Repülés cikkek

A magyarok utazás közben szívesen fotóznak, és fontos számukra a barátaik ajánlása
A barátaink ajánlása többet dob latba, mint a pénztárcánk vastagsága amikor úticélt választunk

A repülés okozta stressz: így birkóznak meg vele a magyarok
Míg sokaknak kellemes izgalmat okoz a repülés és az előtte való várakozás, addig másoknak megkeseríti az életét az aviofóbia, azaz a repülésiszony.

Új budapesti járatok a Ryanair menetrendjében
Nyolc budapesti bázisú géppel 62 útvonalat kínálnak, ezzel továbberősítik magyarországi jelenlétüket.

5 külföldi város, ahová közvetlenül is repülhetsz
Ha most jött el az idő, hogy külföldre utazhatsz szabadságra és gyorsan kell döntened, válassz olyan helyet, ahová közvetlen repülőjárattal is eljuthatsz. Adunk néhány tippet, mely városok felé vedd az irányt.

Repülés a Covid-járvány után
A Covid–19-et követő válság súlyosan érintette a légi közlekedési szektort, ami most lassan kezd felépülni. Egy legfrissebb jelentés rávilágít néhány olyan egyedi kihívásra – a „berozsdásodott” pilótáktól kezdve a rovarinvázióig –, amellyel mind a légitársaságoknak, mind a repülőtereknek szembe kell nézniük működésük újraindításakor.

Élettörténet: Földváry Eszter
A bezártság, szabadságunk korlátozása az átlagembert is megviseli, hát még azokat, akiknek a munkájuk, a szenvedélyük az utazás. Földváry Eszter idegenvezető, több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt majd.

Utazol? Tippek a hatékony pakoláshoz
Ugyan a koronavírus árnyékot vet az idei nyárra, mégis akad néhány ország, ahová viszonylagos biztonsággal elindulhatunk. A fapados járatok jegyei nevetségesen alacsonyak, de sokszor ez az ár csak a kézipoggyászt tartalmazza.

5 dolog, amit sose fogyassz repülőn
Elsőre jó ötletnek tűnhet, ám mind magadnak, mind másoknak megkeserítheted vele az utazást.

5 trükk, hogy olcsóbban megúszd a repülőjegyek vásárlását!
Kitört a nyár, és a koronavírus árnyékában kifejezetten olcsó repjegyekre lehet lecsapni. Adunk öt trükköt ahhoz, hogyha utazni készülsz, ne a repülőjegyek ára miatt kelljen aggódnod.

