Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A járvány óta nő a depressziósok száma

A segélykérő vonalak stratisztikái szerint nőtt azok száma, akik nem tudnak megbírkózni jelenlegi élethelyzetükkel. A január egyébként is egy nagyon nehéz hónap: az ünnenepeket követő üresség érzése, a napfény hiánya önmagában is megviselhet bárkit, ám a depresszióra hajlamos embereknál komoly esély van a betegség kialakulására.

Nem előszőr írunk a depresszióról, mert fontosnak tartjuk tudatosítani, hogy ez nem egyszerű rossz kedv, hanem betegség!

A depresszió a mentális zavarok közé tartozik, mely a gyerekek 1-2, a serdülők 4-8, míg a felnőttek 15 százalékát érinti élete során legalább egyszer. Megfelelő kezelés nélkül a depresszió súlyos funkciókárosodással járhat, mely a mindennapokra is rányomja bélyegét: negatív hatással van a munkára, a tanulásra, a társas kapcsolatokra, jelentősen rontja az életminőséget és fokozhatja az öngyilkosság rizikóját.

Kérj segítséget! Fotó: Depositphotos

A WHO 2030-ra a depresszió társadalmi-gazdasági terheinek jelentős emelkedését prognosztizálja.  A pandémia ezt az előrejelzést felülírhatja, hiszen a szakemberek szerint a közeljövőben még gyorsabban növekszik majd a depressziós betegek száma.

„A major depresszió egy kezelendő pszichiátriai betegség, amit akkor tudunk gyógyítani, ha a depressziós beteg eljut hozzánk, szakemberekhez. Ha a páciens megkapja a megfelelő kezelést – pszichoterápiát és súlyosabb esetben kombinált kezelést, ami pszichoterápia és gyógyszeres kezelés együttesen – akkor újra „jól lesz”, ami azt jelenti, hogy ismét el tudja végezni a feladatait és tud kikapcsolódni is, ahogy a betegsége előtt, tehát újra lesz öröme, kedve, ereje, önbizalma és tervei, hogy vigye az életét "– mondta el Prof. Dr. Balázs Judit, gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

Abban az esetben, ha a depresszióban szenvedő személyek közvetlen közelében élők megkérdőjelezik a betegség valódiságát és csupán gyengeségnek tartják azt, a betegek önbizalma és önértékelése tovább csökkenhet, ami depresszió fennállása esetén amúgy is alacsony. Mindezek miatt pedig a depressziós betegek gyakran nem fordulnak szakemberhez, állapotuk egyre romlik és a kezeletlen depresszió legsúlyosabb kimenetele, az öngyilkosság is bekövetkezhet.

„Jelentősen segíti az érintettek szakemberhez jutását, ha a társadalomban ismert, hogy a major depresszió egy betegség, és az is, hogy milyen tünetei lehetnek, illetve, hogy kezelhető ez a betegség. Ebben az edukálásban nekünk, pszichiátereknek nagy szerepünk van. Lényeges az is, hogy az ellátás könnyen elérhető legyen a betegek számára, valamint természetesen az, hogy korszerű pszichiátriai ellátórendszer működjön jól képzett, elegendő szakemberrel. Továbbá azt gondolom, hogy mindehhez szükséges, hogy a társadalmunkban alapérték legyen az egymás iránti tolerancia és tisztelet, és így ne jelentsen stigmát az sem, ha fennáll valakinél pszichiátriai betegség” – tette hozzá Prof. Dr. Balázs Judit.

A pandémia megnehezíti, súlyosbítja a depressziós vagy arra hajlamos gyermekek és felnőttek életét. A lassan egy éve tartó bizonytalanság, a folyamatosan jelen lévő stressz, számos korlátozás és az esetlegesen megélt veszteségek (családtag, barát, de akár munkahely és biztos megélhetés elvesztése) még az egészséges embereket is megviselik.

Fontos, hogy ebben a nehéz időszakban még jobban figyeljünk magunkra és a környezetünkben élőkre, és ismerjük fel, ha azt érezzük magunkon, vagy látjuk egy családtagunknál, barátunknál, kollegánknál, hogy „nincs jól”. Sokat segítenek a depresszió megelőzésében is az egészséges életmóddal kapcsolatos, tehát bárkinek szóló tanácsok: egészséges étkezés, megfelelő mennyiségű alvás, napi ritmus kialakítása, mozgás és a szabadban, természetes fényben töltött minél több idő. Amennyiben pedig továbbra is fennáll a rosszkedv, az ingerlékenység, az alvászavar, a kilátástalanság érzés, akkor forduljunk szakemberhez” – tanácsolja Prof. Dr. Balázs Judit.

A szakember a továbbiakban elmondja, hogy a gyermek- és fiatalkorban is kialakulhat a depresszió, tehát őket is figyelemmel kell kísérni. Ráadásul mindkét korosztályban gyakran nehéz felismerni a depresszió tüneteit: a gyerekek még kevésbé tudják megfogalmazni ezeket az érzéseiket, gyakran a magatartásuk változik meg, míg serdülők esetében egészséges esetben is „belefér”, hogy magába forduló, vagy szélsőséges érzelmei vannak. Itt is sokat tud tenni a környezet, ha észreveszi a szülő, a pedagógus, egy barát, hogy a gyermek vagy a fiatal nem olyan, mint korábban. A fiataloknál, és különösen a depressziós fiataloknál is már megjelenhet az alkohol- illetve/vagy más szerhasználat. Mindezek pedig növelik az öngyilkosság rizikóját, ami a közlekedési balesetek után a második leggyakoribb halálok a 18 évnél fiatalabbak körében3.

A kezeletlen depresszió öngyilkossághoz vezethet   Fotó: Depositphotos

„Jelenleg a pszichiátria is részt vesz a Covid-19 betegek ellátásában. A pandémia hosszú távú társadalmi hatása ma még teljességében megbecsülhetetlen, de folynak nemzetközi és hazai vizsgálatok is arra vonatkozóan, milyen hatással van a világjárvány a mentális betegségekre. Az eddigi vizsgálatokból úgy tűnik, hogy fel kell készülnünk a megnövekedett számú pszichiátriai, azon belül is major depressziós beteg ellátására. Fontos, hogy ekkor is megfelelő intézményrendszer és elég szakember álljon rendelkezésre” – hangsúlyozta Prof. Dr. Balázs Judit, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

 

Írásaink a témában: 

A pszichiáter tanácsai

Művészetterápiával a depresszió ellen


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.