezik. Az is előfordulhat, hogy a fájdalom a nyakat, a torkot és az állkapcsot is érinti. Ez a jelenség a reflux nevű betegség egyik jellegzetes tünete lehet.

A savlekötők preventív hatásúak is

Az amerikai kutatók Boston környékén 631 daganatos beteget vontak be a vizsgálatokba, közülük 468-an torokrákkal, 163-an hangszáldaganattal küzdöttek. Kontrollcsoportnak 1234 önkéntest vontak be, akiknek semmiféle daganatos betegségük nem volt. Valamennyiükkel kérdőívet töltettek ki, amelyben rákérdeztek a gyomorégéssel kapcsolatos tapasztalataikra, a dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaikra, a családban előforduló daganatos betegségekre és bizonyos szociodemográfiai adatokra.

Ismervén a HPV vírus, és néhány nyak-, fejdaganat közti összefüggést, a kutatók vértesztekkel is analizálták, megtalálható-e a résztvevők szervezetében ez a vírus. Az eredményekből kiderült, hogy a gyomorégés (vagyis a hátterében álló reflux) 78 százalékkal megnöveli a nem dohányzó és nem alkoholizáló betegeknél a torok- és hangszáldaganat rizikóját.

Puffadás, gyomorégés helyett: tippek a jobb emésztésért
A rohanó életvitel, a helytelen étkezés, a stressz és a kevés mozgás miatt sokan küzdenek emésztési panaszokkal. Áttekintjük a leggyakoribb problémákat, és a kezelésükkel kapcsolatban is igyekszünk megoldást kínálni.

Ugyanakkor a szakemberek azt is megállapították, hogy a savlekötők 41 százalékkal csökkentették a daganatok kialakulásának esélyé.  (A savlekötőkre vonatkozó megállapítás független volt a dohányzástól, az alkoholfogyasztástól, a HPV státusztól, ugyanakkor a preventív hatás klinikai igazolásához még további vizsgálatok is szükségesek.)

A reflux kezelhető

-A gyomorégés egyik fajtája, az éjszakai saváttörésnek nevezett jelenség egyrészt zavarja az alvást, másrészt a savas visszafolyás veszélye lehet, hogy a folyadék a légcsőbe és a tüdőbe jut, és visszatérő tüdőgyulladást és hörghurutot okoz. A krónikus köhögés, torokfájás és -gyulladás mögött is rejtőzhet a reflux- ismerteti dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológus főorvosa.

- Fontos tudni, hogy az életmódbeli szabályok betartásával – például gyakori, kevesebb evés, dohányzás, irritáló ételek elhagyása - és orvosi segítséggel jól karbantartható a reflux. A kezelés már csak azért is elengedhetetlen, mert a kezelten betegség rákmegelőző állapothoz vagy akár daganathoz is vezethet. A leggyakoribb szövődmény mégis a nyelőcsőgyulladás vagy – fekély. A legfontosabb, hogy már a legkisebb, tartósan jelentkező panasznál is forduljunk orvoshoz, de fogyás vagy hányás esetén mindenképpen!

ww.oxygenmedical.hu


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.