Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A járvány után milyen szorosan üljünk majd a repülőkön?

Egyszer csak vége lesz a mostani járványos időszaknak, és akkor az emberek majd megint utazni, így repülni is szeretnének. Viszont - nagy valószínűséggel - nem fogunk lemondani azokról a biztonsági igényeinkről, melyek a vírusfertőzés idején alakultak ki, így a társadalmi távolságtartás még évekig velünk maradhat. Hogyan kezelik ezt majd a légitársaságok?

Azzal párhuzamosan, hogy az országok java része már a járvánnyal kapcsolatos tiltó intézkedések visszavonását fontolgatja, a légitársaságok is arra készülnek, hogy gépeikkel egyszer csak vissza tudnak majd térni a légtérbe. Veszteségeik már így is számottevők, vagyis az idő mindenképpen sürgeti őket, az utasok bizalmának újbóli elnyerése viszont komoly feladat elé állítja a társaságokat.

Üresen. Fotó: depositphotos.com

 

Szakértői vélemények szerint még évekig szükség lesz arra a járvány után is, hogy a social distancing szabályait szigorúan betartsák az emberek, márpedig a légitársaságok számára az egyik legkomolyabb leküzdendő akadály az lesz, hogy az utasok hogyan tartsanak majd ésszerű távolságot egymás között a hosszú légi utak alatt.

Számos légitársaság már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a középső üléseket üresen tartsák, és ezzel elkerüljék, hogy az utasok közvetlenül egymás mellett foglaljanak helyet. Az európai rövid távú légi fuvarozó cégek, mint például az EasyJet, volt az első légitársaság, amely eljátszott ezzel a gondolattal, Johan Lundgren vezérigazgató a múlt héten legalábbis, már pedzegetett valami hasonlót - írja a BBC.

Más légitársaságok, így többek között az Alaska Airlines és a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező fapados légitársaság, a Wizz Air is azok közé tartozik, akik fontolgatják ennek alkalmazását.

A nem különösebben kedvelt középső ülések kivétele a repülőgépen kínált helyek közül ugyanakkor marketing szempontból is egy hálás téma. „Ülj az ablak mellé, és részed lesz a legszebb kilátásban! Ha a folyosó melletti ülésen ülsz, azonnal ki tudsz menni a mosdóba!”

A középső ülésnek nincsenek ilyen előnyei, hacsak nem azok közé tartozol, akik szeretnek beszélgetést kezdeményezni embertársaikkal. De a középső ülések blokkolása valóban segítene fenntartani a megfelelő társadalmi távolságot? És ha igen, meddig lenne képes fenntartani ezt az adott légitársaság komolyabb veszteség nélkül?

„Jelenleg szükségünk van erre a megoldásra, mert ennek hiányában egyrészt képtelenség lenne az előírásokat betartani, de az utasok elemi biztonságigénye is ezt indokolja,  még ha ez a megoldás nem is tökéletes ”- magyarázza Daniel Baron, a Tokióban működő LIFT Aero Design ügyvezető igazgatója, amely cég segíti a légitársaságokat a kabinok tervezésében az utasok tapasztalatai alapján.

Hosszú távon azonban gazdasági szempontból ez nem fenntartható. Ha a járvány már teljesen lecsengett, vissza kell majd valahogy térni ahhoz az állapothoz, amikor a gépek tele voltak utasokkal; gyakorlatilag a társaságoknak csak így kifizetődő gazdaságilag a légi személyszállítás.

A két méteres elmélet szerint négy utasnak 26 ülésre lenne szüksége - ez ma eléggé furán hangzik.

Több milliárd dollárt költöttek az elmúlt években annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ember férjen el a korábbiaknál kisebb terekben. Amikor az 1990-es években elindult az ikerfolyosós, ikermotoros Boeing 777, legtöbbjük soronként kilenc ülőhellyel rendelkezett a hosszú távú járatokra. Manapság pedig már szinte minden légitársaság soronként tíz ülőhellyel rendelkezik, keskenyebb ülésekkel és keskenyebb folyosókkal.

Az elkövetkező évek nagy kihívása lesz a légitársaságok számára, hogy összeegyeztethessék a gazdaságossági követelményeket azzal, hogy megfeleljenek az utasok egészségügyi, biztonsági elvárásainak.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.