Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A korai petefészek elégtelenségről és tüneteiről

A korai petefészek kimerülés szindróma, azaz premature ovarian failure (POF) sajnos számos nőt foszt meg attól a lehetőségtől, hogy saját gyermekük szülessen. A témával kapcsolatban Dr. Csajbók Éva endokrinológust, valamint Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistáját kérdeztük. 

Nagy készlettel születünk

Jól ismert, hogy az életkor előrehaladtával a petefészkekben lévő petesejtek mennyisége csökken, minőségük romlik. A terhesség 20. hetében a leánymagzatok petefészkei (ovárium) körülbelül 7 millió sejtet tartalmaznak. Közvetlenül a megszületés után az újszülöttek elvesztik a csírasejtek több mint 80 százalékát, míg az első menstruáció idején már csak körülbelül 300-500.000 az ováriumokban lévő elsődleges tüszők száma.
35 éves kor után a petefészkek (ovárium) öregedése miatt csökkent fogamzóképességgel, magasabb vetélési, rátával, illetve az esetleges korai működésleállás („korai menopauza”, POF) miatt pedig visszafordíthatatlan meddőséggel is számolnunk kell.

A nyugati kultúrákban, így hazánkban is a nők átlagosan 51 éves korban kerülnek „változó korba”, azaz következik el a menopauza ideje. Amennyiben ez 40 éves kor alatt jelentkezik, korai petefészek elégtelenségről (premature ovarian failure, POF) ill. kimerülésről beszélünk. A 40 éves korban levő nők kb. 1%-ánál van jelen ez a probléma. Ezekben a hölgyekben hasonló folyamat zajlik, mint a természetes menopauza bekövetkeztével: a petefészkek működése leáll, mind a hormontermelés, mind pedig a peteérés tekintetében – tudhattuk meg Dr. Csajbók Évától.

A POF kialakulásának okai és fajtái

Egészséges felnőtt fogamzóképes hölgyekben a normális petefészek működéshez az agyalapi mirigyben termelődő FSH (follikulus stimuláló hormon) és LH (luteinizáló hormon) és a petefészkek által termelt ösztrogén és peteérés, sárgatest-képzés összehangolt működése szükséges. A korai petefészek kimerülés esetén a petefészkek idejekorán elvesztik mind hormontermelő-mind pedig érett petesejt-képző funkciójukat. Emiatt a menstruációs ciklus elmarad (amenorrhoea), és infertilitás alakul ki. Emellett - csakúgy, mint idősebb társaikban - ezekben a hölgyekben is kialakulhat csontritkulás az ösztrogén-hiány következtében. Oka sok esetben ismeretlen marad, de állhat a hátterében korábbi kétoldali petefészek eltávolítása vagy korábbi kismedencei sugárkezelés, esetleg kemoterápia, de lehet autoimmun eredetű és genetikai okokból létrejött is(mint pl. ún.”törékeny X kromoszóma”).

A kórképet elsőként Fuller Albright írta le 1942-ben. Egy fiatal hölgynél talált magas FSH (follikulus stimuláló hormon) és alacsony ösztrogén szintet a menstruációs ciklus elmaradása mellett. Ő nevezte ez a kórállapotot primer (elsődleges) petefészek elégtelenségnek elkülönítve azt az ún. másodlagos petefészek-elégtelenségtől, ahol a hiba nem a petefészekben magában, hanem az agyalapi mirigyben van.

El kell különítenünk a korai petefészek-elégtelenséget az ún. primér (elsődleges) petefészek elégtelenségtől. Az utóbbiban szenvedő betegekben soha nem jelentkezik spontán menstruációjuk (mint pl. Turner szindróma), míg a POF-nél a betegek ciklusa korábban teljesen normális volt. A POF- nak van olyan fajtája, melyben „csak” az érő petesejtek érintettek és a primordiális tüszők egészségesek (pl. bizonyos autoimmun folyamatokban) és van olyan forma, amiben már a petesejt-előalakok is betegek. Utóbbiban szenvedő hölgyek csak donor petesejt segítségével kerülhetnek áldott állapotba,az előzőeknél előzetes ösztrogén-kezelés után külsőleg adott FSH-val megkísérelhető a petesejt-érés elérése.

