Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A kéz, mely segít emberivé tenni a halált

"Az ember élete utolsó percéig fontos nekünk. Mi nemcsak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni." - mondta dr. Cicely Saunders, a hospice mozgalom megalapítója. A mozgalom azt tűzte ki maga elé célul, hogy biztosítsa a haldoklóknak az őket megillető emberséges ellátást, a nyugodt utolsó napokat.

A hospice szó szerint menedékhelyet jelent. Nem egy intézmény, hanem segítő kezek összessége, akik azért dolgoznak, hogy a halálos betegségben szenvedőknek kielégítő minőségű élete legyen haláláig.

Erre a szolgálatra manapság nagy szükség van, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a kórházak igyekeznek minél hamarabb megszabadulni azoktól a betegektől, akikért már nem tehetnek semmit, ám mivel ma már nagyon ritkák azok a családok, amelyekre az jellemző, hogy több generáció él együtt, a beteg otthoni ellátása, ápolása sincs biztosítva. Pedig nagyon fontos lenne az, hogy a haldokló érezze, hogy szerettei mellette állnak, segítik őt, és meleg érzelmekkel veszik körül.

Ezekben a helyzetekben segít a hospice szolgálat, amelynek ápolói rendszeresen látogatják a betegeket, időseket, enyhítik fájdalmaikat, a beteg és családjának lelki problémáival is foglalkoznak. Ám a szolgálat fenntart úgynevezett hospice-otthonokat is, ahol az igényeknek megfelelően egy- vagy többágyas szobákban helyezik el az embereket, és szakszerűen látják el őket.

Egyes kórházak onkológiai osztályának is van hospice részlege, és néhány helyen nappali szanatóriumokat is fenntartanak, ahonnan a betegeket esténként hazaviszik hozzátartozóik. A szolgálat, az ápolás mindenkinek ingyenes, hiszen "az emberhez méltó halál mindenkinek alapvető joga" (Magyar Hospice Alapítvány).

Ezek a törekvések hosszú múltra tekintenek vissza, gondolhatunk Teréz anyára, aki rendet alapított az indiai utcákon magukra hagyott haldoklók ápolására, de az első ilyen otthonok az Egyesült Államokban nyíltak, elsősorban daganatos betegek ápolására.

A hospice-nak talán nem is az a legnagyobb érdeme, hogy kiveszi a betegeket a magyar kórházak rideg, nemtörődöm környezetéből, bár ez is kétségkívül óriási segítség és minőségi változás a betegek életében. De ezek az elhivatott emberek a lélekkel is foglalkoznak: tapintatosan, de őszintén beszélnek a haldoklóval állapotáról, és mivel ők a halált az élet természetes részének tekintik, ezzel gondozottaik utolsó napjait is megkönnyítik. Köszönjük nekik!

Sz. F.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.