Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A jótékony szauna

Egy fárasztó munkahét után nincs jobb időtöltés, mint elnyúlni, befelé fordulni és erőt gyűjteni a következő hétre. A töltekezés elengedhetetlen feltétele, hogy testünket, szellemünket megszabadítsuk a felesleges mérgektől és gondolatoktól. A teljes regeneráció érdekében nincs más hátra: izzadnunk kell!

 

A szaunát már a maják is használták, a római előkelők a fürdőben vitatták a közügyeket, kihasználva a víz párolgásából nyert gőzt. Később aztán elterjedt egész Európában a szaunázás művészete. Érdekes, hogy idővel a közép és dél-európai országok mindennapjaiból kikopott, egyedül a skandináv nemzetek tudták hétköznapjaikba iktatni a rendszeres izzadást. Az áttörést az 1936-os, berlini olimpiai játékok hozták. A finn sportolók ugyanis a szaunát tekintették sikereik kulcsának, ezért szálláshelyük mellett építettek egyet. A sportorvosok érdeklődve kezdték kutatni, hogy milyen összefüggés lehet a gőz és teljesítmény között. Az eredmény nem váratott sokáig magára: a rendszeres izzadás méregtelenít, a forró levegő kiválóan edzi az ereket, így selymes bőrt eredményez és lassítja az öregedés folyamatait. Helyreáll a vízháztartás, relaxálunk és felfrissülünk tőle. Télen minden sejtünket felforrósítja, nyáron szabályozza a kellemetlen verejtékezést.

A finn szauna

A hagyományos vagy finn szauna titka a gőzben rejlik. Minél több gőz fejlődik, annál magasabb a hőfok. A 80-90 fokos hőség és a 20 celsius fokos víz kettősének váltakozásával erősödik a kötőszövet, felélénkül a vérkeringés, bársonyos bőrt eredményezve. Ha a szaunában eltöltött időben aktívan pihenni vágyunk, helyreállítani belső békénket, használjuk aroma-, és illóolajokat. Pár cseppjük elegendő, hogy kellemes és értékes illatanyagukkal elérjük a kívánt hatást. A levendula nyugtató hatású, míg a citrus üdítő illatától felfrissül a szellemünk is.

Hogyan használjuk? A szaunázáshoz idő kell, mert több szakaszra kell osztanunk a bent töltött időt, hogy a kúra eredménye maximális legyen. Fontos, hogy száraz bőrrel lépjünk be a gőzbe, mert a bőr így tud igazán izzadni. Az izzadási folyamatot bontsuk fel 15 perces szakaszokra. Minden gőzben eltöltött negyedóra után jéghideg vízzel zuhanyozzunk le. A tusolás alatt masszírozzuk testünket fokozatosan a szív felé haladva. Testünk-lelkünk imádni fogja a kényeztetést. Egy alkalommal maximum háromszor menjünk vissza a gőzbe, a köztes pihenőszakaszokban ejtőzzünk. A gőzkabinokban minden esetben több lépcsőfok, padsor van. Gyermekek és a forró gőzt nehezebben tűrők mindig az alsó fokon ejtőzzenek. Ha bírjuk, akkor is érdemes itt kezdeni az izzadást, és csak fokozatosan feljebb, a melegebb területekre ülni. Figyeljük testünk reakcióit! Súlyos szív-, vese-, máj és érrendszeri zavarokkal küzdők minden esetben kérjék ki orvosuk tanácsát! Sok esetben számukra a szauna ártalmasabb lehet, mint hasznos.

Hatékony kiegészítője lehet a szaunának, ha az izzadáskor hajunkat is ápolni kívánjuk. A hajpakolás felvitele után nedves törölközőből készítsünk turbánt, így üljünk a forróságban. Az utolsó tus alkalmával használjunk testradírt, lufaszivacsot, dörzskesztyűt, mert a felpuhult bőrről könnyebben távolíthatóak el az elhalt hámsejtek, sőt a narancsbőr nemkívánatos jeleit is hatékonyan kezelhetjük vele. A szaunázás után a kitágult pórusokon keresztül könnyebben szívódnak fel a testápolók és olajok jótékony hatóanyagai is, ezért ilyenkor ajánlatos azokat a bőrbe masszírozni.

Mester Viktória

(folyt.köv.)

 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.