A járvány után milyen szorosan üljünk majd a repülőkön?
Egyszer csak vége lesz a mostani járványos időszaknak, és akkor az emberek majd megint utazni, így repülni is szeretnének. Viszont - nagy valószínűséggel - nem fogunk lemondani azokról a biztonsági igényeinkről, melyek a vírusfertőzés idején alakultak ki, így a társadalmi távolságtartás még évekig velünk maradhat. Hogyan kezelik ezt majd a légitársaságok?
Sorra állnak le a légitársaságok
Egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet – jelentette az MTI.
Magasról tesznek a környezetre a szupergazdagok
A Google vezetőinek az elmúlt tíz évben különgépen megtett útjai összesen 6.300 tonna széndioxid-kibocsátással jártak. Ez akkora mennyiség, amennyit egy személyautó több mint 24 millió km-t megtéve juttat a környezetbe. Mikor nem kell már utazni, hogy távoli partnerrel tárgyalhassunk?
Láss világot zsebpénzből!
Lassan kopog az ősz, de az évnek még nincs vége! Varázslatos európai városok várnak rád most a nyár végén, sőt, még az ősszel is! A teljesség irénye nélkül összegyűjtöttem öt olyan helyet, ahol talán még nem jártál Európában, de valamiért feltétlenül fel kell keresned, és ehhez még egy bankot sem kell kifosztanod!
Szerinted milyen 19 órát egyfolytában repülni?
Negyven embert választott ki a három próbaútra a Qantas ausztrál légitársaság a New Yorkból, illetve Londonból Sydneybe vezető járaton az eddig példátlan,19 órás non-stop repülésre.
5 páratlan szárnyalás a malacperselyből
Csak egy kicsi fantázia kell ahhoz, hogy még a nyár végén is részese lehess egy kis különleges utazásnak. Szakértőink megnézték, hogy hová tudsz ma is elutazni olcsón Európába? A legtöbb repülőút egy vacsora ára! Na, akkor repüljünk!
Az egekben szárnyal majd a szépséged
Ha nyaralás, akkor nap, tenger és repülős utazás! De a páratartalom a gépen akár háromszor szárazabb lehet, mint a Szahara sivataga, így egy rövid repülős utazás is megterhelheti a bőrödet. A légikisasszonyok jól kipróbált fedélzeti szépségápolási trükkjeivel azonban leszállás után is te lehetsz a terminálban a legfrissebb és legragyogóbb!
Elég volt a drónbalhékból
Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében. A társaság minden alkalommal megtette a szükséges intézkedéseket.
Hiába, nincs párja a repülő francia konyhának
Új, egészséges menüt szolgálnak az Air France egyes osztályain! Mostantól a Párizsból induló járatokon ínycsiklandó étkek várják az utasokat. Külön tavaszi-nyári, külön őszi-téli választékkal kedveskednek a vendégeknek.
Landolt az új generáció
Vizes tűzoltóköszöntés és kék-fehér torta fogadta a Liszt Ferenc Nemztetközi Repülőtéren a Joont! Az Air France új generácis légitársasága a fiatalok életformájához szeretne igazodni. Mostantól a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre naponta három járat érkezik, és indul vissza. Az új járat indítása a budapesti légikikötő életében is nagy eseménynek számít.
Párizs meglepő titkai a bölcsek kövétől az Operaház fantomjáig!
Rejtélyes kirándulásra hívlak Párizsba, ahol még az ismert látnivalók is megannyi titkot rejtenek. Egybek közt megfejtheted az alkimisták, a Mona Lisa vagy az Operaház titkát, és megtanulhatod a párizsi édesség ceceptjét is. Legegyszerűbben repülővel jutsz például az Orly repterére. Ha szerencséd van, tiszta időben érkezel vagy indulsz, és felülről is gyönyörkködhetsz ebben a titokzatos és varázslatos városban.
Görögbe fogadva
Ha minden alkalommal összefacsarodik a szíved, amikor a már fent említett mozit, a Bazi nagy görög lagzit vagy a Mamma Miát nézed, és minden vágyad, hogy egy finom italt szürcsölgetve élvezhesd a hamisítatlan görög vendégszeretet, itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépj! Budapestről Athénen keresztül már több mint 30 görög városba repülhetsz el. Összegyűjtöttük, miért érdemes már most lefoglalni a jegyet.
Ezért szerettünk bele Krakkóba
Tízmillió ember nem tévedhet: évente ugyanis körülbelül ennyi turista választja Krakkót. Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja megunhatatlan, a lenyűgöző történelmi épületektől a sokszínű lengyel gasztronómiáig számtalan okunk van rá, hogy legalább egyszer ellátogassunk oda. Kocsival sincs nagyon messze, de Ferihegyről repülővel már 1 óra alatt ott lehetünk!
Amikor elvarázsol a Baltikum Szilícium-völgye
