Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A királynő reagált Harry és Meghan vádjaira

Két nappal azután, hogy Harry herceg és Meghan hercegné megsemmisítő interjút adott Oprah Winfrey-nek, a Buckingham-palota rövid közleményt adott ki.

Eddig közel 18 millióan látták Harry és Meghan interjúját, úgyhogy nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ feszülten várta, mit reagál majd a királyi család a meglehetősen felkavaró állításokra. 

Megdöbbentő mondatok hangzottak el Fotó: Pinterest

Állítólag az udvar szóvívője szerkesztett egy választ még hétfőn, ám az a királynőnek ne tetszett, ezért nem írta alá. Tegnap este azonban napvilágot látott az a közlemény, amely az uralkodó számára is elfogadható volt - szakértők nem feltételezik, hogy maga fogalmazta volna.

"Az egész család szomorúan értesült arról, milyen nagy kihívást jelentettek Harry és Meghan számára az elmúlt évek. A felvetett kérdések, különös tekintettel a faji megkülönböztetésre vonatkozóan, aggályosak, bár meglehet, ne mindenki egyformán emlékszik a történtekre. Mindenesetre nagyon komolyan vesszük ezen kijelentéseket, és a családon belül, privát módon foglalkozunk velük. Harry, Meghan és Archie mindig is nagyon szeretett családtagok lesznek."
A királynőt megviselik az események Fotó: Pinterest

Szakértők szerint ez egy tipikus királyi közlemény volt: higgadt és érzelemmentes.  

A palota nyilatkozata nem biztos, hogy célt ért, mert éles ellentétben áll azzal a cunamival, amit a hercegi pár interjúja kiváltott. Hiszen a vádak, miszerint nem foglalkoztak Meghan öngyilkossági gondolataial, mi több, eltiltották a segítségtől, megkédőjelezték születendő gyermeküket, illetve az az állítás, hogy az udvar magatartása miatt léptek vissza királyi szerepeiktől és menekültek  Amerikába, mind valamiféle magyarázatot követeltek volna.

De mint tudjuk, a 'Cég' - ahogyan a királyi család is nevezi magát - jelszava mindig is ez volt:

'Ne panaszkodj, ne magyarázkodj!' 

Vannak, akik egyenesen azzal vádolják Harryt és Meghant, hogy csebenhagyták Az Egyesült Királyságot, és az interjúval még többet ártottak a nemzetnek.

Az még mindig nem derült ki, hogy a királynő, vagy Károly herceg, vagy Vilmos egyáltalán látták- e beszélgetést, de informátorok arról beszámoltak, hogy a királynét a palota tisztviselői tájékoztatták a tartalomról.

Érdekes egyébként, hogy Meghan Oprah-nak úgy beszélt a királynőről, mint aki vele mindig is kedves volt. Megemlítette, hogy egyszer együtt utaztak vonattal és a királynő megosztotta vele a takaróját, de kapott tőle szép ékszereket is. Harry és nagymamája viszonya pedig legendásan jó volt, sokan úgy tartják, ő a kedvenc unokája.

Meghan szépen beszélt a királynőről Fotó: Pinterest

Egy elemző így látja a fejleményeket:

"A királyi család átkozott lett volna, ha nem válaszol, és átkozott így is, hogy igen." - mondta Melville-Brown. "De be kell látni, hogy időnként 'a kevesebb több' elmélet a legméltóságteljesebb választás. Ha az udvar felvenné a kesztyűt, az egy olyan meccs lenne, amelyet csak a média nyerhet meg. "Az udvar ezzel a néhány gondosan megválogatott szavával inkább a privát beszélgetést kezdeményezi, amely lehetővé teszi a felek számára, hogy gyógyítsák sebeiket, és ne okozzanak további kárt egymásnak."

A palota nyilatkozatából ítélve nem valószínű, hogy lesz további magyarázat valaha is. A királyi család általában is ellenzi a nyilvánosság elé vinni a nézeteltéréseket, és így is van bőven bajuk András herceg botránya, illetve Fülöp herceg betegsége apropóján.

Ezidáig sem Károly, sem Vilmos nem reagált Harry és felesége kijelentéseire.

Károly hercegnek kedden ugyan volt egy nyilvános szereplése, de nem válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Forrás: USA Today


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.