Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A koleszterinszint évszakonként változik?!

Néhány éve tudjuk, hogy a téli időszakban a koleszterinszint magasabb, mint a nyári hónapokban. Ennek oka azonban még tisztázatlan. Egy amerikai kutatás keretében 500 fő bevonásával vizsgálták a koleszterinszint és az évszakok változása közötti összefüggéseket…

Egy érdekes tudományos tanulmány azt találta az Amerikai Egyesült Államokban, Massachusetts államban, hogy férfiaknál decemberben, nőknél pedig januárban a legmagasabb átlagosan a vér koleszterin szintje.

Érdekesség, hogy a nyári hónapokban normális értékeket mutatóknál is 22%- ban kóros értékeket mértek télen. Mint ahogy az is, hogy a téli időszakban jelentkező koleszterinszint emelkedést azoknál a személyeknél is kimutatták, akik már szednek valamilyen koleszterincsökkentő gyógyszert.

Több magyarázat is készült a megfigyeléssel kapcsolatosan, egyesek a nyári hónapokban a télinél nagyobb teljes vérmennyiséggel magyarázták ezt a jelenséget (így ugyanis a koleszterin relatív kisebb koncentrációban lehet a vérben). A télen sokszor észlelhető testsúlygyarapodás a vizsgált csoportot nem jellemezte, így ez nem adott magyarázatot a megfigyelésre.

A fenti jelenség ismerete hasznos lehet azok számára, akik az életmód- változtatás segítségével kívánják csökkenteni szérum koleszterin szintjüket, hiszen amennyiben nyáron kezdik diétájukat, az őszi-, téli időszakban ellenőrizve laboratóriumi eredményeiket nem biztos, hogy javulást észlelnek.

De vajon mit is mutat tulajdonképpen koleszterinszintünk…?

A koleszterin a vádlottak padján –

Bűnös vagy ártatlan?

„A koleszterin molekuláról általánosságban elmondhatjuk, hogy az élethez nélkülözhetetlen anyag. A sejtek alkotóeleme, a sejtek önmegújító és javító mechanizmusaihoz elengedhetetlenül szükséges, rendelkezik antioxidáns képességgel és az agyban az idegsejtek megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlen” – magyarázza dr. Filiczky István, a Dr. Rose Magánkórház belgyógyásza és gasztroenterológusa. „Azonban számos nemzetközi tanulmány szerint az úgynevezett LDL koleszterin - low density lipoprotein - a verőerek (artériák) belhártyájába beépülhet, mely ezen ereket szűkítheti, és keringési zavart okozhat (a szívben szívinfarktust). Így a magas LDL koleszterin („rossz koleszterin”) szint magas rizikót jelent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására. Ugyanezen tanulmányok szerint azonban a HDL koleszterin (a „jó koleszterin”) - high density lipoprotein - megvédi a verőereket a vérrögképződéstől, tehát a magas HDL szint alacsony kockázatot jelent a szív- érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából.”

Az összkoleszterin mérése mellett tehát fontos a jó és rossz koleszterin arányának meghatározása, mert ezek aránya befolyásolja a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát. A legjobb az alacsony LDL és a magas HDL arány.

Természeti népeknél, vegetáriánusok esetében 3 mmol/l alatti koleszterinszint tekinthető optimálisnak. A társadalmi fejlődésnek és az életmódváltozásnak köszönhetően a vérszérumunk koleszterinszintje megemelkedett. Ennek oka az egyre több zsírt, húst tartalmazó ételek fogyasztása, és a mozgásszegény életmód. E két tényező egyértelmű összefüggést mutat az artériák elmeszesedésével. Ennek ellenére a magas koleszterin, a szív-és érrendszeri megbetegedések és az ebből eredő halálozások mindössze 40%-ában jellemző. Jelen álláspont szerint 6,8 mmol/l feletti koleszterinszint tekinthető magasnak.

Amennyiben a szív-és érrendszeri betegségek fő kockázati tényezői jelen vannak, ajánlatos az összkoleszterin szintet 4,5 mmol/l, különösen súlyos esetben 3,5 mmol/l alá csökkenteni.

A nőknek általában alacsonyabb a koleszterinszintjük, azonban ez az előny a menopauza után eltűnik.  A kor előrehaladtával a koleszterinszint mindkét nem esetében emelkedő tendenciát mutat.

A vér koleszterinszintjét 60- 90%- ban genetikai tényezők határozzák meg

Genetikailag 100-nál is több gén hibája szükséges a magas koleszterin kialakulásához. Ilyenkor a májsejtek LDL receptorai szenvednek zavart. A genetikailag magas koleszterinértéket hyperkoleszternémiának nevezzük, mely dominánsan öröklődik, így valamennyi gyereknek tovább adódik. A zsírokban, szénhidrátban gazdag táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a dohányzás mind tovább növeli a magas koleszterin kialakulásának esélyét.

A koleszterinszint befolyásolására számos gyógyszeres és egyéb kezelés áll rendelkezésre. „A nem túl magas koleszterin értéknél koleszterin szegény diéta bevezetése ajánlott, mely halban, zöldségben, gyümölcsben és többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag. A diéta mellett fontos a rendszeres testmozgás és a stressz oldás. A jóga vagy más relaxációs módszerek növelik a vérben lévő jótékony HDL arányát. Amennyiben a diéta nem vezet eredményre különböző táplálék kiegészítő szerek fogyasztása javasolt (Pl.: omega 3 zsírsavak). Gyógyszeres kezelést csak orvosi felügyelet mellett lehet alkalmazni. Az adott orvos feladata megítélni, hogy koleszterin felszívódást gátló, koleszterint cserélő vagy koleszterintermelést gátló terápia szükséges” – hangsúlyozza Filiczky doktor.

 

Forrás: www.drrose.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.