Biztosan nem Lettország jutna eszünkbe először, ha a nyaralást tervezzük. Pedig több szempontból is ideális úti cél, és nemcsak nyáron: vannak gyönyörű homokos tengerpartjai, miközben sokszínű kultúrája, lenyűgöző épületei és rohamosan fejlődő üzleti is figyelemreméltóak. Ferihegyről hetente három gép is repül Rigába.
Internet a felhők felett
Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobiltelefonokat, elvágva az út közbeni kommunikáció lehetőségét. Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak.
Házi praktikák strandolás utáni fülfájásra
Nyáron elsősorban a strandoláskor begyűjtött fertőzések okoznak problémát, vagy a fokozott fülzsírtermelődés miatti fülzsírdugó kialakulása okoz gondot. Bármi miatt is jelentkezik a fájdalom, egy biztos: minél gyorsabban szeretnénk elmulasztani, addig is, amíg orvoshoz jutunk.
Városok, amiket tuti, látnod kell! MOST!
Űzzük el a telet Amszterdam tulipánjaival, hangolódjunk a nyárra Athénban, és pezsdítsük fel a szerelmi életünket a romantikus Velencében. Természetkedvelőknek ajánlott a vidéki Anglia gyöngyszeme, az East Midlandsről elérhető Nottingham, urbanista építészetrajongóknak pedig inkább az európai Manhattannek becézett Rotterdam. Ha valami édesre vágyunk, akkor irány Brüsszel és környéke, a gasztrovilág ínyencségeiért pedig Lyonba érdemes utazni.
Meddig kell elmennem ezért?
Új, modern dizájnnal és két új színnel frissült a francia légitársaság Premium Economy pipere táskája. Csupán egy jegyet kell venned valahova jó messzire!
Óriási elismerést kap Besenyei Péter
Több ezer levegőben töltött óra és számos hazai, európai és világbajnoki cím - Besenyei Péter lenyűgöző, több mint 40 évet felölelő karrierjét idén a Nemzetközi Repülő Szövetség Műrepülő Szakbizottsága (CIVA) a sportág legmagasabb elismerésével, a Léon Biancotto diplomával díjazza. Hazánk legeredményesebb pilótája jövőre veheti át a díjat Lausanne-ban.
2-3 időzóna és végünk van!
Ha távoli országokba utazunk, akár több órás időeltolódással is számolnunk kell. Hogyan tehetjük könnyebbé az átállást, elkerülhetjük-e a jet lag tüneteként jelentkező erős fáradtságot, elalvási problémákat és fejfájást?
Egy seprűnyél is lehet örömforrás
Gondoltad volna, hogy a ma boszisapkaként ismert hegyes kalapnak nincs is semmi köze a boszorkánysághoz? No és azt, hogy a seprűn lovaglás is egy kéjes szertartás része, semmint utazási módszer? Egy angol parasztcsalád fiktív történetét feldolgozó, A boszorkány című horrorfilm augusztus 5-től kapható DVD-n és BD-n – ennek kapcsán összegyűjtöttünk pár érdekességet az okkult világból.
Seprűnyélen az isteni Garbo?
Boszorkányos Luca-napi programokkal, filmcsillag-túrákkal, édes finom fika-szünetekkel vár Stockholm, ahol akár még az ünnepekre is bevásárolhatsz!
Telefonon is nézhetünk filmet repülés közben
A légitársaság által interneten sugárzott filmeket és televíziós műsorokat nézhetnek nyártól a Ryanair utasai táblagépeiken és okostelefonjaikon.
Csak portugálokkal ne kerüljünk össze!
Ha portugálokkal kerülünk össze egy repülőn, lehet, hogy meg kell küzdeni velük az ablak melletti ülésekért, hiszen mi, magyarok, és a temperamentumos déliek azok, akik leginkább szeretnek kifelé nézelődni utazás közben.
Ablak mellett szeretsz ülni a repülőn? Lehet, hogy nem jó ötlet!
A hosszabb repülőút és a trombózis kapcsolatára már többször is felhívták szakemberek a figyelmet. De tudtad, hogy az sem mindegy, hogy hová ülsz a gépen? Most orvos szakértőtől megtudhatod, pontosan miért is veszélyes a hosszú utazás, és hogy miért nem érdemes az ablak mellé ülni a repülőn.
10 ok, amiért "kidobnak" a repülőből!
Milyen esetekben utasíthatja vissza szállításunkat egy légitársaság, és mit kell elkövetni azért, hogy akár a legközelebbi reptéren leszálljanak azért, hogy megszabaduljanak tőlünk? A IATA (Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség) hosszú listát állított össze az utazás szabályairól és feltételeiről.Íme 10 biztos ok:
Óriási földi és légi parádé
Dübörgő vasmadarak lepik el 2009. június 12. és 14. között a kalocsai repülőtér egét. Itt rendezik meg a EuropAirVenture elnevezésű földi és légi parádét. A repülés szerelmesei és azok, akik kóstolgatják a repülés örömét idén sem maradnak légi parádé nélkül, annak ellenére, hogy a hagyományos kecskeméti Nemzetközi Repülőnap elmarad.