• Régóta ismerjük egymást, és én még soha nem láttalak idegesnek, rosszkedvűnek. Ez a jó tulajdonságod biztos piros pontot jelent az idegenvezetői munkádban. Szerinted a felkészültségen túl, milyen egy jó idegenvezető?

• Nem árt, ha az illető nyugodt természet, mert az utazások során rengeteg probléma merülhet fel, amiket higgadtan, tiszta fejjel kell megoldani. Emberekkel foglalkozunk, szót kell tudni érteni még a legnehezebb utassal is, ehhez pedig hidegvérre van szükség. Szerencsére én alapvetően jókedvű, nyugodt személyiség vagyok, nem igazán lehet kibillenteni az egyensúlyomból. Ezt az utasaim mindig értékelik is. Fontos, hogy az idegenvezető élvezze a munkáját, az évek során is megőrizze nyitottságát, érdeklődését az újdonságok iránt. Az utasok azonnal megérzik, ha valaki rutinból végzi a feladatait, hiányzik belőle a lelkesedés.

A mindig mosolygós idegenvezető (Fotó: Földváry Eszter)

• Több mint negyven éve vagy a szakmában, mindig is ez volt a munkád. Miért választottad az idegenvezetői pályát?

• A gimnáziumban, az érettségi évében indult egy idegenvezetőképző tanfolyam, ami budapesti idegenvezetésre oktatott. Én is beiratkoztam és nagyon élveztem. Szerettem volna egyetemen továbbtanulni, francia-történelem szakra felvételiztem, de elsőre nem vettek fel. Gondoltam, egy év múlva újra megpróbálom, de addig folytatom az idegenvezető tanulmányaimat egy másik, komolyabb tanfolyamon. Itt már éreztem, hogy ez az én utam.

Minden megadatott ahhoz, hogy profi idegenvezető váljék belőlem: jól beszéltem angolul, franciául, érdekelt a történelem, a művészettörténet, szerettem emberekkel foglalkozni, imádtam utazni. Úgyhogy húszévesen eldöntöttem, nem tanulok tovább, idegenvezetőként dolgozom majd. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.

• Már a rendszerváltás előtt is vonzó volt az idegenvezetői pálya. Évente többször lehetett nyugatra utazni, gyakorolni az idegen nyelvet, és a borravalók szépen kiegészítették a fizetést is. Te hogyan élted meg ezt az időszakot?

• A fizetésünk nagyon alacsony volt, mert belekalkulálták a borravalót. Ha meg voltak veled elégedve az utasok, valóban kaptál valamit, de ez nem volt kötelező, mint mondjuk néhány helyen Nyugat-Európában. Természetesen nem panaszkodom, kényelmesen lehetett megélni a keresetből. Ami még nagyon vonzó volt a szakmában, hogy rendszeresen vittünk magyar csoportokat külföldre. Én leginkább Nyugat-Európába utaztam, Franciaországba, Angliába, Görögországba, de Japánban is jártam magyar csoporttal. Az Express utazási iroda volt az első munkahelyem, majd tizenhárom évig az Ibusznál álltam alkalmazásban. Hihetetlenül jó csoportjaim voltak, rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg. A nyolcvanas, kilencvenes években sokkal lelassultabb volt a világ, a turisták nemcsak három napra jöttek Magyarországra. Sokszor akár két hetet is eltöltöttek nálunk, beutaztam velük az egész országot, jó érzés volt megismertetni velük a történelmünket, a kultúránkat. Sok szakmai csoportom is volt, néptáncosoktól kezdve mezőgazdasági szakemberekig, mindenféle terület magyar és külföldi képviselőivel találkoztam, és segítettem nekik kapcsolatot teremteni egymással. Ebben az időszakban találkoztam annak az amerikai utazási irodának a tulajdonosával is, akikkel most is dolgozom.

• Hogyan fedezett fel az amerikai utazási iroda tulajdonosa?

• 1982-ben érkezett Magyarországra a híres Orient expressz, ami nagy népszerűségnek örvendett az amerikai turisták körében. Sokat dolgoztam velük, amikor a vonat itt volt, én kísértem a vendégeket, és a munkámmal elégedettek voltak. 1992-ben az amerikai utazási iroda tulajdonosa egy új vállalkozásba vágott bele, egy új európai vonatot kezdett el üzemeltetni, ami Berlinből indult és Isztambulba érkezett meg. Felkértek, hogy dolgozzam velük ezen a járaton. Azóta töretlen a kapcsolatunk.

• Milyen érzés volt magyar vizekről nemzetközi vizekre evezni? Kelet-európaiként, amerikai cégnek, jómódú turistákkal dolgozni? Soha nem voltak gátlásaid amiatt, hogy te a vasfüggöny mögül érkeztél?

• Nem. Akkor már jól ismertem az amerikai embereket. A '80-as években sok hasonló amerikai turista fordult meg Magyarországon és én is jártam az USA-ban. Kétszer három hónapot is kint töltöttem baráti, rokoni családoknál. Ott teljes mértékben megértettem, hogy az amerikaiak miért tesznek fel bizonyos kérdéseket, miért reagálnak néha európai szemmel nézve olyan furcsán bizonyos dolgokra. Megtanultam, hogyan kell nekik magyarázni, hogyan kell velük szót érteni.

• Mit szóltak az utasok, amikor megtudták, hogy nem amerikai vagy? A kelet-európai származásod meglepetésként hatott rájuk?