Jellemző tünetek
A kórkép diagnosztikájában a klinikai jelek (amenorrhoea, hőhullámok) mellett a laboratóriumi paraméterek, a magas FSH és LH és alacsony ösztrogén szintek bizonyító erejűek lehetnek. A kétszeri alkalommal 40 mIU/l feletti FSH-érték esetén a POF diagnózisa szinte bizonyos. Az utóbbi néhány évben (Magyarországon kb. 1,5 éve) áll rendelkezésünkre egy újabb laboratóriumi paraméter, az ún. AMH (anti müllerian hormon) mérésének lehetősége, mely segítségünkre lehet a diagnosztikában. Az AMH alacsony értéke szintén támogatja a petefészek-elégtelenség diagnózisát. Az AMH egy olyan hormon, melynek szérum-szintje a kor előrehaladtával is csökken, de egyértelmű összefüggés mutatkozik a petefészkekben még jelen levő “érlelhető”petesejtek száma és az AMH szintek közt. Születésünkkor egy bizonyos mennyiségű petesejt van a petefészkeinkben, ezek az ún. primodrális tüszők, melyek közül normális esetben 28 naponta 1-1 petesejt megérik, és vagy megtermékenyül vagy elhal. Minél kevesebb petesejtünk van, annál alacsonyabb az AMH szintünk. Az AMH tehát –bizonyos korlátok mellett- jól használható a POF gyanújának megerősítésére vagy kizárására – magyarázza a szakember.
 

A legfontosabb kérdés: teherbe eshet-e egy POF?
A korábban POF-ként diagnosztizált betegek 5-10%a spontán teherbe eshet, amennyiben nem genetikai vagy anatómiai okú a petefészek elégtelenség, és csak az érő tüszőket érinti a kórkép. Amennyiben vélhetően a petefészkek vérellátását veszélyeztető hasi műtétet, vagy szisztémás kemo-illetve radioterápiát terveznek, érdemes megfontolni a petesejt- vagy esetleg petefészek-szövet fagyasztást, amennyiben a beavatkozás után fertilitási igény lenne. Különösen érdemes erre figyelni gyerek- és fiatal felnőttkorban.
A kezelést érdemes a diagnózis felállítása és a potenciális rizikófaktorok felmérése után mihamarabb megkezdeni a csontritkulás kialakulásának kivédése céljából. Fontos azonban tudnunk, hogy fokozott trombózis-hajlam, dohányzás, nem jól beállított magas-vérnyomás esetén a női hormonpótlás ellenjavallt. Amennyiben a beteg saját vagy családi anamnézisében szerepelt trombózis, a kezelés megkezdése előtt mindenképpen szükséges a trombózis-hajlam felmérése, az ún. trombofília-panel elvégeztetése, családi halmozódású emlőrák esetén különös óvatosság szükséges szintén a hormonpótlás ideje alatt – tudhattuk meg Dr. Csajbók Évától.

Esélyek és veszélyek
Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista szerint az IVF kezelést megelőzően nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy vannak-e működő petesejtek a petefészekben. Mivel a POF-ben szenvedő páciensek petefészek működése hasonlít a menopauzában lévő nők petefészek működésére, így sajnos a stimulációs kezelés sokszor sikertelen, tüszőnövekedés nem látható, petesejtet nem nyerhető. Ez az oka annak, hogy sok esetben a POF-ben szenvedő pácienseknél a petesejt adományozás jelentheti az egyedüli megoldást. A petefészek petesejtállományának meghatározására azonban már van mód napjainkban, így nagyjából meg lehet állapítani, hogy a korai petefészek leállás veszélyezteti-e a pácienst? Ilyen vizsgálatokat a meddőségi klinikánkon rutinszerűen végzünk, melyek közé speciális ultrahang -, hormon-, és genetikai vizsgálatok is tartoznak. Ha egy páciensnél azt látjuk, hogy elindult a folyamat, melynek a végeredménye a POF lehet, mindenképpen javasoljuk, hogy vegye fontolóra az előrehozott gyermekvállalást.

A korai petefészek kimerülés szindróma okainak hátterében feltétlenül meg kell említeni a környezeti tényezők hatását, több tudományos tény igazolja, hogy az életmódunk, táplálkozás, stressz, károsító környezeti hatások, valamint egyéb toxikus anyagok is vezethetnek ehhez a máig tisztázatlan betegséghez. Ez az oka annak, hogy nemcsak a saját egészségünk, hanem a jövendőbeli gyermekáldás miatt is javasolt a lehető legegészségesebb életkörülményeket biztosítani saját magunk, párunk, és leendő számára – javasolja Dr. Vereczkey Attila.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.