• Nem én voltam az egyetlen külföldi az utazási iroda idegenvezetői között. Sőt, mindenki európai volt. Francia, német, angol kollégákkal dolgoztam. Ennek az a magyarázata, hogy az USA-ban nincs hivatalos idegenvezetőképzés, az választja ezt a munkát, aki szeret utazni. Ez persze nem elég a profizmushoz. Sok utas számára most is egzotikumnak számít a származásom, legtöbbször azt gondolják, Amerikában élő magyar vagyok. Meglepődnek, hogy Magyarországon élek, és nagyon kíváncsiak arra, milyen az élet az országunkban. Én persze erről is szívesen mesélek nekik.

Amit nem tehet meg bárki...  (fotó: Földváry Eszter)

• Mesélj egy kicsit az utakról, amelyeken az elmúlt időszakban vettél részt!

• Mostanában csak magángéppel szervezett, világkörüli, vagy afrikai, ázsia körutakat vezetek, amelyek viszonylag hosszúak: 14 naptól 23 napig tartanak. Általában elég nagy a rohanás, egy helyen 2-3 éjszakánál nem maradunk tovább. A sztenderd világkörüli út során 23 nap alatt 10 országot érintünk. Bevallom őszintén ez a tempó, a folytonos repülés, időeltolódás, hajnali kelés nem csak engem, de sok utast is megvisel. Éppen ezért a Covid utáni időszakra készülve próbáljuk nyugalmasabbá tenni az utakat, egy-egy régió kerül majd fókuszba. Már volt is erre példa, a Földközi-tenger medencéjét jártuk be, mediterrán országokat, szigeteket, Észak-Afrikát is érintve.

• Kik az utasaid? Ki tud magának megengedni egy ilyen luxus utazást?

• Általában jómódú amerikai nyugdíjasok, az átlagéletkor 70-75 év. Nagyon kulturált, érdeklődő, nyitott emberek. Sokan elit amerikai egyetemek öregdiák szervezetének a tagjai. Számos visszatérő utasunk van, akik többször is részt vettek már a különböző útjainkon.

• Legalább 25-ször körbe utaztad a világot, mely terület a szíved csücske? Melyik út az, ami a legemlékezetesebb volt számodra?

• Engem a keleti világ varázsol el, Ázsia, ott érzem magam otthon. A kedvenc utam az egykori Selyemút régi nagy birodalmain keresztül vezetett, sajnos ma már nem mehetünk ide. Szíria, Törökország, Irán, Mongólia, Üzbegisztán. Színes, varázslatos világ, kedves emberek, kulturális értékekkel.

• A turizmus az egyik leggyorsabban fejlődő iparág volt az elmúlt időszakban, de egyben az egyik leginkább környezetszennyező is. A repülőgépek gázkibocsájtása is hozzájárul a globális felmelegedéshez, a világ szállodái és vendégei rengeteg energiát fogyasztanak, szemetet termelnek, sok eddig érintetlen település számára negatív változást is okoz az odaáramló turistasereg. A ti utazási irodátok tesz valamit ez ellen?

• A mi irodánk megbízott egy nemzetközi szakértő céget, akik kiszámolják minden egyes út után a repülőink szén-dioxid kibocsájtásának mértékét. Ez alapján befizetünk egy bizonyos pénzösszeget, amit ez a cég különböző jó ügyek támogatására fordít. Példul új erdők telepítésére, vagy megújuló energiákkal kapcsolatos kutatások segítésére.

Útjaink során általában szegény országokat keresünk fel, az iroda azért is tesz, hogy az ott élő helyiek életét könnyebbé tegye. Nem szeretetcsomagokkal, hanem a helyi vállalkozások támogatásával. Kambodzsában legalább öt iskolát építettünk fel és azóta is pártfogoljuk őket. Fizetjük a tanárokat, egyenruhát biztosítunk a gyerekeknek, akik enélkül nem járhatnak iskolába.

A Kelet a nagy szerelme (fotó: Földváry Eszter)

• Olyan lelkesen mesélsz a munkádról! Nagyon hiányzik az utazás?

• Igen, bármikor indulnék. Amikor kitört a járvány, szomorún gondoltam arra, hogy esetleg így ér véget az idegenvezetői karrierem. Nagyon szeretnék még utazni, bőven van erőm, lelkesedésem a folytatáshoz. Aztán elengedtem ezeket a gondolatokat és élvezem, hogy itthon vagyok. Megszülettek az unokáim, hálás lehetek azért, hogy végigkísérhettem a lányom babavárási időszakát, segíthettem a fiaméknál is az újszülött körüli teendőkben. De most már tűkön ülök, alig várom, hogy dolgozzak. Nem is maga az utazás hiányzik, hanem a munka élménye, az elismerés, az, hogy hasznosnak érezzem magam, hogy emberekkel legyek együtt újra. Talán novemberben lesz valami elmozdulás, akkora kezdik el szervezni az első utakat. De lehet, hogy a vírus ezeket a terveket isfelülírja. Bárcsak ne így lenne!

• Mivel foglalkozol még mostanában?

• Végre van időm a fotóimat rendezgetni. Rendszeresen fényképezek, próbálok művészi képeket csinálni. Volt már néhány fotókiállításom Budapesten, keresem az új szempontokat, tematikát egy újabb fotókiállításhoz. Elkezdtem leírni az emlékeimet, feljegyzéseket készítek magamnak és az utókor számára. Szeretek főzni, útjaim során rengeteg egzotikus receptre tettem szert, családtagjaimnak szoktam bemutatni őket. Nemrég jött az ötlet, hogy csináljak egy könyvet, amiben a történetek és fotók mellett ezeknek a recepteknek is lesz helye. Egyelőre ez még csak egy álom, de remélem, hamarosan megvalósul.